Categories: Beharangozó

Csoportos időutazás

Elérkeztünk ahhoz a poszthoz, amelyet a legnehezebben tudtunk összehozni, hiszen sokan írtak ebbe az anyagba. A hétfői és a keddi bejegyzés után most egy más stílusú, de asszem mindenféleképpen örömöt okozó karakterhalmaz vár rátok, amelyben visszatekintünk vendégszerzőink segítségével az idei, eddigi BL-kalandra – fontos: a vendégszerzők írásait nem lektoráltuk, azaz úgy olvashatjátok, ahogy mi is kaptuk. Nincs hát mire várni, tessék fogyasztani a mai dózist, amit Raulitással szerkesztettünk be!  😎 

2017. szeptember 13. | Real Madrid – APOEL (3-0)

Ekkor sérült meg Asensio – borotválkozás közben. Kovacic pedig a meccsen.

Majk reakciója erre: Zidane megsimogatta a vallat. Attol tuti meggyogyult. En nem furdenek a helyebe. Marmint soha tobbe

A három gólos győzelem ellenére akadozott a játék, amit Sasu elemzett higgadtan: Ha csak beadásokra játszunk, akkor Isco szegény légüres térben játszik. Plusz az első húsz perc után rájött az Apoel, hogy csak Marcelo-Bale oldalán vezetjük a támadásokat, ezért ott már mindig kettőzik az embert. Ha még Ronaldo is kijön balra, és Bale lesz a center, akkor végképp nehéz lesz gólt lőni.

A mérkőzést többen streamen nézték, mint például a következő megfigyelést jegyző Andras14: óriási arab kommentárral nézni, mindig azt nyomja hogy „ullláláááá” mint valami pedofil nagybácsi a tinilányoknak.

Yuzername közben egy másik meccsre is figyelt: Pool 22 kapura rúgás, Sevilla 3. Állás: 2-2.

A meccsről mindent elmond, hogy még az 500 kommentet sem értük el a posztnál… Lapozzunk!

2017. szeptember 26. | BVB-Real Madrid (1-3)

604 komment… a szurkolók sem vették még fel ekkor a fordulatszámot. De lássuk, milyen fontos dolgokról kell megemlékeznünk itt!

Turbo bemondta a siker titkát: Óbamejángot kell kikapcsolni, az már fél siker. Hala Madrid! Ez annyira bejött, hogy Abu inkább visszavonult, hiszen az Arsenalba igazolt.

Milyen volt a játékunk a meccs elején?

Morc: Egyszer talán berúgjuk.

Smatte: Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk…kimaradt helyzetek…

Aztán Bale megszerezte a vezetést, de a Dortmund nem hagyta annyiban a dolgot. Ebbéli aggályát fejezte ki WT14 is: Nagyon jön a Dortmund, ideje lenne elszabadítani a lovat vagy CR-t egy kontrából.

Dzsonee viszont így látta a meccset: Kövezzetek meg, de szerintem Carvajal eddig nem olyan rosz 🙂 Volt néhány homály átadása de a gólpassz is szép volt meg a kényszerítő CRel és volt néhány jó utolsó mentése is. Viszont a frász kapkod amikor a belső védők a félpályánál vannak és megszerzi a Dortmund a labdát. Hm… az utolsó mondatban a csapatnevet akár fel is válthatjuk a Liverpoolra.

Aztán CR meglőtte a második gólunkat és még épp ünnepeltünk, amikor:

A védelem ma is hozza a kötelező 1 gólt. 😀 (Lucas)

A vérszagot megérző hazaik és az adok-kapokba belemenő madridiak olyan rohanós focit mutattak be, hogy Klopp sírva morzsolgatja a kezeit ha nézi ezt a meccset 🙂 (Dzsonee). Aztán mit hoz az élet, ugye…

Aztán két megfigyelőnk is ugyanarra a fontos következtetésre jutott:

RobroyIsco szét esik fejben hogy nem passzolnak neki, és mindig csak ivelgetes. Látszik ahogy megy el a kedve a játéktól.

Resid: Isco stílusa teljesen alkalmatlan az ilyen gyors csapatok ellen.

CR második gólja és a meccs után mfc777 a legnagyobb tanulságot osztotta meg velünk: mai tanulság: idén csak a BL-meccseket kell nézni.

2017. október 17. | Real Madrid – Spurs (1-1)

WT14 ámulatba ejtő jóstehetsége a meccs előtt: Jó kis meccset várok, olyan 3-1, 3-2, 4-1, 4-2 körüli eredménnyel.

Bdyd pedig már ekkor tudta, hogy Wengerrel mi fog történni: az Arsenalból 5 éven belül középcsapat lesz szerintem :(((

Majk is bemondta a tutit előre – mondjuk még ő se hitt magának: végre végre béell! felcsendül a himnusz, Karim felveszi a góllövő cipőjét, kell ennél több?

Történt ugyanis, hogy Benzema és az üres kapu, újabb felvonás.(WT14)

Ezt látva Ronci egy mondatban legalább háromszor puttázott. (Turbo)

Zormac a kommentátor aranyköpéseit gyűjtötte: „Négy támadó spriccel előre” – huhh

Miután megszerezte a vezetést a Spurs, vettem a bátorságot és én is jósoltam egyet: Nyugalom, a csoportmásodik hely a cél! Emlekezzetek a tavalyi évre. (Jose)

Raulitás is előre látta az egész éves védekezésünket: A védelem ma is a hero megoldásokra alapoz asszem. Lehet kéne valami másodedző, aki ért az ilyenekhez. 

Smatte még a francia védőnket hiányolta: Varane jó játékos, de ez a Váren nagyon bizonytalan… Ja, igen: az első félidőben két gólt lőttek a hazai játékosok. Az eredmény: 1-1 volt.

A második félidő elején Karim a 3. ziccerét rontotta el – vbalazs91 pedig nem volt rest azt üzenni neki, hogy: Na menj a picsába… 

Gwandal streamen nézte a meccset, ami jól jött neki, hiszen: tök jó, hogy spojlereztek, így kevésbé kapok agyfaszt, van időm felkészülni.

Sragira – Ferguson híres mondasa másképp : Adjál 10db Benzemat és…. – pedig Sultan reagált így: És sikítani fog az egész leánykollégium.

Volt még hátra nagyjából 5 perc, amikor dzsonee nagyon bátor dolgot vizionált: Van egy olyan érzésem, hogy ha nem rúgnak gólt a srácok akkor nem lesz meg a 3 pont…

A hármas sípszó után Sultan nem bírt magával és bejósolta a tutit: Idegenben egyszerűbb lesz, mert nem akarja majd csalni a focit a Spurs. A Wembley-ben megütjük őket és kész.

2018. november 1. | Spurs – Real Madrid (3-1)

Jynxelni csak okosan… jó?

V.I.C. a meccs előtt pár perccel a következő infóval sokkolt minket: Nacho Fernández es el jugador con mejor porcentaje de victorias en la historia de la #UCL (19 de 21 – más de 10 partidos). Coraje. Te tudtad ezt akkor?

Turbo beállt a hiteles jósok sorába (és az ilyen olvasóink Tippeldéznek… 😀  ): Annyira ellenünk szól jelenleg majdnem minden, hogy nem lepődnék meg akkor sem, ha nyernénk. Hala Madrid! 

Ballabjobb egyszerre simogatta és pofozta Ramost – virtuálisan: Ramos eddig nagyot megy, már ami az utolsó pillanatos mentéseket illeti (az már más kérdés, hogy többször saját hibáját korrigálta).

FrancIsco mélyelemzése a meccs 35. percében: A támadójátékunk nagyjából arra hasonlít mint amikor a kontrolleren az ívelés gombot leszámítva minden más beragadt…

Gwandal segíteni akart nekem és adott egy tippet (pedig ekkor még csak 1-0 volt): Hát, ha ez így megy tovább, akkor itt egy kis segítség az összefoglalóhoz:

Kettőnullánál a legfontosabb kérdés ez volt: Pereznél teljesen elfogyott a pénz? Sem nagy igazolás, sem a bírók? (smatte) – pedig ugye tudjuk, hogy csak tavaszra tartogatta.

A meccs annyira horror volt számunkra, hogy megszületett Raulitás (eddigi) legzseniálisabb alkotása:

A második hazai gól után WT14 inkább a gasztronómiával kapcsolatban írt: Gyülemlik a szar a pástétomba.

A 3. gól után ballabjobb azt írta, hogy: most újra megkockáztatom, hogy futós csapatok ellen nem megy nekünk. A Liverpool előtt ez igazán megnyugtat, köszönöm.

A meccs után volt egy nagy comingout YenkótólÉn úgyis húsz éve Tottenham-drukker vagyok. (Nem hiszek neked, bro!)

WT14 a jövőt látja, a múltat meg nem hiszi: Nehéz elhinnem, hogy majdnem ugyanez a kezdő csűrte meg 4-1-re a tavalyi bivalyerős Juvét júniusban.

Bezzeg a jövőt tudja: Jó lesz ez a szezon. A bajnokság már lecsó, itt meg a csoportmásodik hellyel ha szembejön egy PSG, úgy megfarkalják ezt a ‘csapatot’, hogy még a szertáros is sántítani fog utána. De hogy tovább menjek, a várható csoportelsők közül a City vagy a MU ellen se mi leszünk az esélyesek.

2017. november 21. | AP6EL – Real Madrid (0-6)

Nálunk minden szerkesztő egyik kedvenc mondata ez: „A Beharang meghozta a kedvemet az esti meccshez.” Ennél a meccsnél Sragi írta le. #megéricsinálni

A kezdőt látva ezt kalapáltam bele a klaviatúrába: mi a hórihorgas gyászkeretes rézfánfütyülő tőröttőrö törő akármit kell még tenni SZEBÁLLYOSZNAK, hogy kezdő legyen?

V.I.C. is felszállt a vonatra, mert ő így tolta: A lónak a méretesen meredező hímtagját bele a sztárjátszatós, ifjoncjegelős, alapemberesített, bagettpusztító lélekápolós, útszélen a testét különböző testnedvcserés szolgáltatásokra készpénzért áruló édesanyjának a papíron megfogalmazott és kinyomtatott, majd online felületen is közzétett, kezdőként a gyepre az első perctől kifutó tizenegyébe.

(Ceballos nem kezdett…)

A közvetítés pár embernél leolvasztotta a biztosítékot:

Sragi: Jaj hát ez a Váren-es csávó 😀 Emnéty pls

ZeRoA gól szép, de a közvetítéstől megpusztulok.

V.I.C.: Na most Váckez vagy Asensio a Carvajal? El kéne dönteni.

ReAlantos: Új ivós játék: akárhányszor a kommentátor úr rossz madridi játékos nevét mondja, egy feles!

Sultan válasza erre a felhívásra: Már végünk lenne, eddig Vazquezre kb 4-szer mondta, h Asensio. Meg ez a tripla most… Hét felesnél már biztos, hogy tudnám, merre van a TV.

Ja, amúgy közben volt meccs is és csak lőttünk hatot, de ahogy Sragi írta:

Azért nem lennek meglepve ha ez a meccs mostantól hivatalosan is CIA kínzó eszköz lenne. 

S ahogy ezt ZeRo kiegészítette: És ha nem válna be, ráadják a hangot is.

Lucas a kommentátor felkészültségére reflektált: Azért ez a kommentátor nem semmi: “Laposan teszi el Benzema, aki ma IS szerez két gólt…”
Lehet nem nézett idén még Real meccset, vagy a tavalyi statisztikát találta csak meg.

2017. december 6. | Real Madrid – BVB (3-2)

A meccs, ami már nem osztott, nem szorzott. Ez látszott a kommentek számából is, hiszen a csoportkörök alatt ekkor született a legkevesebb. Vajon volt olyan, amelyet érdemes újra olvasni?

Raulitás: Sultan: ‘Remélem, az összefoglalóban egy szót sem kell szólnom a bírókról. Sőt, bármi lesz, ezt most megígérem’
Spori: ‘challenge accepted’

A 12. percre Mayoral és CR7 góljaival 2-0-ra ment a csapat.

Turbo: A BL nekünk egyelőre még mindig más kávéház. A Laliban miért nem látunk ilyen kezdéseket, könnyed játékot? Oké nincs csúcsformában a Borussia, de a Bilbao sem volt. Nem értem (vagy csak szimplán tökhülye vagyok a focihoz). Ha valaki tud valami magyarázatot erre, kérem ossza meg velem.

Zormac bejelentkezett „Álljunk meg egy szóra”-stílusban: Váren egyszercsak Balesérült egy ártatlan mozdulatba és azt mondta, Na chő

Sragi furcsa összehasonlítással nyomasztott minket: Theo néha olyan, mint Zrínyi.

Lucas ismét a kommentátorral volt elfoglalva: “Addig addig huzogattak itt ketten, amíg csak betette Marco Asensio” 

Aztán itt egy olyan komment, ami rossz dolgok esetén pici reménysugár lehet számunkra szombaton: Bemondták az angol meccsen, hogy Pool 6-0 már, erre megkérdezte a másik kommentátor, hogy: ezt már meg tudják tartani? :DDDDDD – d/dx mz ln(x)

Itt ért véget a csoportkörök szakasza. 

2018. 02.14. | Real Madrid – PSG (3-1)

A meccs előtt Sultan jósolt nagy hatékonysággal: „Jól lefárasztjuk őket, majd jön Bale, Vazquez és Asensio (Benzema, Kroos, Case), és átszaladunk rajtuk! 😉” Hát. Ja. 😀

Majd Marci sérülését Johnglade summázta: „Kellett némi dráma.

Aztán a PSG gólja után Sultan mutatta meg, hogy miért nem ő a legoptimistább a blogon: „Ennyi volt…

A félidő környékén pedig LeeTaiPo summázta az állást: „Ez eddig qrva jó meccs.”

És Lucas is megmutatta, hogy jobban figyeli a meccset mint Zidane: „Olyan érzésem van, mintha Casemiro eddig az NB 1-ben játszott volna és hirtelen berakták volna erre a meccsre. Annyira gyors neki a játék, hogy nem nagyon tudja követni.”

És Raulitás megfogalmazta a Real Madrid egyik legnagyobb erősségét: „Modric igazából két zseni.”

Majd Gwandal foglalta össze Ronaldo gólja előtt 10 másodperccel a meccset: „Zizi jól cserélt, bár későn”. ŐŐŐ, oké. Lebuktál, hogy te vagy Hegyi Iván.

Gwandal kommentjének része. Nem jött be

Végül yuzername vonta le a meccs tanulságait: „Na most megyek rá az asszonyra 😀

2018. 03. 06. | PSG-Real Madrid 1-2

A meccs előtt Krityó szakszerű elemzését olvashattuk: Én a döntetlenre szavazok, mert az előbb csocsóban nyertünk, dartsban kikaptunk családilag, az 1-1 :DDD. Itt 2-2 lesz.”

José nagyon örült az első gólnak: „CRISTIANOOOOOOOOOOOOOOOOOO RONALDOOOOOOOOOOOOOOOO” illetve „ÉS ASENSIO ÉS LUCAS ÉS HOGY ÉS DE SZÉP ÉS TI IS ÜVÖLTÖTÖK?????” De Johnglade is üvöltött. Illetve üvöltött volna, ha nincs ez: „FÉLRENYELTEMASÖRTBASSZAMEG

Zizou majdnem kitalálta a jövőt: „Emerynek fel kell állnia ezek után. Már tavaly is indokolt lett volna, de idén végképp.” Bár végül más állította fel Emerynekt.

Majd Raulitás korszakarkotó reformja jött egy elbenzemázás után: „Kapu helyett be kéne vezetni, hogy az ellenfeleinknél egy 18 éves csaj lába közé kelljen betalálnia Karimnak az esélyegynlőség jegyében. Tuti aranylabdás lenne

Szegény ReAlantos pedig azóta a Blaháról ír nekünk: „Fel minden pénzt a 4-2-re! Jelige: Zidane minimum.:D

Végül Yuzername értékelése következik:

2018. 04. 11 | Juventus – Real Madrid (0-3)

Kezdésnek Andreal hibázott rá valamire (bár nem volt nehéz dolga): „Egy dologban vagyok biztos a meccsel kapcsolatban, hogy Ramos nem fog játszani a visszavágón 😀

VIC egyel nehezebb tippje is bejött: Akkor a padról kell majd érkeznie Lucasensiónak megmenteni a haza becsületét.

Majd Joséról derült ki, hogy azóta sem tudta kikapcsolni a caps lockot: „ISCO HOGY MEGTALÁLTA AZ ÜRES TERÜLETET, DE HOGY, DE HOGY, DE MI FASZA JÁTÉK VOLT ÉS MARCELO ÉS RONALDOOOOOOOOOOO ÁALLLLLLÉÉÉÉÉÉÉALÉÉÉÉÉ

Smatte pedig Keylord bravúrjait látva kapcsolt Puzsérba: „Jó, hát mégis 3-szoros bl győztes kapusról van szó, egy ilyen lecsorgót igazán összeszedhetett…

Torpapa pedig… „Nem is tudtam, hogy a bíró nem tud olvasni, mert CakÍR” Meg VIC… „Csak egy Kroosa ötlet volt, de az ilyesmit nem lehet taníToni” Meg Johnglade… „Kezemiro

Lucas pedig összefoglalta kilencesünk ars poeticaját: „Benzema futás közben olyan, mintha valami ejtőernyő lenne rákötve és az folyamarosan lassítaná.

d/dx mz ln(x) Cé gólja láttán: „OTT AZ OLLÓ!!!!!!!!!!” Erre dzsonee meg… „Ritka mint a fehér olló.

Krityó majdnem eredetti verse pedig az összefoglaló: „Itt a húsvét, itt a nyúl, Real-Juve három-null.

Sragi nem látta „Faszom hogy pont nem látom:(José válaszát meg előre: „nagy a hasad? hajolj előre kicsit.

2018. 04. 11. | Real Madrid – Juventus (1-3)

Ursula most nem tippelt jól: „Elnézést kérek a jó fej Barca szurkolóktól, meg tudom, karma, de a tegnapi nagyon kellett nekem a vasárnapi eredmény miatt, és nem a döntetlenre gondolok. Remélem, jó előjel, hogy eddig a M4 általában rosszul választott negyeddöntő mérkőzést.

Raulitásnak már jobban ment: „Az a Carvajal-Mandzukic mismatch fejpárbajoknál nagyon nem néz ki jól

Sultan meg végre jókor volt negatív: „az a gáz, hogy ez kurva nagy lelki pluszt adhat a Juvénak.

FrancIsco húga meg nagyon jinxel: „Hugi: Ezek a sárgák nagyon bemakkolhatták a gólt, semmit sem csinálnak. 2 másodpercre rá Juve gól…

Majd következett a legmajkabb komment valaha, majk prezentálásában: „Karim kéne ide

Johnglade is meglepődött ZZ félidei cseréin: „Zidane tökei most eltakarják a napot.

IronRock pedig végig szimpatizált a bíró és Mandzukic teljesítményével: „EZ NEM LAP????

Dracox pedig megjósolta a biztosat Buffon kiállítása és a tizi után: „Ennek lesz utozengese…”megint csal Real..”

Turbo pedig jól összefoglalta a gól pillanatában minden madridista érzéseit: „ASÉGJSFOÉJIGNÉADOFJBNPOAYÍBNŐAYÍOBNAÍOŐ

Ofrnkie pedig a meccs utáni érzéseket: „sajnálom, hogy így nyertünk, ott vagyunk. a poolt kerüljük el, mert a focijukkal ők a legveszélyesebbek ránk nézve, aztán Gigi stílusosan búcsúzott, ahogy a nagyok, ld. ZZ

2018. 04. 25. | Bayern München – Real Madrid (1-2)

Gwandal meglepődött a kezdő láttán: „Valamelyik írástudó magyarázza már el, hogy ez miafasz

Technikus Laci: „Idén nem fogom elsütni a tavalyi „Kimmich vet úgy arat” tréfámat, ezzel növelve az este színvonalát.” Köszönjük

Raulitás foglalta össze röviden, hogy milyen érzés Real Madrid szurkolónak lenni: „Infarktus az első percben pipa

Johnglade elsütötte: „Kimmich vet, Navas arat…” meg ezt is „Meglátjuk hogy ez a csere jól Süle el.

Sultan a második gól után: „Ez mekoraaaaaaaaaaaa a kölykök megcsinálták! Vazquez, ahogy megvárta a visszapassz lehetőségét, az zseniális volt!” Egyetértünk vele mind azt hiszem.

WT14 pedig nem volt túl elégedett a védelmünk munkájával Riberyn: „A faszom beleverem már hogy nem képes senki szerelni egy kibaszott öregembert.

Benzema kihagyott helyzete után pedig José simogatta tüzes vassal a franciát: „Önző Benzema, mit képzelsz magadról? Neked nem a góllövés a feladatod, azzal csak szivatunk, te butus. Passz CRnek. Ennyi.

Amikor végre meglépte ZZ a Kova Kázmér cserét, ofrnkie találta meg a megoldást: „lehet zizou ráfrissített a kommentekre

2018. 05. 01. | Real Madrid – Bayern München (2-2)

Gwolf94: „Jupp es Muller is biroznak mar meccs elott. En orulok neki h igy van a fejukben van a tavalyi. Azt mutatja keptelenek felelosseget vallalni es ez mentalis hatranyt jelenthet.” Majd, amikor azt hittétek, hogy itt nem lesz szóvicc, tévedtetek. Ezúttal Zormac volt az elkövető: „Nem baj, az esti bíró úgyse olvassa, hisz ő csak ír…

José pedig könnyen befolyásolható az érzelmei által: „WE ALLL FÁKING LÁV BENZEMA

Ofrnkie szívünkből szólt: „Modric a legcsodalatosabb futballista, imadom ahogy lazan, kulsovel bearazza a pressingelo bayern jatekosokat

Banáncsőr pedig jogos problémát vetett fel: „Csak egyszer csalnánk el úgy, hogy ne kelljen izgulni végig. Annyira nyugodt lennék.

Majk kedvenc szava: „Karimmmmmmmmm” hangzott el a második gól után.

WT14 pedig összefoglalta Cé teljesítményét: „CR a mai Benzema.” meg a csapat védekezését: „Hihetetlen b@zmeg. Ilyen nincsen. Az ég világon nem kell semmi mást csinálnia a Bayernnek, mint hogy beadogatni szélről, mert AZ ÖSSZESBŐL olyan lecsorgó van, amiből helyzet lesz.

Végezetül Banáncsőr zárja a mai posztot: „Benzema Bayern 2 2


A poszt végére érve bízunk abban, hogy Ti is annyit nevettetek önmagunkon, mint tettük mi a kigyűjtés és beszerkesztés alatt. A Valahová Tartozás Élményét talán ezzel tudjuk most a legjobban visszaadni.

Köszönjük, hogy vagytok! Kommentelésre fel!

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago