Categories: BeharangozóLa Liga

BL-döntő felkészülés vol. 2 (Real Madrid – Celta Vigo)

A BL-döntő előtti hárommeccses felkészülési torna második állomásán a Celta csapatát fogadjuk hazai pályán. A Bernabéuban ez lesz az utolsó tétmeccs a szezonban, illene méltóképp álomba meríteni otthonunkat a következő szezonig. Beharangozunk!

A Real Madrid csapata harcban(?) a második helyért, de nincs saját kezében a sorsa, hiszen a városi rivális Ticónak három pontot kellene veszítenie két meccs alatt, hogy esélye legyen a habfehér alakulatnak a Barcelona mögé bekormányoznia magát a szezon végére. Sikertelennek talán nem mondható a szezon, hiszen BL-döntőben a gárda, de jövőre muszáj lesz elfelejtetni velünk ezt a (lehetőségeikhez mérten) gyászos bajnoki szereplést.

A rossz formában lévő, utóbbi öt meccsén mindössze két pontot szerző Celta számára tét nélküli az utolsó két meccs. Míg a kiesés réme már fordulók óta nem fenyegeti őket, addig az európai kupaindulásról szőtt álmaiknak az elmúlt meccsek vetettek véget.

Mivel egyik csapatnak sem igazán maradt miért küzdeni egy-két pozíción kívül, így akár egy fociünnep is kerekedhetne.

Mit várhatunk azonban a meccstől? Erről a (nem) kicsit illuminált Raulitás kolléga hány ide nektek néhány sort (vagy sört?):


Raulitás:

 


A kolléga mentségére legyen mondva, nem az övé volt a beharang, így elment bulizni.

Raulitás tudja, hogy egy átmulatott éjszaka után kell a sport – ő a jógára esküszik

A szerkesztőség életébe való röpke betekintés után térjünk vissza a mai meccshez!

(Raulitás) Á-á-á. Tisztázzunk egy-két dolgot. Egyrészt ez a kép kamu. Zöld kezeslábas volt rajtam. Másrészt pedig már nem illuminált vagyok, hanem másnapos, de az se nagyon. Az ellenfélről még annyit írnék, amit ReAlantos kolléga nem említtett (tudom, hogy nálatok még semmit sem említett, de én már elolvastam, amit írt), hogy számukra is totál érdektelen a meccs kimenetele, ezért is ritkán izgalmas 5640 másodpercet várok (hosszabbítással együtt). De remélhetőleg a Szeretett nagyon boldoggá szeretné tenni a hazai publikumot, ahogy Zidane is, ezért talán odateszik magukat a pályára a srácok, akiket értelmes felállásban küld ki a kopasz. (Ezek után természetesen csatár nélkül küldi a pályára a srácokat Zidane, a stabil Casemiro-Ramos kettős előtt Theo irányít majd, és a sérült Cé áll a kapuban, ha már futkorászni nem tud).


Ellenfelünk a gyors kontrákra épít, kulcsemberének pedig Iago Aspas tekinthető, aki minden valószínűség szerint a legjobb spanyol góllövő lesz a ligában. Személyes vélemény: ha nem lenne ennyire tapló, szívesen látnám második számú csatárnak.

Hússzor csodálhattak már hasonlót ebben a szezonban

Döntetlent játszottak az akkor még nem bajnok Barcelonával, így nem lehet őket félvállról venni. Felváltva játszanak 4-3-3-as és 4-4-2-es felállásban, idén pedig egyik ellen sem muzsikálunk valami fényesen.

Összesítve: hazai pályán játszunk, aminél idén csak az Arsenal idegenbeli szereplése nyugtalanítóbb ómen. Az ellenfelünk egy kontrákkal operáló, gyors csapat, ami a védelmünk bizonytalankodását tekintve rossz előjel. Mivel azonban a meccsnek szinte semmi értelme nincs, bizakodjunk abban, hogy nem sérül le senki, és akkor már megérte átmozgatni egy kicsit a lábakat.

Végezetül némi információ: a mérkőzést 20:45-től tekinthetitek meg a Sport 1-en, esetleg sztrímen.

Hala Madrid!

Tippelde:

Még egy fontos dolog:

Az alábbi űrlapon tudtok jelentkezni a BL-döntő Budapest Park-beli megtekintésére vasárnapig. Fontos: aki már korábban kitöltötte, az ne töltse ki még egyszer!

Gyertek, legyünk minél többen!

Hala Madrid!

ReAlantos

Share
Published by
ReAlantos

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago