Hát, ez sz@rabb volt, mint gondoltam

Na szóval összefoglaló. Félidőben írom az elejét, mert most ráérek, meg nincs is sokmindenről. Nézzük ezt a csodát.

Szóval a Keylor, Achraf, Tejero, Nacho, Theo, Llorente, Ceballos, Kovacic, Oscar, Franchu, Borja tizenegynek szavazott bizalmat. A védelem ezt úgy hálálta meg, hogy az első 8 percben majdnem szoptak két gólt. Úgy mentek át rajtuk, mint milf pultos a részeg srácokon vak a poháron. Aztán elővettük az angol kiscsapatok jól ismert fegyverét, és a beadni nem tudó balbekkünk adogatott be a fejelni nem tudó csatárunknak. Majd kaptunk egy böszmenagy gólt, innen is gratula senor Millanak, aki megszerezte élete gólját. Aztán kicsit feljebblépett a csapat, a spori nem adott meg egy tizit, de ez nagyon kevés. Franchu, Ceba, Llorente és Achraf voltak értelmezhetők, a többiek helyett játszhatott volna a szerkesztőség.

Második félidő: 60-ik perc: vendég felsőléc. 61: Bélus be. 62: Bélus assziszt, Mayo fejesgól. 70: Béla majdnem asszisztja Mayonak. Bejött még Quezeda és Seoane. 89: Portilla gól.

Real Madrid – Fuenlabrada 2-2, összesítésben 4-2.

Llorente és Ceba végig jók voltak. Mayo a második részben. Bale kellett ebbe a csapatba, de holnap úgyis megsérül edzésen. Theo még itt is túlpörgött. Kova olyan fos volt, hogy az csak na. Castillából Franchu és Tejero tetszett.

Következő meccs szombaton a Bilbao ellen.

Raulitás

View Comments

  • Ha ezek után is felhozza valaki, hogy dehogy volt manipulált a VB-csoport sorsolás, azt hozzábilincselem egy székhez, és addig ütöm egy élethű Putyin-szexbábuval, amíg el nem kezdi énekelni, hogy "Szajuz, nyerusímij, reszpublik szvobódnik..." (gyk. és fiatalabbaknak: a szovjet himnusz). Hogy honnan szerzek élethű Putyin szexbábut ehhez, azt fedje jótékony homály...

  • 4kor jön a Bilbao elleni beharang. Egy rövid idézet belőle: "Bilbao"

  • Mikor Karinthyt olvasok, mindig újra és újra rádöbbenek, hogy talán az egyik legzseniálisabb ember volt, aki ezt a nyelvet a legmagasabb - hétköznapi ember számára elérhetetlen - szinten művelte. Emellett még eszembe jut mindig, hogy a világ legszebb anyanyelvét birtoklom. Illetve részben el is keseredem, mert én is úgy szeretnék írni ahogy Karinthy írt, és tudom, hogy sosem fogok. Lehetetlen.

    Mivel ez egy focis blog, és ha valahogy össze kéne kapcsolnom a fenti gondolataim, akkor úgy mondanám, hogy:
    Karinthy a magyar irodalom Puskása*. :)

    *tetszés szerint mást is behelyettesíthet a kedves olvasó/kommentelő.

    • A focis blog kedvéért: Karinthy a magyar irodalom Puskása, de Rejtő is legalább egy Kocsis.:)

    • Kövezzetek meg, de én ugyanezért, mármint a magyar nyelv hihetletlen fordulatos és viccesen váratlan használatáért, imádom Rejtő Jenőt, kb 10 éves korom óta :)

      • Én mindkettejüket nagyon szeretem, a kettejük közti különbséget pedig Scipióval ellentétben nem tartom mérhetőnek. Rejtőtől többet olvastam tán, de nálam egy polcon vannak kb. Mindketten a legmagasabbon.:)

        • Lejjebb kifejtettem, miért lehet így nálam. Szóval véletlen se vegyétek ezt támadásnak. Főleg ne Rejtő irányába!

          • Nem vettük (én legalábbis semmiképp) támadásnak, mindenkinek szíve joga a "szeretteit" megválogatni, osztályozni.:)

      • #MeToo
        Tévedésből jelentik? Utánozhatatlan!
        Vesztegzár a Grand Hotelben? Hangoskönyvben is zseniális Kulkával. MÁÁÁÁÁÁÁRTÍÍÍÍÍÍÍÍN

      • Ez nyilván szubjektív dolog valahol, de azért nagyon-nagyon nehéz finoman fogalmaznom, azért Karinthy meg Rejtő nem egy ligában játszottak. Szerintem! Viszont az nagyon király, hogy ilyen hatással van/volt rád :)) És ez a lényeg, ezt ragadd meg, ne azt hogy nekem mi a véleményem a két személyről :D

        Vedd úgy, felkérésnek vettem a kövezést ;) :DDD

        • Szerintem kettejük zsenije között nehéz különbséget tenni, mind a ketten hihetetlen amit letettek az asztalra, innentől már csak ízlésbeli nüanszok kérdése :) Viszont mivel nagyon jó barátok voltak, ezért szerintem ezen a kérdésen felesleges is rágódnunk, inkább olvasd el az alábbi linkben a Rejtő Jenő és Karinthy Frigyes c. bekezdést:

          http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/rejtoelet.htm

          Ezzel az el sem kezdett vitát befejezettnek tekintem :D

          • Abszolút ez ízlés, és elismerem Rejtőt. Ez inkább másból adódik talán. Sőt valószínűleg ez inkább az én szegénységi bizonyítványom. De vállalom :D És biztos vagyok benne, hogy azért van mert nagyon keveset olvastam Rejtőtől, akkor is régebben. Talán nem fejlődött ki még az agyam eléggé. (Túl sokat voltam vidéken :DDDD Csapd le csacsi című film analógiája alapján :D )

          • Ezen természetesen nem fogunk összeveszni :) Viszont mindenkit csak bátorítani tudok, hogy frissítse fel a Rejtő és Karinthy élményeit és olvasgasson :) Én nemrég újra átolvastam a Megkerült cirkálót Rejtőtől és rájöttem hogy még mindig imádom, sőt felnőtt fejjel még többet is mond mint gyerekként.

          • Nekem is ő az egyik kedvenc íróm. :) Régebben sokat olvastam tőle. Viszont lehet hogy megfogadom a tanácsodat, és felelevenítem én is az emlékeimet.

          • Ha már ilyen szépen kértél, akkor rendben. :) Őt is fogom olvasni.

  • A klubvébés vonatra felcsatlakozva:
    02.12. 20:45 LL Athletic Bilbao v Real Madrid
    06.12. 20:45 CL Real Madrid v Borussia Dortmund
    09.12. 16:15 LL Real Madrid v Sevilla

    Az addigi menetrendünk sem piskóta tallér. o.O

  • Egy pici szubjektív VIC lenti véleményéhez még. A látens csatárgondtól eltekintve én is ̶n̶a̶g̶y̶p̶o̶f̶á̶v̶a̶l̶ bizalommal telve nyilatkoztattam ki CR7 eltiltása/szkupa döntő után közvetlenül (amikor ugye minden rózsaszín volt), hogy ki nem sz*rja le, ha olyan fiatal tehetségeket igazoltunk, akik majd kompenzálnak, max. más lesz a felállás/taktika 1 picit - szóval megoldjuk okosba, max. 1-2 X becsúszik, nabumm. Hát, meg lehet nézni ZZ mennyire lett/volt bátor és alkalmazkodott. Merthogy k* nem használta - nyomokban sem - a keretet arra, amire predesztinálva van. Egy példa: Borja 1szer kezdett RS ellen idegenben, rögtön 1 gól, 1 gólpassz :P - a jutalma azóta is a kispad. Érteménezt? Ceballos dettó csak nála 2 gól/kezdő a stat. Azóta játszhatott a megye3 ellen. wtf? Hakimit próbálgattuk - 1 nekünk - kulcsposzton, de valljuk be már az elsőn kiderült hogy magas neki a léc (még), erre véletlenül sem Nacho ment a helyére, aki meg már bizonyított (ott is).
    Szvsz 1szer nem változtatott a kezdő systemen, amikor sérülés/játékképe alapján kellett volna - posztra cserél be, nem pedig rendszert vált. Még egyszer: 1 olyan középpályás kerettel, ami szvsz gond nélkül forgatható és variálható lenne.
    Épp ezért én nagyon nem osztom azt az optimizmust ami lentebb van és nagyon 1et értek VIC-el. Felejtsétek/ük el a tavalyisezvolt mesét. Az a múlt. Nagyon sokban különbözik a tavaly őszi produkciótól a mostani: egyrészt a koncentrációban. Másrészt: minden "bajnok"csapat rákfenéje, hogy az a taktika/váratlan húzás amivel címet nyert, a következőben önmagában, csak azt alkalmazva már nem nyerő. Mindenki készül rá, előre olvassa a lehetőségeket. Mi semmi váratlant nem húzunk. Nincs B terv. Mindent ütemre/pöcre kiszámíthatóan uúgy teszünk mint tavaly - és még a koncentráció is hiányzik, ebből meg adódik amit VIC is írt: nincs pressing ill. rosszul kivitelezve.

Share
Published by
Raulitás

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

5 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago