Első pillanatban a felállás nagyon 4231-re hajazott labdával, aminek azért örültem, mert évek óta tartom, hogy a keret leginkább erre alkalmas – más kérdés, hogy szinte sohasem játszottak így.
Labdavesztés után Asensio és Bale mélyebben visszalépett, Isco pedig Benzemával alkotta az első védelmi sorunkat. Azaz egy 442-es formációt használt a csapat védekezésben.
Egy szerencsétlen vendégsérüléssel indult a találkozó, nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ilyet. Nagyon rosszul sikerült bemelegítés eredményét láthattuk.
A hetedik perc elején Marcelo veszélyes beadásába ért bele Blanco, ezzel megfosztva Benzemát a gólszerzéstől. A helyzet kialakulásáért dicséret illeti Bale-t, a pompás keresztlabdájáért, amit Marcelo lábára ragasztott.
Jó volt látni, ahogy labda nélkül a hátvédeink és a középpályásaink között szűk volt a terület, azaz nem volt „hosszú” a csapat. Az is egyértelmű volt, hogy Zidane nem kért intenzív letámadást a csapattól, inkább a saját térfelünket kellett felügyelet alatt tartani.
A 10. percben flipperezés után Bale és Odriozola oldaláról került át Benzema segítségével Marcelo oldalára a labda, Bohócunk okosan gurított vissza Iscónak, aki elcsúszott a lefordulás után, így rossz opcióvá vált a lövés, nem is lett belőle semmi.
A Celta próbálta megakadályozni a labdakihozatalainkat, gyakran 4 emberrel is a védőink nyakán voltak, ezt a csapat egyszerű ívelésekkel védte ki.
A 16. perc elején egy szabadrúgás utáni lecsorgót a vendégek szereztek meg, a jobb oldalról érkező beadást Gomez fejelte meg, amit Navas látványos bravúrmozdulattal ütött kapu felé. A fejes nem volt jó, mert középre tartott, ám közelről érkezett, így Navastól kellett a bravúr.
A beharangozóban azt írtam, hogy az első negyedórában egy hazai gólt is elképzelhetőnek tartok – hát… többek között ezért sem tippelek. 😀
Megállapíthattuk, hogy Isco és Bale esetében látványosan kiütközött a játékpercek hiánya, mert mindkét játékos a szükségestől lassabban dolgozott labdával. Ez természetes dolog ennyi kihagyás után, bár elismerem, hogy fotelből bántóan hathatott a dolog. 😉
Védekezési fázisban a saját védőharmadában a Celta is nagyon fegyelmezetten mozgott, nem sok területet hagyott Benzemáéknak a vendég csapat. A négy védőjük ilyenkor egymáshoz közel állt, a jobb- és balhátvéd is a félterületekig húzódott be és az előttük játszó középpályások feladata volt a szélek zárása.
A 20. percben Asensio és Bale helyet cserélt, amit csak azért jegyzek le, mert semmi más érdekességet nem tudok most a meccsről. Kellett +5 perc, mire történt valami. Ez a valami pedig egy 30 méteres életerős lövés volt Kroos-tól. Nem sok hiányzott a gólhoz. Közben azon somolyogtam magamban, hogy figyeltem Iscót, amint 5-6 alkalommal passzolt egyből társnak, de azért a filemben csengett minden egyes ilyen passznál, hogy ISZKÓ RÁTEKEREDIK A LABDÁRA. Hja, ja. Ja, nem.
A 28. percben Varane vett volna le herékkel egy lövést, de azért ő nem Materazzi.
Egy perccel később Kroos csodálatos felpassza után (az ilyen passzokat se értékelik fotelből sokan, pedig ez a passz most egyszerre 3 védőjátékost vett ki a pakliból) Modric a tizenhatos előteréből ugratta ki Asensiót, akire ketten váltottak ki. Marco várta Odrit, de a jobbhátvédünk bántóan későn érkezett, így Asensio tartotta a labdát és lassította a játékot, majd beadást választott. Benzema ollózni próbált, ami nem jött össze, a tovább haladó labdát pedig Bale tűzte kapura, a kapus bravúrral a felső lécre tolta, a kipattanónál pedig Asensio elütötte a már felszabadító védőt. Hosszabb volt ezt leírni, mint ahogy történt. De látványos volt az egész – gólt érdemelt volna a támadás.
Egy perccel később Maxi Gomez fejelt vissza lövésre egy beadást, a szabadon érkező Celta-játékos lövését azonban Varane blokkolta.
Ezen a ponton fogalmazódott meg bennem, hogy az egyik csapat még csak keresi azokat a megoldásokat, amit az edző vár el tőlük (Real Madrid), a másik pedig nagyjából a legjobbját nyújtja, ami a tisztes helytállásra elég (Celta).
A 36. percben a félterületben indult meg Marcelo, mivel senki nem támadta, rátűzte a kapura, jött egy újabb kapusbravúr. A szögletből Ramos fejelt centikkel a kapu mellé.
A 41. percig sok minden nem történt, ekkor egy mélységből szépen felépített támadást láthattunk a mieinktől. Modric harcolt meg a labdáért, Benzemával kényszerítőzött, majd kiugratta Bale-t. A Paci beadásába beleléptek, de közben Asensióval szemben történt valami a tizenhatos vonala környékén. Hogy mi? Hát, a VAR szerint semmi. Tehát akkor hivatalosan semmi.
A 44. percben Marcelo oldaláról, a védekező harmadunkból tudtuk szépen felépíteni az akciót Odriozola oldaláig. Hátvédünk sajnos rosszul kivitelezett beadása viszont elkaszálta a támadásunkat. A következő percben Bale könyökölte le egy tizenhatosra való betörés közben védőjét és hiába került végül hálóba a labda, jogos sárga és szabad kifelé volt az ítélet.
Az első félidőről elmondható, hogy kompaktabb volt a csapatunk az elmúlt meccsekhez képest védekezésben, támadásban viszont a frissesség nagyon hiányzott, valamint Odriozola és Benzema bántóan sokszor rosszul mozogtak/nem mozogtak. Isco és Bale, valamint Marcelo, a három renitens játékára a meccshiány nagyon rányomta a bélyegét, de adjuk meg Bale-nek, ami jár: miután áttért a bal oldalra, sokkal jobb lett a teljesítménye. A magam részéről nem aggódom és nem fogalmazok meg földtől elrugaszkodott elvárásokat, sem kritikákat. (És akkor ezt most bemásoljuk a kommentmezőbe, lesz majd rá „hejjj”, meg „höjjj”. 😀 )
Zidane is látta, hogy Bale és Asensio is jobb a bal és a jobb oldalon, így is hagyta a második félidőre őket.
A 48. percben Kroos a centrumból kipasszolta Marcelónak a labdát, aki bebőrözte védőjét, a második hullámban érkező Bale-nek akarta visszajátszani, de passzába beleléptek.
Ramos az 51. percben a félterületből indította Marcelót, beadása hosszúra sikeredett, Isco szedte össze a jobbszélen. Befelé csalta magát, a tizenhatos oldaláról visszapasszolta Modricnak, aki látta a görbelábú beindulását és a hozzá vezető passzfolyosót is, be is passzolta a labdát, Isco lövésébe azonban belevetődött a védő.
Az 54. percben, miközben ráborítottuk a Celtára a pályát, labdát szerzett a vendégcsapat a saját tizenhatosánál. Mivel egyből nem sikerült sem Kroosnak, sem Ramosnak visszaszerezni azt, így kontrázhatott a Celta, de kiesőjelölthöz méltóan baszarintották el azt.
Modric gólt szerzett az 56. percben, egy szöglet utáni kipattanót vert be. A gond annyi volt, hogy Ramos és Varane aktiválta a leshelyzetet és így jogosan vették el Lukita gólját. Nyilván rossz megélni ezt, de ettől még jó játékvezetői döntés volt.
Isco úgy volt vele, hogy ha már előzetesen megbeszélték Zidane-nal, hogy 60 percet kap, akkor a csere előtt lő egy gólt. Hát… így is lett. Asensio, Benzema és Isco is tökéletes mozgásokat és megoldásokat választottak. Szeretem az ilyet.
Ceballos érkezett egyébként Isco helyett. Öt hónap telt el az utolsó, Liga meccsen való kezdetése és a mai meccs között Iscónak. A mai teljesítménye számokban:
Not bad.
A 67. percben Bale alakított egy csodás egyéni támadással, de a legfontosabb pillanatban kicsúszott a támaszkodó lába, ami sajnos a bal volt ebben az esetben, és így az amúgy is gyenge jobb lábával kellett kényelmetlen helyzetben lőnie. Pedig jobbján futott a német robot, ha hagyja, Kroos valószínűleg hálóba talál. De érthető, igazából én sem adtam volna le, miután az ellenfél felét lecselezem. 😀
A 70. percben Asensio lőtt közelről – gyengén, a kapus kezébe. Előtte ugyanő futott el a jobb oldalon, senki nem tudta utolérni, amiben az a szomorú, hogy ez nem csak a Celta védőire igaz, de Bale-re és Benzemára is, így lapos beadását ki tudták passzolni szögletre. Két perccel később Bale a bal oldali félterületből löbbölt Benzemának jobb oldalra, aki kapásból rá is verte a bogyót, sajnos ő is a kapus ölébe.
A 73. perc váratlan eseménye volt egy galamb leszállása Marcelo mögött. Erre senki nem készülhetett fel, de legalább békén hagyták a gerlét a srácok.
A 76. percben, amikor már Modric helyett Valverde volt a pályán, egy Celta-felszabadítást Kroos zsebelt be, egyből passzolt Marcelónak, aki a félterületben egészen a tizenhatosig cipelhette a labdát, nyomás nélkül, amikor pedig kiléptek rá, a centerpozícióban lévő Bale-nek továbbította azt. Bale labdaátvétele nem volt tökéletes, de megoldotta a dolgot, most is a buszra lépővel lőtt (azaz: jobbal), rövid alsóba, ahol a kapufa segítsége is kellett a gólhoz, de nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül szerezte meg Pacilovunk a második gólunkat.
Aki megérdemelte volna a gólt, az Asensio. Számos támadásunkban fontos szerepet vállalt, volt, hogy ívelt, volt, hogy elfutott, kapura lőtt. Látszik, hogy meg akarja hálálni a bizalmat Zidane felé.
A 84. percben feltűnt, hogy a második félidőben is pályán van Navas. Egy veszélytelen beadást kellett ölbe vennie. Ennyit arról, mennyire komoly támadóerőt képvisel a Celta és ez azért fontos, mert a mi teljesítményünket ez alapján is kell értékelnünk. Leszünk még jobbak, de ne legyünk telhetetlenek. Zidane szerdán tartotta az első edzését régi-új csapatának. Annak a csapatnak, amely CR hiányában teljesen más típusú játékkal lehet eredményes. Igen, voltak most is beadások, de aki nem csak nézte, de látta is a meccset, az tudja, ha pedig csak nézte, akkor olvasson fentebb: volt egyéni alakítás a támadásaink során (Bale, Marcelo), lapos passzokkal megoldott betörés a tizenhatoson belülre (pl.: Isco gólja, Ceballos blokkolt lövése), a félterületek használata (Marcelo, Asensio, Ramos), beadások a második hullámba (Marcelo egyszer Iscónak, egyszer Bale-nek címezte a passzt), klasszikus beadások, távoli lövések akcióból (Kroos) és kipattanókból (Modric lesgólja). Tehát változatos a csapat támadójátéka, csak el kell fogadnunk, hogy ezen fenti opciók a pályán más-más arányban jelennek meg. Nyilván beadni a legkönnyebb, mert a Celta (és majd minden más csapat) az oldalvonalak felé tolja a támadócsapat játékát.
Ez a Celta nincs jó formában, igyekeztek nem kikapni és csak ezután fordult meg a fejükben a győzelem. A mi csapatunk egy mély mentális gödörből igyekszik kifelé, legalább mi, madridisták nem legyünk kíméletlen kritikusai a csapatnak akkor, amikor arra nem érdemesek. Ez a munka most kezdődött és ezt nem befolyásolja, hogy a szezon kétharmadánál járunk. Mi egy új időszak első perceit éljük, kérlek Titeket, legyünk türelmesek. Kritikát mindig lehet és hitvallásom szerint kell is megfogalmazni, csak az legyen jól átgondolt és lehetőleg életszerű, alátámasztható. Fogom még én is kritizálni a taktikát, csapat- és egyéni teljesítményt, de most nem érzem azt, hogy erre szükség van a 0. kilométernél.
A szerkesztői chatben azt írtam, hogy nagyjából 3 meccsre van szükségünk, hogy lássuk a Zidane által választott irányt a játékban. Jelenleg azt sem tudhatjuk, hogy a mai kezdőt mennyire gondolja „alapkezdőnek”.
Ha benne vagytok egy nagy virtuális megállapodásban, akkor a komoly kritikákkal várjunk még két meccset. Ha nem vagytok benne, ám hajrá, de akkor legyen az reális kritika. 🙂
Ja, mégsem. Mert:
A videó La liga (MediaPro) anyagát tartalmazza, aki letiltotta azt szerzői jogi okok miatt.”
Jelenleg és várhatóan ezután is ezzel találkozunk majd a youtube csatornáin, ha spanyol meccsek összefoglalóit akarjuk megnézni. Fuck.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…