Categories: BeharangozóLa Liga

Most akkor újra jók vagyunk? (Espanyol – Real Madrid)

Legalábbis érdemes felvetni a kérdést. Cirka 2 hónapja teljes lincshangulat uralkodott a klasszikuson elszenvedett vereség után, hozzátéve, hogy jogosan. Aztán januárban erre ráerősített a csapat a jobbnál jobb meccseivel. De most valahogy helyrerázódni látszanak a dolgok. Én meg most jól megpróbálom végig gondolni, hogy mi vezethetett ide.

Az elmúlt meccseken egész pofásan játszottunk. Van alapkoncepció, vannak okos megoldások, van taktika (főleg támadásban, de azért védekezésben is esetenként), nincs U-alak, nincs 7847842 darab beadás percenként. Dinamikusabb lett a játék, van 1-2 mobilisabb szervező minden meccsen és kreatívabbá vált a csapat. De mi változott?

Például ez a srác elkezdett vezérként és csapatjátékosként viselkedni.
  1. Végre eltűnt az idén nem kifejezetten működő beadásos ’rendszer’. Helyette ugyan főképp a szélen építi a csapat a támadásokat, azonban ezt sokkal változatosabban teszi. Középen vannak okos rövidre/hosszúra mozgások, feljárnak a szélsőhátvédek, és gyakran lép ki az egyik középső középpályás a szélre (főleg Modric), hogy elváltásokat indukáljon a védelemben, és egyben létszámfölényes szituációkat alakítson ki a szélen. Ez pedig együtt járt egy telefonszám-változással is. Okos megoldás.
  2. P$G. Ezen állt, vagy bukott a szezon. És rendesen össze is szedték magukat a srácok. Látszik az akarás, de nem úgy, mint egy szorulásos orrszarvú fején, amint épp alkotni próbál (szóval amit az ősszel láthattunk szeretett fiainktól). Hanem úgy néznek ki, mint akik nem csak hogy tudják, hogy tudnak focizni, de még akarnak is. Ez se haszontalan.
  3. Mini előszezon. Tavaly is segített a csapaton, hogy nem fulladnak ki pár perc letámadás után, mint Andy a Timivel töltött nászéjszakán mint Özil bármelyik meccsen 60 perc elteltével, hanem pusztán erőből képesek megoldani egyes meccsek végjátékát. Ezt se igazán láttuk ősszel.
  4. Trú láv <3. Mert tényleg ez van. Zizout imádja a csapat mert tök jó taktikai elemzéseket ír nekünk, mert egy közülük. És ez amekkora hátrány bizonyos szituációkban (finoman szólva is enyhe csúsztatással értelmezendő nyilatkozatok, néha indokolatlan ragaszkodás bizonyos játékosokhoz), annyira jó, ha tényleg szarban a haza. Egy ilyen feltámadást (ha és amennyiben ez kitart szezon végéig) nem tud bármilyen edző felmutatni, sőt. Igazából kifejezetten ritka.
Már tavaly is dúlt a szerelem <3

Szóval egy szóval: igen. Úgy néz ki, hogy újra jók vagyunk. Azonban ebből nyilván nem érdemes hosszú távra következtetéseket levonni. A csapatnak meccsről meccsre szabad gondolkodnia, megpróbálni megnyerni az összeset, és bízni a Barca és az Atleti botlásaiban a ligában. A BL-ről majd jövő héten értekezünk.

Ami kellemetlen probléma megmaradt az őszről, az a játékosállomány összetétele és a rotáció hiánya (illetve van az a megoldás, hogy csapágyasra játszatjuk a kezdőket, és amikor megsérülnek, akkor jöhet a ’rotáció’).  442-ben a két középső játékos helyére van 6-7 emberünk, ami az álmoskönyvek szerint sem jó jel Ceballosnak és Llorentének. Illetve Dani se manapság pihent utoljára. Meg Borja is kezd éhen halni, olyan régen látott füvet. A rotáció miatt még mindig nem lesz Marci, Kroos, Vallejo és Luka. Asensio fogát azonban kivették, így több hely marad a szájában, hogy szopjon a padon, feltehetőleg visszatér a kezdőbe.

De milyen jó, hogy az Espanyol elleni meccsen lesz lehetőség rotációra, hiszen nincsenek valami jó formában (ezt az átkötést nagymamámtól tanultam, csak ő mindenből azt hozta ki, hogy „Egyél még kisunokám”). Az utóbbi 7 meccsükből (LaLi + CdR) 4 iksz, 3 bukta volt („Apropó kisunokám csináltam buktát, egyél majd a 3 fazék gulyás után”), a tabellán tizenhatodik helyen (t)anyáznak, és miért pont ellenünk kapnák össze magukat, ugye? Eljinxelés helyett inkább elmormolok egy imát azért, hogy nézzük meg vagy Ceballost vagy Llorentét Kázmér helyett, pihenhessen Lucas is egy kicsit, no meg Achraf is megmutathassa, hogy… izé… szóval valamit.

Mondjuk nem pont erre gondoltam

A meccs kedd (azaz valószínüleg ma, de igazából lehet, hogy tegnap, esetleg holnap, attól függ mikor ér ide a Kedves Olvasó) este 8-kor kezdődik a Sport1-en, tippek lentebb jöhetnek 18:45-ig. Hala Madrid!

Raulitás

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago