Categories: BeharangozóLa Liga

A döntő hónap kezdete – évfordulókkal

A válogatott szünet után újra belevethetik magukat a Real Madrid játékosai a bajnokság küzdelmeibe, elindítva egy elképesztően fontos és nehéz áprilist. A hónap meccsei közül az Alavés elleni hazai meccs a harcos ellenfél ellenére a legkönnyebbek közé tartozik – előrevetítve, hogy mi is vár ránk ebben a hónapban. Az április másodika két vonatkozás miatt is emlékezetes a Real Madrid szurkolók számára, csak két nevet említek: Puskás és Juanito. Róluk is szó lesz a beharangozóban.

A Deportivo Alavés csak az Atletico – Barca – Bayern trió mellett tűnik könnyebb ellenfélnek, valójában nagyon is erős középcsapata a Ligának. Kijelenthetjük, hogy az évad egyik pozitív meglepetése a baszk gárda. Tavaly még a Secundában vitézkedtek, s feljutóként 8 pontra vannak az EL indulást jelentő 5. és 6. helyen álló Villarreal-Real Sociedad párostól. Ha hozzáteszem, hogy nagyon jó formában vannak, egyértelműen komolyan kell venni őket. Ne feledjük, verték a Barcát szeptemberben, aztán elhoztak egy pontot a Vicente Calderónból is, ha az ellenfél megadja a lehetőséget, általában élnek vele. Bejutottak a Copa del Rey döntőjébe, az utóbbi három bajnokijukon otthon döntetleneztek a Sevillával (1-1), aztán idegenben verték a Malagát (1-2), majd legutóbb otthon a vitoriai Mendizorrotza stadionban térdre kényszerítették a Real Sociedadot is (1-0). Nagy hiba lenne félvállról venni őket!

Náluk játszik a Liga egyik leghatékonyabb középpályása, Marcos Llorente, aki a Cadena Ser rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy az anyaegyesületétől, a Real Madridtól még nem keresték, hogy visszahívják-e Madridba a következő szezonra, vagy sem, az bizonyos, hogy az Alevés nagyon marasztalja, hogy maradjon még egy évet. Örömteli látni, hogy a fiatal játékosunk milyen sokat fejlődött, és végre lehet egy jó példát előcitálni, hogy miért kell az első csapatunkba be nem férő tehetségeknek olyan klubokban lehetőséget biztosítani, ahol stabil kezdőként szerezhetnek rutint hétről-hétre. Friss: Marcos Llorente a két klub megállapodása értelmében nem játszhat a Real Madrid ellen.

Az Alavés egészségesen gyúrja össze a rutint és a fiatalos lendületet. Előzőre említhető a Bilbao nagy öregje, Toquero, utóbbira a már dicsért Llorrente mellett jó példa Theo Hernandez is, aki az Atletico egyik legnagyobb reménysége és ő is kölcsönben van Vitoriában. Francia, de már tízéves kora óta a Tico korosztályos csapataiban pallérozódott, miközben a francia válogatottban is végig játszott (U18, U19, U20). Az egyik legnagyobb védő tehetség a piacon, akit egy éve már vitt volna a City és a Barca is, de ehelyett a matracosokkal hosszabbított. Ezt ügyesen csinálták a piros-fehérek, valószínűleg sokkal drágábban adják el később, ráadásul a bérét sem ők fizetik, miközben fejlődik. Az Alavés idén nagyon sokat profitál a kölcsönvett fiatalok játékából, nem szerencsés viszont, hogy ezekre a tehetségekre hosszabb távon nem számíthat.

Az Alavésnél nincs komolyabb sérült, a jobbhátvéd, Carlos Vigaray küzd izomproblémákkal, még nem biztos, hogy rendelkezésre áll a Real Madrid ellen.

Az edzőjük, (egykori játékosuk) az argentin Mauricio Pellegrino tapasztalt edzőnek számít, korábban megjárta a Valenciát is, nagyon szépen összerakta a csapatot, és nagyon mai, modern focit játszat a baszkokkal. További jó hír a csapat háza tájáról, hogy a napokban mutatták be az új főszponzort, szóval anyagilag is rendben vannak, minden adott ahhoz, hogy csak a focira kelljen koncentrálniuk.

Persze, ha a Real Madrid hozza azt, amit tud, meg fogja verni az Alavést. Hogy ebbe azért ne legyünk annyira biztosak, arról gondoskodott Zidane és a csapat, jó pár felejthető meccsel ebben az idényben.

Viszont öklünkkel a levegőbe csaphatunk, hisz válogatott játékosaink sérülés nélkül tértek vissza a klubhoz, így nem is tudom hány hónap után újra leírhatjuk, hogy minden játékosunk egészséges! Ennek ellenére a válogatott szünet össze fogja kuszálni a megszokott szálakat.

Ramosra és Carvajalra nem lehetett panasz a válogatottban; Isco pedig csereként is meghatározó játékkal, góllal vette ki a részét a spanyol nemzeti tizenegy könnyed győzelméből Izrael ellen, így jó hangulatban, lendületesen térhet vissza Madridba.

Sajnos Jamesről ez nem mondható el, bár góljával nyert Kolumbia (11-est hibázott, de beverte a visszapattanót), a sajtó eléggé kikezdte a válogatottal együtt, ami egyébként kevéssé tűnik jogosnak, hisz egyelőre kijutó helyen állnak, és talán a nehezén már túl vannak, több nyerhető meccs áll előttük. De a hangulat nem jó most a kolumbiai foci körül, tele volt a sajtó a fotóval, melyen középső ujját mutatja a kritikusoknak, ráadásul neki nagyon hosszú utazás után kell regenerálódni, így több érv is arra mutat, hogy játéka az Alevés ellen legalábbis bizonytalan.

Modricot kímélte a szövetségi kapitány, és Kroosnak sem kellett megszakadni. CR7 ugye vert kettőt a magyaroknak is, önbizalommal és feltöltődve térhet vissza. Benzema sem fáradhatott ki nagyon, miközben tini lányok társaságában televízión nézte válogatott csapattársait.

Rátérve az április 2-re, ez egy örömteli és egy szomorú dátum is egyben a nagy Real Madrid család számára. Bár Puskás Ferenc hivatalosan április elsején született 1927-ben, de tartva a „bolondok napi” tréfáktól, rendre április második napján ünnepelte születésnapját. Olyannyira, hogy a világban legalább annyi helyen szerepel „hivatalos” születési dátumaként a másodika, mint az elseje, több iratához is ezt a dátumot adta meg. Az teljesen bizonyos, hogy ő maga egész életében másodikán ünnepelt. A dátum jeles, hisz 90 éve látta meg a napvilágot a legendás Columbus utca 57/a-ban Kispesten. A legismertebb magyar, akihez úgyis házhoz postázták a levelet Svédországból, hogy csak annyi volt a címzés, hogy „Puskás, HUNGARY”; legendás karriert futott be. Magyarországon 349 bajnokin 358 gólt szerzett, meg a Real Madridban 180 meccsen 156 gólig jutott. 1966-ban vonult vissza egy Világválogatott – Anglia mérkőzésen, ahol a második félidőben a Di Stefano, Puskás, Gento balszárny játszott. Végül Puskás hazatérhetett, és szülőföldjén halt meg 2006. november 17-én.

Amikor Luis Figo bemutatásán az elnök átnyújtotta a portugál világklasszisnak a 10-es mezt, azt mondta neki, úgy viselje, hogy az korábban Puskás Ferencé volt!

A másik dátum, amire nagyon sok madridista fog emlékezni ezen a vasárnapon, 1992. április 2. Tehát pontosan 25 éve történt. A Real Madrid UEFA Kupa találkozót játszott a Torino ellen. Erre a mérkőzésre igyekezett Juan Gómez González, vagy, ahogy a világ ismerte, Juanito, a Real visszavonult legendája, de sosem ért oda. Halálos autóbalesetet szenvedett. A csupa szív kis spanyol csatár (csak 167 centis volt) híres volt heves vérmérsékletéről, s arról, hogy soha senkinek nem maradt adósa a futballpályán. Legendás párost alkottak Santillanával, melynek emlékét gólok tucatjai őrzik. Az idősebb generáció számára – Raúl érdemeinek elismerése mellett – Juanito volt az igazi, ha úgy tetszik, az első „El Siete”, a legendás hetes. A közönség imádta, hogy akár ment neki a játék, akár nem, a szívét-lelkét mindig kitette a pályára. A maga korában a madridizmus megtestesítője volt.

Halála után az Ultras Sur indította útjára azt a mai napig élő tradíciót, hogy a hazai meccsek 7. percében az egész stadion kántálja az „Illa, illa, illa, Juanito maravilla!” néven ismert rigmust. Spanyolul nem tudók is megérthetik az igen egyszerű szövegezést, melyben Juanito készít elő a Santillana gólhoz.

Biztos vagyok benne, hogy vasárnap a 7. perces performanszon túl is lesz megemlékezés Juanitóról.

Visszatérve az Alavés elleni keretre, Zidane szombatra szabad napot adott Ramosnak és nem nevezte a vasárnapi meccsre sem. Szeretné, ha kipihenten vágna neki a későbbi komoly feladatoknak. James és Keylor Navas érkezett vissza legkésőbb a válogatottból, de szombaton már ők is a csapattal edzettek – nem lenne meglepő, ha ők sem kezdenének. Marcelo, ha szerepet kap, beéri Di Stefanót a pályára lépések számában. Casemiro összeszedte az 5. sárgáját, így ő biztosan nem lesz a keret tagja.

Két játékosunk áll 4 sárga lappal. CR7 és Carvajal. Ha „véletlenül” sárgát kapnának, akkor jövő szerdán a Leganés ellen kell pihenniük, hogy utána az Atletico ellen játszhassanak. Szerintetek kapnak lapot?

Az előjelek jók, kíváncsian várjuk, milyen kezdőt dob fel a kopasz francia a baszkok ellen! Van egy olyan érzésem, hogy most meglep bennünket.

UPDATE:

Megvan a 18 fős keret. Kimaradt Keylor Navas, Marcelo, James Rodríguez, Fábio Coentrão és Sergio Ramos technikai döntés nyomán. Casemiro pedig eltiltott.

A végére mindenképp meg kell említeni egy jó hírt, úgy tűnik, Pereznek harmadjára már sikerült meggyőznie Raúlt, hogy „tanácsadói” státuszban visszatérjen a klubhoz hivatalosan is!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago