Categories: BeharangozóLa Liga

Csak jobb lehet? (Real Madrid – Rayo Vallecano)

Legalábbis ez a kérdés jut eszembe, amikor visszanézek a Real Madrid előző két meccsére. A Huesca elleni kínszenvedés 50. és 70. perce között szunyókáltam egy jót. A hétközi hulladék2 alkalmával ezt már nem vártam meg, és a szünetben inkább elővettem egy könyvet a meccs helyett. Utólag visszanézve ez egy zseniális döntés volt részemről. Nézzük, most miért kapcsolom majd ki a második félidőben mi várható.

Utolsó után utolsó előtti

Hiszen a tökutolsó Huesca elleni meccs után most a 19. Rayo Vallecano látogat a Bernabeuba. A madridi kiscsapat a szezonban összesen 2 db 1:0-s győzelmet tudott összeküzdeni. A két vesztes csapat a Huesca és az Eibar voltak (rájuk remélem emlékeztek). Ezeken kívül 4 döntetlen szerepel a nevük mellett (Espanyol, Bilbao, Sociedad, Villarreal). Az itt felsorolt 6 (mínusz 1) csapatban az a közös, hogy mindannyian a 13. vagy azutáni helyet foglalják el a tabellán (az Espanyol ugyanis a 10.).

Minden mellettünk szól, ugye? Nem akarom eljinxelni a meccset, szóval leírom a Real Madrid eredményeit ugyanezen csapatok ellen, ahol már megvolt az idei első meccs. Bilbao 1-1, Espanyol 1-0, Eibar 0-3, Huesca 1-0. Veretes, ugye? És az a két győzelem is nyögvenyelős volt, mint Ciccolina bármelyik korai filmje. Igazán meglepődnék egy könnyed és domináns győzelmen ezek után.

Perez a karácsonyi bulin Isco tokáját nyújtja, hogy ne neki legyen a legnagyobb

Megérte?

Mármint a hétközi rotációs kapával felszántott hulladék. Bélus csütörtökön nem edzett, szóval ő lehet, hogy nem játszik sabbathkor. A csapat feltehetőleg ismét alkalmaz középhátvédeket, az előző meccsen helyettük játszó Vallejo és Sanchez nevű vakondok helyett. Regu és Kázmér barát még Dr. Bubó vendégszeretetét élvezik. A keret többi tagja elvileg játékra alkalmas.

Így végre ismét visszatérhet a csapatba a csapágyasra járatott Benzema, a fölösleges biciklicselek mestere Lucas, vagy a mostanában 2 krumpliszsáknál hatékonyabb védőmunkát ellátó Varane – Ramos páros. Szombati munkanap levezetésének ideális meccsnek ígérkezik tehát. Vagy nem. De legyünk pozitívak, mint egy jobbfajta anód.

Odribodri meg tegnap volt 23 éves, Isten éltesse!

Írnék még érdekességeket az elmúlt meccsek kapcsán, de hacsak nem érdekel valakit, hogy mit álmodtam, sajnos nem tudok több dologgal szolgálni. A meccs szombaton 18:30 -kor kezdődik, és véletlenül adja a Spíler 2 is. Tippelni itt vagy lentebb tudtok, 17:00-ig.

Raulitás

View Comments

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

BL: Vinícius az olasz fővárosba érkezik

A címet a téli átigazolási időszak vezető híreként is szívesen olvasnám, de ezúttal még csak…

3 nap ago

Liga 26/27 8#: a negyedik helyről várjuk a folytatást

A madridi derbi veresége után José Mourinho már nem kizárólag a játékvezetőkkel foglalkozik. A portugál…

1 hét ago

Liga 26/27 7#: Simeone vs. Mou – 12 év után újra!

Vasárnap délután ismét megáll egy pillanatra Madrid: az Atlético a Metropolitano gyepén fogadja a Real…

4 hét ago

Liga 26/27 6#: ilyen Elchék ellen nem veszíthetünk pontot!

Tavaly az Elche otthonában csak egy 2-2-es döntetlenre futotta, emlékezetesen rossz játékvezetés mellett. Idén sem…

1 hónap ago

Liga 26/27 5#: Ilyen Rayók ellen nem veszíthetünk pontot!

A Real Madrid ma este a Rayo Vallecanót fogadja a Bernabéuban, ahol José Mourinho csapata…

1 hónap ago

BL 26/27: klasszikus ez is – nem lesz egyszerű!

Kevés olyan párosítás akad az európai futballban, amely annyi emlékezetes pillanatot tudhat maga mögött, mint…

1 hónap ago