Ha ki-ki mérkőzésre nem is lehet számítani, de izgalmas összecsapásra van esély. Ugyanis, miközben a Real Madrid sorozatban a negyedik győzelmére készül a Bernabéuban, addig az Athletic Bilbao komoly szándékkal érkezhet, mivel ők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy számukra még nincs lefutva a bajnokság, habár nekik sem a legjobb szezon az idei. Beharangozó.
Az illemre való tekintettel, Gaizka Garitano együttesével kezdem e meccs előzetesét. Méghozzá elsőként körbenézünk a vendégek háza táján, mivel Garitano is év közben lett kinevezve, ezért eseménydús időszakuk volt/van. Ahogy az imént említettem, a Bilbao szurkolóknak sem túl kellemes az idei szezon, legalábbis az őszi fele. Eduardo Berizzóval indultak neki az idénynek, de pocsék játékkal. Küszködött az együttes a helyzetek kialakításával, miközben a védelem is alulteljesített (ismerős, heh?). Mindez rengeteg döntetlenben realizálódott. A bajnokságban ez egészen pontosan nyolc, miközben csak egy győzelmet tudtak felmutatni és öt vereséget. Ezen 14 bajnoki mérkőzést vizsgálva, 14-23-as rúgott-kapott gól mérleget hoztak a bilbaói srácok, ami csupán 1-es rúgott gólátlagot jelent, de 1,64-es kapottat.
Bár a Barcelona ellen 1-1-es döntetlent produkáltak, de mindez nem volt elég. Odáig fajult a helyzet, hogy közel kerültek a kieső zónához, ami abban a tekintetben súlyos állapot, hogy a Bilbao azon három spanyol csapatok egyike, akik még soha nem estek ki a spanyol élvonalból (lehet tippelni, ki a másik kettő!). Végül a Berizzo-éra december elején véget ért, Garitano váltotta.
Neki sikerült felkorbácsolni a csapat motivációját, és egészen a hetedik helyig küzdötték fel magukat. Jelenleg mindössze három pontra vannak az EL-indulást érő helytől és mindössze hatra a BL-t jelentőtől. Éppen ezért sejteni lehet, hogy nem lézengeni jönnek a Bernabéuba.
A jelenlegi helyzetüket tovább vizsgálva kiderül, hogy Mikel Rico és Ander Capa sérültek, valamint súlyos veszteség Ibai Gomez is. Ugyanakkor ott lesz a kezdő sípszónál a házi gólkirályuk, Inaki Williams (11 gól a LaLi-ban), aki sok gondot okozhat a Királyi Gárda számára is.
Ugyan jó előjelekkel érkeznek, hiszen az utolsó mérkőzésüket megnyerték a Rayo ellen, sőt az elmúlt öt mérkőzésükből négyet győzelemmel tudtak le, de a San Maméstől távol már kevésbé ilyen jó a mérleg, mivel az utóbbi öt mérkőzésből hármat elvesztettek és csupán kettőt sikerült megnyerni.
Végül pedig essen szó természetesen a hazai csapatról is, hiszen vannak kisebb történések a gárda körül. Kezdve a sérültek listájával, Ramoshoz csatlakozott Odriozola, aki kulcscsonttörésével lezárta idei szezonját. (A hírek szerint tegnap sikeresen meg is operálták.) Mellettük Courtois is még kényszerszabin van, de csupán napok kérdése, hogy visszatérjen. Ha hihetünk Zidane-nak, akkor hétfőn már csatlakozhat is a csapathoz. Vinicius pedig már ép és egészséges.
Ezek mellett nem sok derült ki Zidane sajtótájékoztatójából, bár kategorikusan elutasította az átigazolással kapcsolatos kérdéseket. Pedig talán azt lehetett várni, hogy kikerüli vagy valami bullshittel elintézi, de ehelyett egyből lezárta ezt a témakört.
A kezdőről sem tudtunk meg sokat és hogy kik juthatnak lehetőséghez, de vélhetően Kroos visszatérhet Valverde helyén, illetve Odriozola kiesésével akár Reguilón is komolyabb szerephez juthat. Elöl Benzema helye megkérdőjelezhetetlen, és az utóbbi időszakban gólokkal is egész jól igazolja ezt a bizalmat. A szezont tekintve eddig 29 gólban (gól+assziszt) volt jelentős szerepe a francia támadónknak, már ami a bajnokságot és BL-t illeti.
És bár ugyan az előző fordulóban pontot hullajtott a csapat, de ahogy a bevezetőben említettem, sorozatban negyedik győzelmére készül hazai pályán a Királyi Gárda, ami, tekintve, hogy nehéz helyzetben van Zidane – főleg motiválás terén – , nem is olyan rossz eredmény. Persze más kérdés a mutatott játék, de ahogy sokszor elhangzott már, szeptemberig nem érdemes komolyabb következtetést levonni.
Egyébiránt a Bilbao ellen jó eredménylistával állunk, így vereségre a statisztika alapján nincs sok esély, bár győzelemre se. Vagy mégis?
Valóban, az utolsó három összecsapás döntetlennel zárult. Az utolsó habfehér győztes meccsig 2017 márciusáig kell visszamennünk, amikor 2-1-re sikerült legyőzni a bilbaói társaságot. Viszont az utolsó hazai Real győzelemig 2016 őszére kell visszaugornunk, ami szintén a Zidane-éra. Érdekesség, hogy mindkét összecsapáson Benzema volt az egyik főszereplő, ugyanis mindkét alkalommal ő talált be elsőként Real Madrid oldalról.
Tehát nincs más hátra, mint elszörnyülködni majd a kezdőn, mérgelődni, hogy kit hagyott már ki megint a kopasz francia, majd pedig szurkolni a habfehéreknek, hogy élvezetes találkozó keretében tartsák otthon a három pontot. Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Good post! We will be linking to this particularly great post on our site. Keep up the great writing
มีทีเด็ดฟุตบอลมากมายที่ให้บริการทำนายผลการแข่งขัน ในขณะที่คุณควรทำการวิจัยของคุณเองเสมอ การทำตามคำแนะนำอาจเป็นวิธีที่ดีในการรับแนวคิดและค้นหาการเดิมพันที่คุ้มค่าที่คุณอาจพลาดไป โดยสรุปแล้ว การเดิมพันฟุตบอลสามารถเป็นกิจกรรมที่สนุกและอาจสร้างผลกำไรได้หากเข้าหาด้วยกลยุทธ์ที่เหมาะสม โดยการวิจัยทีม มองหาการเดิมพันที่คุ้มค่า ไม่ใช่การเดิมพันทีมโปรดเสมอไป ตั้งงบประมาณ ใช้ตลาดการเดิมพันที่แตกต่างกัน และติดตามผู้ให้คำแนะนำ คุณจะสามารถเพิ่มโอกาสในการชนะได้ ขอให้โชคดีและมีความสุขในการเดิมพัน