A 22. másodpercben el is indult a MECCS! Ramos hatalmas, tanári mélységi indítása után Iscóhoz került a labda, de Lopez annyira közel került a labdához és a kis cselgéphez, hogy nem volt helye a rossz irányba ellőtt Isco-labdának. Talán ha emeli, pöccinti, csorgatja, vagy csak „lehúzza” a rövidbe.
Kroos a 2. percben nem hitt a szemének, hogy egy keresztlabdájába kézzel értek, és a sporik nem vették észre. Nacho és CR bal oldali összjátéka után azonban már Isco második kísérletét tekinthettük meg, egy gyenge tekerés képében.
Mennyire defenzív az Espanyol? Kroost az 5. percben a bal oldalon szerelte Leo Baptistao, szögletre. Ez utóbbi veszélytelen volt.
A csapat bátran forgatta a két oldal között a labdát – ezt megszokhattuk már, de most a sebesség is jelen volt ebben a játékelemben. A 7. percben egy ilyen passzolgatás után Isco adta be, kicsit hosszan, Ramos pedig rosszul találta el a labdát, amit ölbe vett a kapus.
Az elején az látszott, hogy a bal oldalunkon több támadás fog zajlani. Ebben talán benne volt, hogy a srácok nem bíztak meg annyira még Achrafban, vagy a srác mozgása nem volt olyan, hogy opciót jelentsen egy-egy passzra. Egyszer Casemiro, aki amúgy nem a fodball-olvasás tanítója, oda is szólt Hakiminek, hogy „nem arra, hanem erre!”
A vendégeknek eszük ágában sem volt a Betishez hasonlóan letámadni minket a mi térfelünkön. Lassú, vagy ha a helyzet kívánta, gyors hátramenetben a saját halfra kocogtak vissza. Jöhetett tehát a pozíciós játék, az egyéni megmozdulás és pártucat beadás.
10 perc után támadásban még egy halvány segélykiáltásra sem futotta az Espanyolnak.
A tizenegyedikben már igen, ekkor 48 másodperc alatt 30 métert tudtak előre haladni, a balhátvéd viszont nem bírta ezt a tempót, ezért az alapvonaltól 37 méterre állva beadás mellett döntött, amit Varane fejelt ki tükörsimán, miután leírta, kiszámolta, leellenőrizte a labda útvonalát.
Achraf a 14. percben seggre ültette a fent említett védőt az ellentámadás során, aminek a Real történelmének első marokkói játékosa úgy megörült, hogy óbeszar beadással lepte meg Ronaldót. El se jutott a Királyunkig.
Negyedórányi játék után annyira megsajnáltam az Espanyol nyámnyila játékát, hogy úgy gondoltam, még a Barcelona csiszolatlan gyémántja, André Gomes is komoly upgrade lenne nekik.
A 18. perces támadásunk során már Iscónál gólt kiáltottam, de a szomszéd szólt, hogy „kussmá”, meg amúgy is, a hordólábú kinyomta oldalra Achrafnak, mert nyilván a csapat célja, hogy Cével rúgassák az első gólt, de a beadás ismét off volt. Lásd: a soron következő akció. Amikor Isco már egymaga igyekezett CRBOXER-t viselő CR fejére varázsolni a pipás golyót.
Tudod, hogy edzőmeccs résztvevője vagy – még TV-n/streamen keresztül is -, amikor a Jolly Joker mindenesünk, de alapvetően középhátvédünk, aki jobb lábas, a bal oldalon ballal szopatja a védőjét, majd az első tétmeccsén szereplő második számú jobbhátvédünk lazán letolja Modricnak a Nachótól érkező keresztlabdát.
Míg ezt leírtam, Casemiro letarolta a vendégeket és Ramos fejesét bravúrral védte Lopez.
A 25. perchez közelítve azon vettem észre magam, hogy drukkolok a srácoknak, jusson eszükbe az átlövés. Ok, hogy C, meg kisterületen, meg Isco majd megfűzi a védőjét, de egye fene, elfogadok én egy átlövésből születő vezető gólt is.
A 26. percben Sergio Sanchez egy korábbi fogadásból származó nyereményét kérte számon Baptistaótól, amit utóbbi már fél éve nem adott meg neki és úgy gondolta előbbi, hogy erre jó helyszín és időpont a Bernabeu és jelen meccs, mert így utóbbi (tudtok még követni, right?) észreveszi magát és még félidőben odaadja neki a sokeurót.
Isco poloskáját kerestem épp a lakásomban a meccs 28. percében, mert a spanyol medzsik épp elvállalta távolról, pedig a játék képe most épp nem ezt kívánta volna.
Komolyan… hol az a poloska??? Mert Isco a fenti sorokat is olvasta google glass segítségével, és CR óriási kiugratását most számomra imádni való megoldással, ütemtelenül, spiccel lőtt a hálóba. Love it!
Egy perccel később Asensio rohant át a pályán és külivel kínálta meg Ronaldót, aki kissé rosszul vette át a lasztit, majd indított egy parabolikát a kapu felémögé.
A gól után pár perccel nyilvánvalóvá vált, hogy az Espanyol otthon hagyta a taktikai kiskönyvből a támadásokat leíró fejezeteket. A felezőig még csak-csak, de onnan úgy néztek a mi térfelünkre, mintha a minimum a Mars felszínére kellene lépniük védőruha nélkül.
Ha érdekelne a statisztika, megnézném a labdabirtoklási arányt.
Közben volt még egy óriási CR lehetőség is, de ez is kimaradt. Nála nagyon nem esek kétségbe, brit tudósok szerint spanyol bajnokikon Ronaldónak 4.78 helyzet kell egy gólhoz. Be patient. (Egyébként ha nem izomból lövi, hanem ésszel…)
A 37. percben a kamera megmutatta, amint ZZ kényszerképzeteinek megfelelően elsimítja képzelt hajfürtjeit a homlokán. Szegéééény ZZ. Ugyanebben a percben az Espanyol összehozta a 2. leshelyzetét is. Éledeznek a vendégek, hujujuj!
A 41. percben egy remek Kroos-beadást Cristiano szabadított fel. Komolyan mondom, ha én lennék a Madrid edzője, használnám a portugált, ha pontrúgást kellene kivédekezni… oh, wait!
Jose, ne hülyéskedj már! Miközben leírtad a fentit, Navas kapott egy bemelegítő lövést – pedig komolyabb helyzetnek tűnt az eset!
(Amúgy a 43. percben Kroos szögletét Ronaldo megint semlegesítette, megnyugtatva ezzel a vendégeket. Just sayin’…)
Jose, hagy már abba! Moreno most lőtt kapufát, miért vuduzod meg a csapatodat??? A vendégek kapufája után kevesebb, mint 20 mp-cel már Asensio kapta meg Ronaldótól a magáét – jogosan -, amiért nem a töküresen álló Aranylabdást választotta, hanem önzőzött egy sort.
A félidő utolsó jelenetében Asensio remek megoldása után (sarokkal vissza alapvonalról) Nacho már végképp elvesztette bizalmát Ronaldóban, inkább szögletre játszva a CR-hez viszonyítva hosszan, egy vendég védő fejére ívelt beadást.
Félidei statisztika – by squawka:
Lövések: 13-2
Passzpontosság: 93%-81%
Lehetőségek: 12-1
Labdabirtoklás: 65%-35%
SZÜNET Jose: Mit vársz a szünettől? Inner Jose: Azt, hogy valaki végre lejátssza a Robotnak a BL-himnuszt! Jose: És ha nem történik meg? Inner Jose: El se tudom képzelni, hogy CR ne szerezzen gólt. SZÜNET VÉGE
Várható volt, hogy nagyobb elánnal kezdi a második félidőt a fiókcsapatunk, mint az elsőt. Így volt egy komoly danger Navas kapuja előtt, de Baptistao rossz megoldást választott. Viszont saját hibánk után (labdaeladás saját térfelünkön) már valóban játékba kellett avatkoznia Navasnak, ráadásul nagyot is védett KeyLORD. A vendégek annyira komolyan gondolták, hogy kiegyenlítenek, hogy Xabi-pozícióból is kapura küldték a labdát – azaz a saját térfelükről. Sikertelenül.
Az 50. perctől aztán két percen át járatta a labdát csapatunk. Kellett nekik még 5 perc pausa, nagyon úgy tűnt. Nekünk, szurkolóknak meg még egy gól. CR-nek meg még három saját.
Az 58. percben megborították Kroost, a bíró sípja néma maradt, a következő percben Modric egy lejárt szavatosságú labdát kaphatott, mert távoli lövése borzasztó rosszra sikeredett és ez csak a labda hibája lehetett. Mr. Vádli nem okolható ezért. Nos, az eddigi események a második félidőből azt sugallhatják, hogy rosszabb, gyengébb a játék képe, mint az első félidőben volt.
Ezek a sugallatok igazak.
A 62. percben Asensio beadását hatástalanította CR, testi épségét sem kímélve, kicsavart testhelyzetben szabadított fel. Szomorú szmájli. 🙁
A 64. percben Moreno és Baptistao majdnem megszívattak minket, feleim. Egy kontra után kettő az egyben vihették Varane-ra. De hát értitek. Varane-ra. Bár ők ketten voltak, de a bet365 szerint ebben a játékhelyzetben a védőnk sikerére csupán 1,17-es szorzót adtak. Nekik lett igazuk!
Ezután újra kontrát indítottak a vendégek, Varane ezt már Navasra hagyta, mert tudja a francia nagyon jól, hogy nem szabad hagyni a kapust lemerevedni. Keylor jött, csúszott, szabadított, hátrált, közben Asensio erőszakolt ki egy sárgát oda.
Sergio Sanchez megsérült, cseréje a 68. percben érkezett – Granero személyében. Vajon annak idején ő volt a tégla, aki Mourinho terveit elsuttogta a sajtónak? A szurkolók a stadionban mindenesetre megtapsolták a Kalózt.
A cserék után Asensio lőtt egy kajlát, ezen Zidane úgy meglepődött, hogy Kroost cserélte Lucasra. Ezen a csapat úgy meglepődött, hogy a kapunk előtt felszabadítás helyett a vendégeknek adtuk a labdát (pontosabban: Ramos bafta el, Nacho hozta helyre). Nem tudom, melyik istenségnek köszönhetjük, de ez is kimaradt.
A 71. percben aztán egy kontra-rekontra szituáció után négy fehér vitte három falfehérre a labdát, CR tolta ki szélre a labdát, onnan Asensio vissza második hullámba, ahol Iscónak még arra is volt ideje, hogy átvegye a labdát, majd behelyezte laposan a hosszúba.
Hátra lehet dőlni. Mindenkinek. Csak annak a 9 madridi mezőnyjátékosnak nem, akik még nem szolgálták ki Ronaldót. Tessék most már vele is gólt lövetni!
Már csak azért is, mert a második után a vendégek tartalékra tették magukat. Mondjuk most is elmondhatjuk, hogy az ellenfél helyzetei nem az ellenfél jó támadójátéka miatt, hanem a mi fiaink felelőtlenségei miatt alakultak ki. Nem tudom, hogyan lehetne ezen változtatni. Ramos és Casemiro vérciki labdaeladásai saját térfélen visszatérő elemei a mérkőzéseinknek.
Mindezt leírhattam, mert igazi nagy veszély nem alakult ki egyik kapu előtt sem, talán csak az az Espanyol kapuja előtti lehetőségecske, amelynél Asensio gyönyörűen vette észre Isco bemozgását, utóbbi pedig jól is játszotta be, a kapu elé a labdát, de kutyapózban nehéz gólt lőni (nem láttam, ki volt az tőlünk, kommentben jöhet a megfejtés egy szóbeli vállon veregetésért cserébe).
A 84. percben Isco varázsolta át magát az ellenfél védelmén és játszotta meg Ronaldót, aki valamiért kivárt a lövéssel, védője becsúszott, labdát talált, majd babát. Ez annyira megviselte a portugált, hogy a következő akciónál is lesen volt még. A partjelző szerint.
A 86. percben Casemiro tett azért, hogy számon kérjenek rajtunk egy tizit, de még ha be is fújja a spori, csak azt éri el, hogy a megszokott kapott gólunkat behúzhatjuk az eredményjelzőre meg a Tippeldébe. Amúgy ott rengetegen tippeltetek egy kapott gólt. KÖCSÖG SPORI! Elveszed a pontokat a Tippeldésektől! Videóbírót a La Ligába!
Bár még volt pár perc hátra, de Martin már a rendes játékidő végén szerette volna elkérni Isco mezét, látván azt, hogy a láthatatlan dús hajjal megáldott edzőnk épp őt készül lecserélni. A ráncigálás mögött a spori nem érzékelte a rajongást, inkább sárgát adott a srácnak Isco meze helyett. Mondjuk én is lerángatnám Isco mezét!
Ja és a legfaszább dolog: 92. perc eleje és egy Ceballos által eladott labdát sprintelve szerez vissza Achraf a saját térfelén. Ezt a mentalitást annyira szeretjük, ugye? 😉
Ha igen, kommentben jöhet, hogy mennyire és miért.
A meccs végén pár gondolat:
Meccs végi statisztika – by Squawka:
Lövések: 22-8
Passzhatékonyság: 90%-82%
Lehetőségek: 19-3
Labdabirtoklás: 59%-41%
Köszönöm a figyelmet, a következő poszt kedden érkezik!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…
View Comments
Van új, könnyen fogyasztható, nehezen emészthető poszt. :)
azt mondja már meg valaki, hogy miért probléma az, hogy ha valakit nem érdekel a nemzeti futball válogatottunk lelketlen malackodása? nem azt mondom, hogy felállva szurkoljunk Feröer-szigeteknek, (bár valószínűleg ők jobban megérdemelnék) de miért lesz valaki attól kevésbé magyar, hogy ennek az egésznek hátat fordít? sőt, miért lesz elővéve, hogy ez bizony gáz! szép és hazafias dolog szurkolni a magyarokért bármilyen világversenyen, ha látszik, hogy megérdemlik, megdolgoztak érte. pl az olimpikonaink, vagy akár a kézisek, vízilabdások... viszont a focicsapatunk ezektől az emberektől, csapatoktól borzalmasan messzire állnak. én akárhányszor nézek egy meccset, azt látom, hogy túlfizetett bohócok lötyögnek a pályán, akik a meccs után magyarázkodnak. hatalmas kedvencem Szalai beszéde, amikor elővett mindenkit... magán kívül, pedig szerintem legalább akkora szerepe van ebben az egészben, mint akiket kritizált. az EB-n történt egy csoda. tényleg nem tudom, hogy történhetett. ott ezt az egészet elkezdtem átgondolni, hogy lehet hogy most valami megváltozik? aztán jöttek a vb selejtezők és mindenki megnyugodhatott, hogy ez bizony csak egy egyszeri, véletlen mák volt, amit inkább az EB színvonaltalansága eredményezett, semmit a játékosaink megváltozása
https://twitter.com/MaxWildstein/status/917944013306650624
Tessék érezni a különbséget...
El tudtok képzelni egy ilyen beszélgetést az M1-en a magyar fociról? :-))))
Max valami stand up-ban, jót röhögnénk rajta és kész. De amúgy, kizárt!! Hofi után szabadon;
Fociberkekben minden vezető a helyén van, mindenki ért hozzá, kapufa a hibás...AZ A HÜLYE AKÁC!!
https://www.youtube.com/watch?v=1569hItRvSA
Mar nem is tudom, hogy hányszor megfogadtam ezeknek soha többet semmit. De valahogy mindig úgy vagyok vele még is csak egy Magyar csapat.
Az EB után azt hittem megindul majd valami aztán jött Andorra :D
Jugoszlávia, Málta, Andorra és akkor a 8:1 - ről nem is szóltam.
szerintem a vulgárnacionalizmus tizenéves (+ azon a szinten ragadt) hívein kívül senki nem tartja problémának. engem érdekel a magyar válogatott, szívesen megyek ki a meccseikre, de megértem, ha valakit nem.
ne vedd magadra, de sok megnyilvánulásban az interneten a témában ilyen áldozat-szindrómát látok, tehát hogy valótlan, kisarkított, valós de marginális támadások elé állnak sokan.
engem tegnap a stadionban két dolog is zavart
- a játék
- az ultrák
egyik sem volt helyénvaló
persze itt is jelen van ez a hangoskodó hungaroogre kisebbség, akikkel amúgy nem érdemes foglalkozni. viszont hallottam már olyan ember szájából is elhangzani a "nem nézel magyar meccset nem vagy magyar" frázist, akit amúgy értelmes embernek ismerek, ezért is fogalmazódott meg bennem ez a komment
Van igazságod, mindenkinek magánügye, hogy áll ehhez a kérdéshez.
Viszont, ha valaki veszi a fáradságot, és kimegy a stadionba, az már más tészta. Nyilván mindennapos, hogy a saját csapatának értékelhetetlen teljesítményét kifütyüli - lásd Bernabeu - , de hogy az ellenfél labdajáratását ollézza a szurkolótábor, az talán már túlmegy egy színvonalon.
Akik ott megjelentek kb. 20.000-en a lelátón, nagyjából sok szempontból leképezik a magyar társadalmat, eléggé diverzifikált tömeg, melynek egy része megy a hangadók után, felvesz rigmusokat akkor is, ha pl. soha el nem kezdené ő maga. Bonyolult kérdés ez pszichológiai szempontból is.
(Tegyük hozzá, hogy főleg csatár poszton, a tegnapi válogatott erősen tartalékos volt. Nekem hiányzott Nikolic, Németh és még Szalai sem volt elérhető. Tudjuk, mi volt a Reallal is, amikor Cé eltiltva ült, Benya meg sérült volt.)
A saját érdeklődésemre jellemző, hogy a 35. percben csatlakoztam a meccshez, és munka mellett ment a háttérben.
Ez egy nehéz kérdés szerintem. Nyilván nem elvárás, hogy valaki csak azért szurkoljon a nemzeti 11nek, mert az nemzeti, ezért ez a nemzet kutyakötelessége. Aki ilyet elvár, az szimplán bugyuta a szememben.
Másrészt, engem valahogy a szivem mindig odaültet a TV elé, hogy na majd hátha most. Persze általában csalódok a játék képében vagy az eredményben, vagy mind a kettőben, de akkor is tudom, hogy legközelebb is le fog ütletni a szivem. Nincs rá racionális magyarázat.
Harmadrészt, szerintem a fejétől bűzlik a hal. Amikor a szurkolók a rossz/kilátástalan játék miatt előveszik a játékosokat, szerintem nem jó irányba megy a szidás. Szegény gyerekek nem atomfizikusok, hogy kellő szakmai munka hiányában is helytálljanak. Sokkal nagyobb baj a szakmai háttér hiánya, ami az edzői stáb teljes csődje. Az izlandi csapat se okosabb a focihoz, mégis van egy szakember aki összerakja őket. Ellenpélda a horvát csapat, ahol meg is lenne a minőség, viszont az edzőnek sikerült majdnem elbarmolnia a selejtezőket.
Szóval összegezve, nem lehet számonkérni, valaki mégis mindig szurkolni fog. És ez szerintem jól van így, a játékosok pedig valamilyen szinten megérdemlik a támogatást, az edzőkkel ellentétben.
de a lelketlenség nem csak és kizárólag edzők, meg vezetők sara. oké biztos vannak motivációs problémák is amiben pl 1 edző segíthet. de az hogy elvannak a pályán meg leszarják, ami szerintem egyértelműen látszik is a játékosok arcán, meg mozdulataikon, az igenis az egyén hibája. persze egyszerűbb így, mert a lóvét megkapják úgyis. az NB1 ugyanez. rémesek a meccsek, egyszerűen nézhetetlen. máshol is van korrupció nem lehet mindent erre fogni. az meg nem baj ha szarok, de ha felveszi a címeres mezt, akkor legalább izzadjon már le. engem csak ez zavar, nem az hogy bénák. amúgy nekem az is furcsa, hogy kevés a jó magyar focista. pedig sokan már nagyon fiatalon elmennek külföldi akadémiákra. mondjuk amíg ilyen Dzsudzsákok a "példaképek" addig nyilván nem lesz változás. amikor 1 kicsit hosszabb labdát kap, akkor már nem fut érte... és/mert ő a sztár... ezt pl megtanítja a fiataloknak, ja meg még azt, hogy a pénzt válassza mindig minden körülmények között
Ez szerintem egy összetettebb pszihológiai kérdés, amit megint csak valahogy a vezetőségnek kell kezelni. Tizen-, illetve huszonéves jétékosokat ha teletömsz pénzzel úgy hogy nem kell mögéje teljesítmény akkor ezt kapod. Ők lesznek az élet királyai, akkor meg minek erőltessék meg magukat. Nem mondom hogy ez egyáltalán nem az ő saruk, de ezt is a vezetésnek kellene megoldania szerintem.
Messi kivitte Argentínát. Sajnáltam volna Sanpaolit... Nem bánom, hogy 3000 méteren kellett Messinek megszakadni. Meglátjuk, meddig bírja.
mondjuk lehet variálni a zsák színét: kék-vörös csíkosra is, uaz a helyzet a Ligában ;) https://scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22308613_784910641712303_8261335562354430735_n.jpg?oh=3b5f8a276f254b3abea6dbdce8d3fd64&oe=5A70ABAE
Biztos nem lesz túl pihent a hétvégi Atletico elleni meccsükön. Ráadásul Suarez is sérült, cystát találtak a térdében. Szóval nem lesz túl egyszerű nekik megszerezni a 3 pontot.
Nem tudom eldönteni, hogy egy Atletico győzelemnek vagy egy döntetlennek örülnék-e jobban.
Döntetlen kell. Azzal az Atleticót előzhetjük, és közelebb kerülhetünk a Barcához is.
Nem tudom, én valahogy idén sem érzem úgy, hogy az Atletico komoly ellenfél lehet a bajnoki versenyfutásban. Vagyis rövid távon jobb lenne a döntetlen, hosszú távon viszont őket szerintem így is úgy is előzzük, a Barcával szebmen viszont a végén minden pont jól jöhet, így lehet inkább egy Atletico győzelemnek örülnák most jobban.
Én egyértelműen a győzelemnek örülnék jobban.
Nálam az a gond, hogy csak nagyon ritkán tudok örülni Atletico győzelemnek, ez most olyan határeset.
De valószinű bennem van a hiba, a múltkor pont azon gondolkodtam, hogy rasszista vagyok-e aztán rájöttem hogy nem, mert senkit se szeretek :(
Ó, végre egy rokonlélek! :D
:D
Én sem szoktam sokszor nekik szurkolni, de a Barca ellen mindig. Persze ha a tabella állása úgy kívánja, akkor a döntetlenért is szoktam szorítani.
Akkor legyen a hétvégén egy hajrá Atletico összeszorított foggal :)
Ahhoz képest kettőt rúgott hajnalban Bolíviának.
Pedig azt olvastam vele kapcsolatban hogy műteni kell.
Én nem sajnáltam volna, miért is kellene? Olyan embereket pakol a kezdőbe, akikről Európa még csak nem is hallott, egy Dybala meg Icardi meg ücsörögnek a padon. Edzőként ő mit tett hozzá a kijutáshoz? Kb. annyit, hogy jelölte Messit a kezdőbe.
Bielsa kellene oda vagy Passarella, aki képes befogni a pofáját az öltözőben a legnagyobb hangadóknak is. Én nem tudom mi van ott, de ha Messi ennyire rátelepszik a csapatra és ő mondja meg, kivel hajlandó együtt játszani, az minden csak nem jó. Egy fecske meg tavaszt talán csinál ideig-óráig, de nyarat nem fog.
Azért nekem egy kicsit csiklandozta volna a kárörvendő énemet, ha Argentína nem jutott volna ki. Most már csak marad a kiváncsiság, vajon mit tesznek majd le az asztalra, illetve az orosz sztyeppére...
Semmit. Mint 2010-ben. Az argentin válogatott évek óta ugyanarról szól. Egy rakás klasszis meg néhány világklasszis, de csapatot alkotni nem tudnak.
Valószinűleg ez lesz a forgatókönyv. Nem mondhatnám, hogy szomorú lennék ha így történne. Nem is kimondottan Messi miatt, de nekem valahogy az Argentin válogatott sose volt a szivem csücske. Ami egyeseknek a német válogatott szimpátia terén az nekem az argentin.
Jelenleg a fasorban sincsenek egy brazil, német, spanyol, francia válogatotthoz képest. Ha Messi végigtol 60 meccset a Barcában (márpedig végig fog, mert a legszarabb csapatok ellen se pihentetik), akkor ő se biztos hogy a topon lesz még júniusban, hogy vigye a hátán a válogatottat.
ez a válogatott meccs egy szenny volt, ha színjózanul kezdtem volna neki, PTSD-vel ülnék most reszketve a sarokban
Most viszont veszélyben CR aranylasztija...mivel Portugália nem játszik pótselejtezőt, hogy fogja elpakolni a svédeket? :)
Ez azt jelenti, hogy végre a Realban is elkezdi rugdosni a gólokat, nehogy lemaradjon az ötödikről :)
Muszáj lesz :)
Nana! Már olvastam olyant valahol, hogy ha Messi kilövi hajnalban Argentínát akkor Ő érdemli meg :DDDD Mert hogy milyen ősze van :D
De mielőtt valaki itt nekem esik: pont lesz*rom ki nyeri az aranylabdát. Még mindig(!) madridista vagyok, és a klub érdekel, nem az egyéni címek. Csak jó derülök, az ilyen kijelentéseken. :D
A meccs előtt is ő érdemelte meg. Már tavaly is ő vitte a Barcát a hátán, CR 5 jó bl meccse semmin nem változtat, arra ott az aranycipő, konstans jó teljesítményre meg az aranylabda.
Az aranycipő pont a bajnokságokra van, amiben Messi lőtte a több gólt. Az aranylabda a gólszám helyett inkább azt hivatott mérni, hogy az adott játékos az adott évben milyen címekhez segítette a csapatot.
Az aranylabdát nem a csapatteljesíményért kellene adni hanem az egyéniért. Ha a Barca mondjuk megveri az Alavest Messivel a padon akkor már ő érdemelné meg? CR jó befelező, míg Messi a Barca középpályája és emellett jó befejező. Pont ti hozzátok fel mindig, hogy egyedül viszi mind a Barcát mind a válogatottat a hátán.
Ez a Te preferenciád, amit én elfogadok. Amúgy meg miattam lehet Messinek 20 is. Szerintem Messi fanokon kívül kétlem hogy bárkit is különösen érdekel. Én úgy gondolom hogy ez csak ezeknek a szurkolóknak egy önigazolás, hogy lelkiismeret nélkül tudjanak gótozni.
Szerintem ne menjünk bele ebbe a vitába. Egyrészt szerintem te is észrevetted hogy inkább viccesen mint komolyan írtunk az egész aranylabda-szavazásról, másrészt meg úgyse lesz soha egyetértés úgy en bloc a két tábor között...harmadrészt meg nem érdekel.
Meg Messi nyert egy spanyol kupát is, szóval evidens :) Viccet félretéve, nekem is teljesen mindegy, csak rámtörtek az emlékek...illetve annyiban nem mindegy, hogy CRnek nem mindegy, ezért ha nyeri ha nem az befolyásolhatja a játékát és így a csapat játékát is. Szóval legyen olyan az eredmény, ami inspirálja :)
nekem úgy rémlik, hogy CR mindig gyenge volt miután aranylasztit nyert (és néhány héttel előtte is ha esélyesként várta a ceremóniát).
Most már csak arra leszek kíváncsi, Argentína kiszopódik-e a vébéről. *sátáni kacaj*
Ez a Svájc nem AZ a Svájc. Kapu felületét el sem találták az idei legfontosabb meccsükön! Tudom, a tét...😂
Én most egyáltalán nem szomorkodom emiatt. :)
Na, minden jó, ha a vége jó!
Így van. :) És még végül mi is nyertünk a Feröer-szigetek ellen. Ráadásul hétvégén pedig már nézhetünk Real meccset is.
Azért beadni nem tud Cedric... 10-ből kb. semmi... Modric itt májer lenne. 😀 Ronaldo meg túlarc volt...😚
Egyelőre ma is nagyon jól szurkolok. :)
A németeket leszámítva mindig...😋!
Ha a portugál lenne, jobban szeretném a magyar válogatottat. Komolyan.
Hamarabb szerettem a portugál válogatottat mint a magyart :) Fene azt a hazaáruló pofámat!
Az ilyen kijelentésekkel csak csínján. :) Külső szemmel nem néz ki jól.
én viszont ezt nem értem. miért néz ki az rosszul ha valakit nem érdekel az okádék nemzeti válogatottunk? attól mert nem érdekel valakit a gusztustalan, túlfizetett, lelketlen bohócok malackodása attól, hogy lehet valaki kevésbé magyar? ők szerintem sokkal kevesebb tiszteletet érdemelnek (nullát), mint aki ennek az egésznek inkább hátat fordít, teszem azt szurkol egy külföldi csapatnak, ahol focit is láthat. a legviccesebb az, hogy aki hátat fordít az van elővéve, hogy HÚHA, EZ NAGYON GÁZ. döbbenetes
Sose szerettem a magyar válogatottat, soha nem is néztem őket. Focit szeretek nézni, ahhoz meg az a szerencsétlen banda sosem értett, mióta én focit követem. ;)
Némi logikai ellentmondást észlelek a leírtakban. Ha sosem nézted őket, akkor honnan tudod, hogy nem értenek hozzá? :)
nem nézte, de véletlenül így is látta :(
De hát így történt :D Nem tehetek róla, hogy a magyarok 2004-ben (s)nem jutottak ki az Eb-re.
Egy fenét, dehogyis...😉
És most nagyon örülök.. :)
Ja, azt én is teszem. Még egy gól Ronaldótól és kész tökély!😎