Részben a válogatottból visszatért játékosok pihentetése, részben a keret forgatása miatt – elsősorban hátul – szokatlan felállásban kezdtünk. Hiányzott Navas, Marcelo, Ramos és Carvajal is. Danilo kezdőbe kerülésének hírére többünk szeme sarka remegni kezdett, mint később kiderült, teljes joggal. Nagyjából 10 percig tartott, hogy a blog „Sérültek” szekciójában az szerepelt, hogy „Jelenleg minden játékos egészséges”, amikor Varane jelezte, nem tudja folytatni a mérkőzést.
Carvajal beállása jelentősen megdobta az esélyét, hogy a jobboldalunk mutat valamit ezen a mérkőzésen, továbbá jobb bekkünk lehetőséget kapott az 5. sárgalap begyűjtésére is. Ennek ugye azért van jelentősége, mert a szerdai találkozón a Leganés ellen játszik a gárda, és azt kevéssé tűnik nagy vérveszteségnek elmulasztani, mint az azt követő Atletico Madrid ellenit. Ha már a lapok jelentősége szóba került, CR pont ugyanilyen cipőben járt, azzal a különbséggel, hogy ha van az embernek némi önkontrollja, legelőlről meg lehet úszni a sárgát, de ugyanez nem feltétlenül mondható el egy hátvéd esetében, akinek esetleg más hibájából adódóan is el kell követni időnként egy-egy taktikai faultot.
A matiné időpont meghozta az év első igazán meleg futball délutánját, Madridban igencsak jó idő volt, egy negyedóra elteltével mindenkiről szakadt a víz. Hogy ennek mekkora szerepe volt az összecsapásnak egyáltalán nem nevezhető meccs alakulásában, azt nem tudom, de az első félórában ha mutatkozott is némi hazai mezőnyfölény, s kialakult egy-két helyzet (Benzema lövés, majd Isco is próbálkozott, és egy Ronaldo labdalopás is említést érdemel), nyomát nem láttuk annak a meccs-éhségnek, amit mi szurkolók előzetesen vizionáltunk. A 31. percben aztán a felfrissült jobb oldal beköszönt. Egy remek Carvajal-Benzema összjáték nyomán megszerezte a Real Madrid a vezetést. Az első kulcspassz talán lesen találta Benzemát, de tekintettel arra, hogy visszafelé mozgott, s előnye nem származott belőle, s egyébként is elfogult, szemellenzős madridisták vagyunk, ezen nagyvonalúan túllendülünk.
Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz az egyetlen gól legalábbis a részünkről, amivel nagyon szeretnénk megnyerni a találkozót, viszont a Marcos Llorentét nélkülözni kénytelen Alavés egyre bátrabb támadásokat vezetett. Casilla szerencsére remekül együtt élt a játékkal, számos jó kifutást bemutatott, nagyokat mentett a kiugrani akaró vendégek elől. Danilo sajnos nem tudta hol van, ismét a rosszabb arcát mutatta, sokadjára megkérdőjelezve helyét – nem csak a pályán -, de az egész keretben. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan csapattársa, aki az udvarias nyilatkozatokon túl, ne látná, hogy milyen fatális tévedés az ő madridi kiruccanása.
Isco szerepléséhez kiemeltem egy jelenetet az első félidő legvégéről. Egyszerre mutatja meg a kis görbe lábú középpályásunk nagy erényét, hogy szabályosan szinte nem lehet elválasztani a labdától; és azt, hogy ha időnként hamarabb szabadulna a labdától, még több kontránk végig tudna futni. Ebben az esetben csak tovább kellett volna tolnia Cének, aki indíthatta volna Bale-t a jobbszélen.
A játék képe a második félidőben sem volt megnyugtató, folyamatosan lógott a levegőben az egyenlítés. Ha Deyverson egy kicsit is tudna fejelni, nagy bajban lettünk volna. A találkozó szürke folyamának üde színfoltja volt Carvajal és Theo Hernandez folyamatos párharca. A 19 éves tehetség első meccsét játszotta a Bernabeuban, és ha nem is rúgta ki a ház oldalát, de a korát, tapasztalatát és a körülményeket figyelembe véve egész jól teljesített. Állítólag a Real is figyeli, abban nem vagyok biztos, hogy a mai meccse után szaladnak Perezék előszerződést kötni vele.
Nálunk Casillát láttam a legjobbnak, de Benzema is kétségtelenül jó meccset hozott. Szembetűnő volt, hogy míg Modric ezen a napon még a kötelezőt is csak nyögvenyelősen hozta, a karmesteri pálcát Isco vette át. Modricnak kb. 10 jó perce volt, az 50. tájékán, de ezzel nem győzte meg Zidane-t, aki a 68.-ban Kovacicot hozta be a helyére. Igazából ebben a szerkezetben és ilyen csapat hozzáállás mellett Kroos is jobbára csak szenvedett.
Norma_va ismét kiemelte a közös csetben, hogy a BBC és a középpálya ismét javarészt egymás nem ismerő játékosok halmazának tűnt, folyamatos szakadékkal a részek között, ami ezen a meccsen leginkább Cének, és a pocsék napot kifogó Bale-nek volt köszönhető.
Egy hibát is kiragadtam alább. Labdát veszítünk: vagy Danilo nem volt elég határozott, vagy Kroos aludt el, mindenesetre nagyon rossz helyen ajándékozzuk oda a labdát, majd a beadásra Casillának tarolni kellene (tud ő olyat, sokszor láttuk), de nem elég határozott, majd megköszönhetjük a végén Deyversonnak, hogy nem volt elég pontos a fejessel.
A 81. percben aztán ZZ megtapsoltatta a közönséggel Benzemát, aki ezúttal ismét megérdemelte a dicséretet. Helyére Lucas Vazquez állt be. Cé amellett, hogy rendszeresen rossz megoldást választott, legalább a 85. percben letett egy passzt Iscónak, aki igazából saját magának kaparta ki a gesztenyét azzal, hogy kiszorított helyzetből, egy védő szoros őrizete alatt is be tudta passzírozni a labdát a léc alá.
5 perccel a vége előtt dőlt el, hogy ezt a meccset meg fogjuk nyerni. Többek között ez is alátámasztja, hogy mennyire nem voltunk csapat szinten elég magabiztosak. Az Alavés minimum annyi helyzetet kialakított, mint a Real, csak a helyzetkihasználásuk ezúttal még a miénknél is rosszabb volt egy fokkal. Vagy többel.
A végén még Bale remekül lőtt el egy szabadrúgást jobbról, hogy némi borsot törjön Cé orra alá, a felső lécről kivágódó labdára ketten is startoltak teljesen tudatosan az elrúgás pillanatában, közülük Nacho volt az, akinek jól érkezett vissza a labda, és köszönte szépen, okosan behelyezte fejjel a feltápászkodni sem tudó kapus mellett.
A 3-0-ás végeredmény nagyon hízelgő a Real számára. Talán van ennyi a két csapat között, de ez játékban ezúttal egyáltalán nem mutatkozott meg. Ennek elsősorban a hazai csapat volt az oka. Előzetesen reméltem, hogy a bajnokira éhes gárda forgatókönyve valósulhat meg, de gyakorlatban megint a következő meccsekre tartalékoló csapat minimum erőbedobását fanyaloghattuk végig. Nem biztatok senkit, szerintem a hétközi meccs a Leganés ellen nagyjából ugyanez lesz. Vagyis eredmény szempontjából csak remélem, hozzáállásban szinte biztos vagyok benne. Az első mini formaidőzítésnek a Tico ellen kell majd a csúcsra érnie.
Hogy azon a meccsen ki játszhat majd, az attól is függ, hogy Cé és Carvajal kap-e sárgalapot szerdán, és ezt a luxust, ma már – szigorúan a véleményem szerint – nem engedhettük volna meg magunknak. Sok nehéz meccs áll előttünk, most mind Cének, mind Carvajalnak össze kellett volna szednie az 5. sárgát, pont ütemben, épp a legjobbkor. Amikor egy kézi BL-ben egy olyan nagyágyú, mint a Kiel 3 meghatározó játékosát jelenti sérültnek egy nyolcaddöntő visszavágó előtt, köztük a legjobbját Toft Hansent, majd mindhárman játszanak; ennyi csibészségnek (vagy inkább taktikának) bele kellene férnie.
A mezőnyben ezen a napon Isco volt nálam a legjobb (az AS egy nagyon találó „¡Illa, illa, illa, Isco maravilla! címmel hozta ma reggel a meccset, nagy örömmel látom, hogy az utóbbi időben kiválóan teljesít, de aggódom, hogy ez esetleg annak köszönhető, hogy eldőlt a sorsa a színfalak mögött, s a jövője alakulásának lehetőségei helyett már sokkal inkább koncentrál az adott meccsre. Igen, kifejezetten attól tartok, hogy eligazol.
Sajnos észérvekkel nem tudnék akadályokat gördíteni klubváltása elé, de azért még életben tartom a reményt, hogy még nem száradt meg a tinta új szerződésének aláírása nyomán. De aggaszt, hogy még nincs új szerződése a Reallal, és még a tárgyalások kósza híre sem kering. Ha objektíven megnézem, mely top csapatokba illene leginkább a játéka, fájó szívvel kell megállapítanom, hogy ez a Barcelona. Ha egyből oda szeretne igazolni, akkor meg kell kerülnie az „anti-Barca” záradékot is, mely kimondja, hogy hatalmas kötbért kellene fizetnie, ha a szerződéséből a Barca vásárolja ki. Viszont, ha kifuttatja jelenlegi szerződését egy év múlva nyáron, akkor szerződése megszűnik, vele az anti-Barca záradék is. Ekkor egy csinos leigazolási összeget is kaphatna a katalánoktól, ami töredéke lenne valós vételárának, viszont a Realnak egy cent sem járna. Tehát minimum az várható, hogy Real kezdeményezni fogja a szerződésének meghosszabbítását. Ha nem teszi, abba bele sem gondolnék.
Visszatérve a találkozó értékeléséhez, kissé baljóslatú Modric utóbbi időben tapasztalható visszaesése, nem a legjobbkor történik mindez. Mostanában Kovacic sem alkot maradandót a helyén csereként beállva. Keveslem Morata, Asensio vagy épp Mariano játékperceit, talán a Leganés ellen pályán láthatjuk egyiküket.
Örüljünk az eredménynek, a krónikákban úgyis csak az marad fent, hogy Real Madrid – Deportivo Alavés 3-0. A jogos kritikákon túl sose legyen nagyobb bajunk, mint egy ilyen arányú győzelemről kell beszámolnunk. Ha csak ebben az áprilisi hónapban nem lenne rosszabb, azt hiszem, összetennénk a két kezünket!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…