Sportszakmailag biztosan jobb meccs lesz ma este, mint a hétvégi bajnokink volt. De azt senki nem tudja garantálni, hogy a madridisták számára is jobb meccs lesz.
Ha emlékeztek, felhívást intéztünk lelkes és leendő bloggerek számára – ha megfelelnek a feladatnak. Most az egyik (Igen, képzeljétek, többen is vannak!) jelentkező, Bende posztját olvashatjátok és értékelhetitek.
Hola! Egyfajta vendégposzt keretein belül azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy programjavaslatot prezentáljak számotokra szerda estére. Ezen alkalomból kifolyólag denevérvadászatra invitállak benneteket, ezen az enyhe, tavaszi estén. Csak a végén nehogy a nyúl, mármint a denevér vigye a puskát! Beharangozó a Valencia – Real Madrid elé.
Mivel korábban még nem volt lehetőségem rá, megosztanám veletek a benyomásaimat a csapat háza táján kialakult helyzetről. Tudvalevő volt a szezon előtt is, hogy a BL triplázás után csak lefelé vezethet az út. Függetlenül attól, hogy ki irányítja majd a csapatot, egy átmeneti szezonnak kellett következnie. Noha februárra odáig fajult a madridista közhangulat, hogy a legvérmesebbek még akár trófeában is kezdhettek reménykedni, a hiú ábrándok egyetlen hét alatt szerte foszlottak, s szembetalálkoztunk a realitással.
A csapatunk az elmúlt évek folyamán megérdemelt helyén, a klubfutball csúcsán trónolt és egy ilyen türannisz előbb vagy utóbb véget ér. Mostanra a legoptimistább szurkolók számára is világossá vált, hogy az a keret, amely az elmúlt években halomra nyerte a trófeákat, elfáradt és kiégett, új impulzusokra van szükség.
Mindezek nyomán a Zidane visszatérése utáni eufórikus állapot lecsengésével, valamint józan paraszti ésszel végiggondolva az események láncolatát, felmerült bennem a kérdés: mi a búbánatos fittyfenéért kellett a szezon hátralévő, tét nélküli időszakára meneszteni Solarit?
Azon kívül, hogy Perez papa ezzel a húzással bevédte saját hátsóját a kritikákkal szemben, érdemi magyarázatot nem tudok adni. Félreértés ne essék, imádom Zidane-t – mind játékosként, mind edzőként – és örülök a visszatérésének, de az időzítés minimum kétséges. Ebben a bő két hónapban jóformán mindegy, hogy ki irányítja a gárdát (az elküldött önéletrajzomra sajnos nem érkezett válasz a klubtól, ami az edzői pozíciót illeti), hiszen a BL szereplést innen a Madrid-fakóval is behúznánk, magasztosabb célokat pedig amúgy se tűzhetünk magunk elé. A játékosok egóját és az öltöző egyensúlyát persze helyretette ZZ, de a várható nyári jövésmenés miatt ez majdhogynem felesleges – ha azt vesszük persze, hogy valóban távozni fognak meghatározó arcok és a már emlegetett újhullám zászlóshajói is befutnak a Bernabéuba.
Abból főzünk, amink van, természetesen, és az Huesca elleni kellemes, langyos lábvízre emlékeztető ténfergés után a klasszisokkal kiegészült csapat futhat ki szerdán a Mestalla gyepére, denevérre vadászni – kérdés csupán, hogy futballozni és hajtani akarnak-e majd, vagy csak számolják majd magukban a perceket a hármas sípszó felharsanásáig?
A Valenciáról. Hát, az igazság az, hogy a Marcelino-féle csapat igencsak közel áll a szívemhez. Modern, agresszív, gyors, párharcokat erőltető futball, „majdnem-klasszisokkal” a pályán – akik persze lehetnek, és minden bizonnyal jónéhányan lesznek is igazi sztárok.
A Denevérek szezonkezdete messze elmaradt a várakozásoktól, főleg a tavalyi 4. hely után. Az első győzelmükre a 7. fordulóig kellett várni, a bajnokság feléig mindössze 20 pontot sikerült összekaparniuk. Az EL egyenes kieséses szakaszába azért így is odafértek, de a január valami elképesztő változást hozott a csapat formájába (Marcelino tanulhatott valamit formaidőzítésről az aktuális ellenfél mesterétől).
A Los Che január 8. óta ÖSSZESEN 1, azaz egy darab mérkőzést veszített el, a Getafe elleni kupaodavágót. Azóta a dolgok állása: döntőt játszanak majd a Copa del Rey-ben, EL negyeddöntősek, ahol a Villareal lesz az ellenfél (atyavilág, ez mekkora párharc lesz!), valamint a bajnokság 6. helyéig kúsztak fel, ahonnan már lőtávolban (3 pontra) van a már BL indulást eredményező helyen parkoló Getafe.
Ahogy ezeket a sorokat írom, görcsbe rándul a gyomrom. A fekete-fehérek gyakorlatilag minden fronton állnak még, 2 trófeáért is versenyben vannak és a hétvégén, a Sevilla elleni, idegenben kibrusztolt győzelem során nem úgy tűntek, mint akik lassítani terveznek.
Hogy keretbe foglaljam a kis mondókámat: denevérvadászatra indulunk, de könnyen lehet, hogy itt bizony a végén a denevér viszi majd a puskát… Ne legyen igazam, örvendeztessen meg minket imádott Real Madridunk szórakoztató focival és győzelemmel – ha idén nagyobb célokat már amúgy sem tűzhetünk magunk elé.
Mindenesetre az 1X csábító fogadási opció, lehet, hogy megteszem. Így legalább mindenképpen lenne egy apró kis örömöm ezen az enyhe, tavaszi estén.
TIPPELDE! Ahol tippelni ma este 20:00 óráig lehet.
Kommentben természetesen bővebben is tudjátok értékelni Bende írását! 😉
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…