Categories: La LigaÖsszefoglaló

Biztató első lépések

Tegnap a Real Madrid csapata 2-0-ra legyőzte a Getafe együttesét hazai pályán. Nézzük, milyen volt a mérkőzés, és milyen információkkal szolgálhat nekünk a későbbiekre!

A királyi gárda az alábbi kezdővel futott ki a gyepre:

Navas – Carvajal, Nacho, Ramos, Marcelo – Ceballos, Kroos, Isco – Bale, Benzema, Asensio

Ez több érdekességet is megmutat nekünk. Kezdjük azokkal a játékosokkal, akik fentebb szerepelnek, közülük talán Ceballos kezdőtagsága a legnagyobb meglepetés. Kis túlzással már most több lehetőséget kapott, mint Zidane alatt összesen…

A rövidebb előszezon miatt talán kevésbé meglepő, hogy Modric és Varane kimaradt (illetve a francia esetében a Tico ellen mutatott produkció is nyomhatott a latba), helyükre Nacho és Isco kerültek be. Az viszont fontos, hogy Casemiro nem került be a kezdőbe. Ez, és a játék képe ugyanis arra enged következtetni, hogy JLo nem tervez állandóan klasszikus védekező középpályást játszatni. A helyén kezdő Ceballos sokkal jobb az összjátékokban, így gyanús, hogy a mester a tegnap is látott labdabirtoklási fölényre, kreatív labdabirtoklásra fogja helyezni a hangsúlyt.

Ez lett a vége, #dominancia

A meccsen a Real az első perctől kezdve irányított. Már a hetedik percben is ígéretes helyzet alakulhatott volna ki, ekkor azonban még Bale labdájára senki nem érkezett második hullámban. Aztán a 16. minutumban Marcelo balos beadását csúsztatta a walesi a felsőlécre.

Már ekkor feltűnt, hogy milyen jól működnek együtt egyes csapatrészek: a Carvajal – Ceballos – Bale és a Marcelo – Isco – Asensio háromszög nem egyszer játszott össze szemet gyönyörködtetően, Kroos és Benzema pedig remekül mozgott e két háromszög között. A német minden dicséretet megérdemel, hiszen a középpálya leghátsó embereként most a védekezésre is több figyelmet fordított, és ez nem ment a támadóhatékonysága rovására. Mivel Nacho és Ramos is remekül szerepelt a védelem tengelyében, így elmondható volt, hogy nem igazán van gyenge teljesítmény a pályán fehér mezben.

Meggyőző, azt hiszem

Annak ellenére, hogy magamnak a meccs ezen szakaszában bizony felírtam Carvajalt, mint „nem elég éles”. Sokszor volt pontatlan, vesztett labdát úgy, hogy mögötte ott tátongott a légüres tér. Támadásban nem volt rossz, védekezésben azonban elmaradt a szokásostól.

Ezért is volt felüdülés számomra, amikor a 20. percben pont ő szerezte meg a vezetést. Bale szaladt el a változatosság kedvéért a bal oldalon, beadása pedig megpattant a blokkolni érkező védőn. Ez pont annyira zavarta meg Soria kapust, hogy nem merte fogni a labdát, viszont pechjére pont Carvajal fejére ütötte azt, aki gyönyörű, és főként okos mozdulattal átívelte fejjel a kapus felett. Klasszis megoldás volt!

A következő pár percet megnyomta a Getafe, de helyzetig nem sikerült eljutniuk, így igen gyorsan visszaszerezte a bogyó feletti kontrollt a hazai csapat. Alig telt el 5-6 perc a gól óta, amikor már nagy helyzetben Asensio lőtt fölé.

Az első félidőben még egyetlen említésre méltó történt, mégpedig Ramos meg nem adott gólja. A visszajátszások alapján talán helyes döntés született, Kapitányunk bizony megcibálta a védőt a felívelés után.

Így vonultak szünetre a csapatok, magabiztos, de csak egygólos Real-vezetéssel.

A Getafe passmapje a meccsről – nem túl hízelgő rájuk nézve…

Félidőben nem történt változtatás, de alig telt el öt perc, és Bale bebiztosította a győzelmet. Djené volt óvatlan, így a neki hátratett labdát Asensio csente el. Lapos beadása megpattant középen, így lett jó Bale-nek, akinek lövését már csak beljebb tudta segíteni a Getafe kapusa.

3 perc múlva Asensio rakétázott egy visszatett labdát 20-ról kapufára. Ha ez a srác tudná, hogy a kis gól is gól, akkor szerintem több találata lenne.

Eldőlt a meccs, és ezt nem csak az eredmény ismeretében mondom. A tavaly oly szimpatikus támadófutballt játszó ellenfél most nem tudott újítani. Sokat elmond róluk, hogy az első igazán veszélyes helyzetüket a meccsen a 90+2. percben dolgozták ki…

Bale gólja után igazából csendesen csordogált volna a mérkőzés a végéig, ha a Getafe játékosai nem kezdtek volna csontzenébe. V.I.C. jegyezte meg a kommentek között (némi rasszista mögöttes tartalommal), hogy „ennyi sárga egész ázsiában nincs”. Van benne valami…

Az 58. percben jött el a mérkőzés első olyan pillanata, ami a jövőre való tekintettel aggodalmat okozhat: a mezőnyben rendkívül hasznosan, de kevés villanással játszó Isco helyére Casemiro érkezett. Mivel a meccs képe egyáltalán nem indokolta ezt a váltást, joggal gondolhatjuk, hogy Kázmér a neve, illetve az elvárt játékpercek miatt került be. Ha ez a jövőben is így lesz, akkor (a ma amúgy keretbe sem kerülő) Llorente nem sok jóra számíthat. Pedig a taktikába talán jobban beleillett volna.

A meccsen sok érdekes ezután nem történt, érkezett még Modric Ceballos, majd végül Lucas Bale helyére, de mivel az ellenfél nem tudott veszélyes támadásokat vezetni, a királyiak sem törték magukat.

2-0 a vége, soha rosszabb szezonkezdetet!

Ideillik gwolf94 hozzászólása, amit még a meccs közben írt: „ha lehozzuk clean sheetre JLo kb feluton lesz hogy utolerje ZZ-t ebben a mutatoban”.

Navasnak nem sok dolga volt (@Jose)

Vonjuk le a tanulságokat a meccsből, amik szinte kivétel nélkül pozitívak:

1, Amit a csapattól látni fogunk a szezonban, az a tiki-taka egy kicsit direktebb változata. Alapvetően a passzokra és a labdabirtoklásra épül a játék, de a támadóink gyorsasága sok kiugratással kecsegtet, ami meggátolja, hogy háromszor végig kelljen passzolgatni a labdát a pálya hosszában egy helyzet kialakulásához.

2, Az egyéni képességek helyett az összjátékok, a kombinatív megoldások kerülnek előtérbe. Ez igazából már Zidane alatt is hasonló volt, de most még kevésbé domborodnak ki az egyének. Talán Kroos az egyetlen, akinek mélységi irányító szerepköréből adódóan képességei feltűnőbb részei voltak a játékának, mindenki más a passzok minél gyorsabban és pontosabban történő kivitelezésére törekedett.

3, Ha nem lesz csatárigazolás, akkor a Bale – Benzema – Asensio hármas dinamikusan, pozíciójukat gyakran változtatva fogják bejátszani a támadóharmadot. Vazquez jó lesz ide cserének, esetleg Isco is, tehát nincs szükség újabb igazolásra. Mayoral lehet ennek a nagy vesztese, aki inkább a statikus vonalat képviseli.

4, Casemiro nem lesz állandó kezdő. Halleluja!

5, Viszont a brazil csereként néha akkor is be fog állni, amikor semmi szükség rá. Reméljük, ebben még fejlődik majd új mesterünk.

6, Ellenfelünk sokszor csak szabálytalanság árán tudott megállítani minket, ezt jelzi a 7 sárga kártyájuk is.

Bár a Getafe nem tartozik a liga legnehezebb ellenfelei közé, azért JLónak egy időre talán így is sikerült elhallgattatni a károgóit. Domináns performansz volt, csak így tovább, fiúk!

Összefoglaló:

ReAlantos

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago