Categories: BeharangozóLa Liga

BL-döntő felkészülés 3/3

Búcsúzik a Liga, a szezon utolsó meccsén a Villarrealhoz látogat szeretett Madridunk. Igazán tétje már nincs az összecsapásnak (a Real matematikailag még odaérhet a második helyre, de ennek pont annyi az esélye, mint Benzema aranylabdájának). Mit nyújthat a meccs számunkra? Beharangozunk!

Ha esetleg a bevezetésből nem derült volna ki, ez az utolsó meccsünk a BL-döntő előtt. Vessünk egy rövid pillantást az ellenfél, a Villarreal szezonjára:

Tavalyhoz hasonlóan az ötödik helyen végeznek, ez a meccs kimenetelétől függetlenül biztos. Bár a Barcelona oda-vissza megverte őket, a két madridi gigász ellen eddig veretlenek: hazai pályán verték az Atletit, idegenben döntetlent játszottak ellenük, mi pedig jótékonyan adtunk nekik három pontot ősszel a Bernabéuban. Jó lenne ezen veretlenség ellen tenni valamit… 🙂

Miután a legutóbbi nyáron távozott tőlük egy-két meghatározó ember, mint pl. Musacchio vagy Soldado, kellett némi pótlás. Utóbbi helyére érkezett kölcsönben Bacca a Milantól, előbbi helyére pedig az a Ruben Semedo a portugál Sportingtól, aki azóta nem (csak) sportszakmai szempontból nyújtott bűnös teljesítményt… Február óta nem találtam róla hírt, elvileg előzetesben ül. Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen a futball világában, kommentben lehet engem felvilágosítani.

Az ősz egyik legjobbja azonban nem egy új érkező, hanem a tavalyi idényben berobbanó Bakambu lett, aki 9 góljával a bajnokság élmezőnyében állt. Hogy a tavasz legjobbja biztosan ne lehessen, arról Kína tett, ahonnan befutott érte egy 40 milliós ajánlat. Erre már a Villarreal sem tudott nemet mondani, így télen Keletre költözött a kongói focista.

Bizonyos értelemben ő lett a legdrágább afrikai futballista – azért ehhez jócskán hozzájárult a kínai átigazolási szabályzat

A csapatot azonban láthatóan ez sem vetette vissza; a meccsek számában rekorderré előlépő Bruno, a lassan talán klasszissá érő Castillejo, a köreinkben hírhedt Cserisev, a kapuvasak között bravúros Asenjo, és még meccsenként egy-egy előlépő játékos az Európa-liga jövő évi főtáblájára segítette a Sárga tengeralattjárót. Jól fog jönni nekik a Bakambuért kapott 40 millió a nyári átigazolási időszakban.

A mieinkre rátérve: ha nyerünk, az Atleti pedig vereséget szenved, akkor a gólkülönbség miatt mi végzünk a második helyen. Azért ehhez ne fűzzünk vérmes reményeket… Városi riválisunknak itt szeretnénk gratulálni az Európa-liga megnyeréséért! Reméljük, az európai Szuperkupa döntőjében találkozunk velük.

A mieinkről nem hiszem, hogy bármi meglepőt tudnék írni. Mindenki játékra kész, vagy rövidesen az lesz. Mivel azonban ennek a meccsnek alig maradt tétje, így fejben talán már mindenki a Liverpool elleni döntőre gondol.

Ennek fényében érdekes lehet, hogy milyen kezdőt küld fel Zidane. Próbál inkább a fiataloknak egy utolsó esélyt adni a szezonban, pihentetve ezzel a legnagyobb sztárokat, vagy próbál inkább a döntőre készülni egy erős tizeneggyel? Ez bizony a Tippelde szempontjából sem jelentéktelen kérdés.

Az edzésen hajtanak a srácok – reméljük, nem papírrepülőt

 

Bizakodjunk egy izgalmas, (főleg vendég)gólokban gazdag meccsben, és szurkoljunk azért, hogy a sérültlistánk a meccs után sem bővül új taggal!

A meccs 20:45-kor kezdődik, és a Sport2 közvetíti.

Hala Madrid!

Az idei utolsó Tippelde:

ReAlantos

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

Spanyol Szuperkupa: újabb EC a szezon első kupájáért

Abból a szempontból különös a vasárnapi esti El Clasico, hogy semleges pályán kerül megrendezésre, és…

18 óra ago

Spanyol Szuperkupa: szét kell ütni a Mallorcát!

A Spanyol Szuperkupa négy csapatosra bővítése, és Dzseddába kiszervezése a mai napig komoly indulatokat vált…

3 nap ago

CdR 2025: első állomás a Minera

A Real Madrid gárdája is csatlakozik a Copa del Rey idei kiírásának küzdelmeihez. Egy meglepetés…

6 nap ago

La Liga félidő: a Valenciával zárjuk az „őszi” szezont

Mint ismeretes egy elmaradt mérkőzést pótlunk ma. A Valencia környéki áradásos katasztrófa miatt kért halasztást…

1 hét ago

La Liga 19/38: végre otthon, jön a Sevilla

Bizonyos szempontból a katari Interkontinentális Kupával lezárult a tavalyi szezon. A lehetséges 6 kupából ötöt…

3 hét ago

Interkontinetális Kupa: Real Madrid – Pachuca

A FIFA - UEFA maffia páros egy kupából kettőt gyártott, szinte jelentéktelenre fogyasztva a maradék…

4 hét ago