Zavarna, ha számítana… (Real Madrid – Másik Madrid)

Ám nem zavar, mert tudom, hogy a csapat és ZZ nem úgy tekint most már – jogosan – a La Ligára, mint egy fontos sorozatra. Jövőre majd megint zavarni fog, ha nem nyerünk, mert jövőre ismét komolyan fogja venni a bajnokságot ZZ. Célnak például remek lenne megtörni ezt a sorozatot: hazai pályán a bajnokságban 2012 óta (az jó rég volt…) nem vertük mert az Atleticót. Mert történt tegnap, hogy… “Zavarna, ha számítana… (Real Madrid – Másik Madrid)” bővebben

Mit gondolunk a Real Madridról? – avagy interjú három vendégünkkel

Fontosnak tartom, hogy amennyire lehet, objektíven lássuk a történéseket, még ha az a kedvenc csapatunkkal kapcsolatos is. Éppen ezért szívesen olvasom nem Real-szimpatizánsok véleménynyilvánítását, főleg, ha nem fröcsögés, és kiváltképp, ha taktikai vonatkozása is van. Ha csak a Realhoz köthető médiumokat olvasom, akkor sokszor nagyon szép kép tárul elém, márpedig a Realnál elég nagy hullámzások vannak. Ha úgy tetszik, végletek, ezért nehéz sokszor objektíven látni, és helyesen megítélni a helyzetet. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy érdemes lenne kikérni mások véleményét. Nagyon érdekel, és kíváncsi vagyok, hogy mit fognak mondani az egyes kérdéseimre. Na, de kikről is van szó? A tovább mögött megtudod.  “Mit gondolunk a Real Madridról? – avagy interjú három vendégünkkel” bővebben

Kő, papír, …

A Real Madrid csapata tegnap erődemonstrációt tartott, hisz idegenben gyűrte le három góllal a Juventus csapatát, lényegében formalitássá változtatva a visszavágót (vagy legalábbis igen meglepő lenne, ha tolnánk egy tavalyi PSG-t a második meccsen). Összefoglalunk! “Kő, papír, …” bővebben

Sakkjátszma (Juventus – Real Madrid)

Mindenki úgy harangozza be ezt a párharcot, mint a tavalyi BL-döntő visszavágóját. Mindenki, kivéve a madridimerengues.hu csapatát. Mert nekünk nem célunk ilyen hangzatos, de igazából üres jelzőt aggatni a csatára. Valaki közületek tényleg úgy gondolja, hogy a 2017. tavaszán játszó Real Madridnak és Juventusnak megfelel a 2018. tavaszán játszó Real Madrid és Juventus? Megállt volna az idő? Dehogy. Sok minden történt azóta, és aki ezt nem veszi figyelembe, vagy nem kellő mértékben, s csak elintézi azzal a dolgot, hogy „A BL-DÖNTŐ VISSZAVÁGÓJA”, az annyit is ér. (Hm… ez a caps lock-os rész jó lesz csalinak, az ember szeme megakad az ilyenen…) “Sakkjátszma (Juventus – Real Madrid)” bővebben

Laza főpróba

Súlytalanabb találkozó alakult ki, mint azt előre gyanítani lehetett. Pedig a kezdeti stádiumban abszolút nem lehetett tapasztalni ezeket a jeleket. A Las Palmas dominált, energikus letámadásával nekik kedvezően alakították a játékot. Komolyabb helyzetig mégsem tudtak eljutni. A Real kezdőjéből kiindulva, tulajdonképpen arra lett predesztinálva, ami történt. Köszönhetően a gyors és veszélyes játékosoknak, sejthető volt, hogy elég lesz egyet hibáznia a hazaiaknak, és villámgyors kontra keretében büntetni fogjuk. Ez meg is valósult, onnan pedig le is zárult az összecsapás lényegi része. Mindez két következményt vont maga után. Egyrészt Paco Jémez kilencedik alkalommal is elbukta a Real elleni mérkőzését. Így már összesítésben hét rúgott és 35 kapott góllal áll, ami nem egy világbajnoki stat. Másrészt, folytatva a statisztika vonalát, a királyi gárda javítani tudta a Cristiano Ronaldo nélküli eredményeit. Tudniillik ezt megelőzően a szezon során 6 bajnokin nélkülöztük a legnagyobb sztárunkat, ebből 3 győzelem, 2 döntetlen és egy vereség jött össze. Azaz a CR nélküli Real 50%-ban nem húzta be a meccseit. De a tegnapival már 57%-ra módosult a 3 pontos találkozók aránya, azaz átbillentünk a pozitív zónába. Persze  mindez csak játék a számokkal, mert önmagában ebből az eredménysorból nem lehet azt levonni következetésként, hogy CR jobb, avagy nélküle meg gyengébb a Real. Csupán azt árulja el, hogy általában CR hiánya együtt jár a csapat nagy mértékű átforgatásával, ami vegyes eredményeket szül. Összefoglaló következik.  “Laza főpróba” bővebben