Könnyed gálával zárult a hazai bajnoki idény a Királyi Gárda számára. Szeretett fiaink a Celta Vigo együttesét fektették 22 vállra, ezzel némi szórakoztatást biztosítva az ebben a szezonban nem ehhez szokott szurkolók számára. Vigyázat, lovas összefoglaló!
Zidane majdnem a gálakezdőt küldte fel (Achraf, Nacho és Bélus került be Dani, Ramos és Cé helyett). A Celta kezdetben letámadással próbálta zavarba hozni fiainkat, itt-ott sikerrel. A hatodik percben Achraf futott be szépen a védelem mögé Modric labdájára, de a középre lőtt passzát az ellen kapusa zacsival blokkolta, így nem jutott el Benzemához a labda (se a kapusé, se a meccs). A tizenkettedik percben egy mélyről jövő találta lesen az egyik vendég támadót, a visszajátszás után pedig már a walesi mén rúgott egy kapufás gólt Lukita zseniális passza után. 1-0
A 15. percben az uru Maxi vágta fölé jó helyzetből. A tizenhetedik percben érdekes események történtek a hazai tizenhatoson belül: egy kelta elesett, ami a spori szerint nem ért tizit, majd az eleső játékos testéről pattant a lesen álló Wass (nem Albert) elé a labda, aki visszatette, és ebből gól lett, amit les címén érvénytelenített a bíró. Ma is topon van a sporttárs. A huszonhatodik percben tintás Dzsoni paskolta meg a pacit hátulról. A lehetőséget a velszi ülte meg: a szabadrúgása a sorfalról pattant veszélyesen meg, de a kapus betörte azt. A 29. percben ismét a mén nyert egy vágtát (labdáért jár a répa Iscónak), majd húzott egyet a labda kantárján, elküldve a védőt a szénakazalba, majd a pajta kapujának bal felső sarkába lőtte a bogyeszt. Mire ezt leírtam, Isco kiérdemelt egy újabb répát tőlem magának: okosan visszahúzott labdát tekert el nagyon most a másik felső ficakba, kiirtva ezzel Jeremiást, a pókot és teljes rokonságát. 3-0
40.: Wass ötösről jövő fejesét paskolta ki Keylor, az istálló portása. És ennyi is volt az első félidő.
A második elején a vigói kapus beadta a jelentkezését a spanyol karateválogatottba, de sajnos nem tudta röptében felszúrni a stoplival a bogyeszt. 52.: a karatekölyök Achrafnak is adott egy gólt. Szépen jött a marokkói a támadással, és okosan fejezte be az akciót. Az asszisztért Karimnak jár a (sz)tripper. 4-0
Pár perccel később Benzi gólját vették el, mert Isco lesről abba az irányba pislogott, ahol a labda volt. A 63. percben Benzema helyett jött Mayo, és Isco helyett Asensio. Aki egyből belerúgta az ötösről az előtte álló védőbe a lasztit. A 72. percben lejött a meccs csődöre, és bejött helyette Lucas. Két perccel később Sergi Gómez jött szépen Asensio beadására és lőtt egy pazar öngólt. 5-0
A 78. percben Marci középre lőtt labdáját lőtte bele 11-ről Mayo a vendég kapusba. 2 perccel később ismét ő volt az egyik főszereplő: Kroos elé tálalt szépen, aki szokásához híven az alsóba gurított. 6-0
És ennyi is volt a mérkőzés.
Átadom a szót Zizou kollégának
Igencsak szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik tegnap este kilátogattak a Celta elleni mérkőzésre, mert sok korábbi meccsel ellentétben most igazi gálát láthattunk. Ebben a szezonban igazán ritkán, talán először. Ti fel tudtok idézni másik hazai porondon rendezett gálát ebből a spanyol bajnoki idényből? Nem egyszerű, bár a csapat itt a végén próbált javítani. Az utolsó kilenc hazai bajnokin veretlen maradt a Királyi gárda. Sőt, meglepően magas góllövési átlagot jegyzett, ugyanis 3,9 gól/meccs stattal rendelkezik ezen 9 hazai bajnokit vizsgálva. Pedig a 7 győzelem mellé bejött két vérszegény döntetlen is. A Bilbao és a Tico is 1-1-et játszott a Bernabeuban. Tehát ezt a magas góllövési átlagot nem ezen csapatok ellen értük el, hanem a Girona elleni 6-3-mal vagy a tegnapi 6-0-lal. #Kezeljük helyén a számokat.
Ami érdekesség volt még a meccs kapcsán – és Rauiltás kolléga sem említette -, a védekezésnél megjelenő 4-1-4-1-es formáció. Mégpedig azért lehet érdekes, mert elképzelhető, hogy Zidane már a BL döntőre készülvén próbálja/gyakoroltatja ezt a felállást? Nagy esélyt látok erre, hogy ez fog megvalósulni, hiszen a középpálya tulajdonképpen akár a kezdőt is takarhatja. Tehát visszatérne a Modric, Casemiro, Kroos és Isco alkotta négyeshez. Kiegészülvén Lucassal vagy éppen Bale-lel a jobbon, mert már megy, hogy a walesi a tegnapi produkciójával kér helyet a kijevi döntő kezdőjében.
A középpálya és védelem között pedig Kázmér szerepelt és szerepelne. Ha ez optimálisan van használva, akkor nagy biztonságot ad középen, hiszen védekező középpályásként ebben a közegben a feladata, a területek lezárása, sokat jelentene. A passzsávok megtorpedózása és letámadásnál védeni a kilépő játékos mögötti területet. Más kérdés, hogy Casemiro alkalmas-e erre a feladatkörre.
Ugye, még egy mérkőzésünk van addig, a Villarreal ellen, úgyhogy érdemes lesz megnézni, ott miképp védekezik a habfehér társulat, mivel a Celta nem volt elég éles, hogy igazán tesztelve legyen a stratégia. Ezért számítok rá, hogy a Villarreal ellen is ezt fogja választani francia mesterünk. Persze kérdés, hogy milyen kezdő fog kifutni akkor, hiszen továbbra is az a feladat a döntőig, hogy megóvja játékosait a sérüléstől, ugyanakkor élesen, illetve formában tartsa a sztárokat. Na, de a formációról most ennyit, lehet még szót fogunk ejteni minderről a döntő előtt. Meglátjuk, stay tuned.
Visszavéve a szót, pár gondolat a meccsről. A kommentek között is írtam, hogy Achraf játéka nagyon tetszett. Határozott volt, agilis, és intelligens. Egy ilyen szinten játszó srác helyett nem kell ide más Dani mögé, csak kicsit több lehetőséget kell neki adni a következő szezontól. A másik üdítő karakter Béla barátunk volt. Őt erre találták ki. Futni, lőni és nyihogni a gól után. Köszönet a Celta edzőjének, hogy asszisztált a srác potenciális búcsújához ezzel a taktikával. Kár, hogy a LaLi többi edzője nem vesz róla példát, mert akkor nem Bale eladását reklamálná (jogosan) a fél madridista társadalom, hanem együtt örülnénk neki minden meccsen. De amíg a keret második legjobban fizetett játékosaként szezononként 4-5 ilyen meccs szakad ki, addig sajnos én is az eladása mellett vagyok, azzal együtt, hogy egy rendkívül szimpatikus és tehetséges játékost ismerhetett meg személyében a madridi publikum.
Ja és Isco <3
Még Iron is megosztja velünk gondolatait a meccsről:
Amire rá is szolgált a madridista közösség a hétközbeni égés után. Habfehér kedvenceink méltó módon búcsúztak ebben a szezonban a Bernabeutól, a Celta meg hiába akarta másként, végül mégis nagyon meg lett gyakva. Szebbnél szebb gólok, parádés egyéni teljesítmények jellemezték a csapat tegnapi játékát, ami egyrészt mindig öröm a madridista szíveknek, másrészt…arról majd a végén.
Kezdjük azzal, Hogy Zidane semmit nem bízott ezúttal a véletlenre és a Pérez által a bíróknak későn elutalt hozzájárulási pénzre. Azaz Cé, Dani és Ramos hiányában azt a kezdőt küldte fel, amivel a legtöbb esélyünk volt rá, hogy győzzünk. Cé hiányában a walesi csataló még utoljára megmutatta, hogy ő nem szomorú szamuráj – már ha nem sérül bele a vágtába. A 13. percben Modric álompassza után elment a balszélen, aztán befele cselezett, lőtt, és aztán a kapufa jó oldaláról pattant befelé a laszti. 1:0. Aztán újra átélhettük azt, amit nem akartunk. 16. perc, Celta támad, a Tank takarít, nincs 11-es, de a jogos lesgólt visszafújja a spori.
Bélánk annyira pörgött, hogy mivel a Celta nem fektetett energiát az őrzésébe, ezért Isco álompasszát befutva akkora gólt vágott a hosszúba, hogy csak na.
Isco pedig a 30. percben megmutatta, hogy hogyan kell ezt jobbszélről becselezve. Álomszép gól volt, na.
Aztán a második félidőben Achraf megmutatta Danilónak, milyen az igazi wingback. Elfut, beadja, ott meg a többiek megoldják. Most a Celta kapusa oldotta meg, de ez semmit nem vesz el Hakimi érdemeiből. Daninak van már helyettese. És ő nem csak Ló.
Inennetől megtört a Celta, az öngól és a teljesen szétcsúszott védelmük Kroos általi mattolása csak hab volt a tortán.
Szépen zárták tehát habfehér kedvenceink a bajnokságot a Bernabeuban. De! Ne feledjük el, hogy a szezon legfontosabb meccsén a Klopp által dirigált Liverpool lesz az ellenfél, akivel szemben nem túl jó a mérlegünk. Ez a meccs edzőmeccsnek elment, erődemonstrációnak kevés. Örüljünk a győzelemnek, de a BL-döntőben ennél több kell.
A következő és egyben utolsó bajnoki felkészülési meccs jövő héten szombaton, este 18:30-tól a Sárga tenger alatt lesz. Hala Madrid!
ÖsszefoglaBale
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…