Visszavágjunk?

Tudtuk, hogy leszünk egyszer ebben a helyzetben, amikor érezhetően elindulunk a hullámvölgy negatív oldalán. Nincs szerencsénk, mert nem csupán a játék akadozása és egy-két vereség jelenti ezt az érezhető hanyatlást, hanem mindenki fejében ott motoszkál az aggodalom a sérültekre vonatkozóan. Pepe, Carvajal, Marcelo, Modric, James és Bale. 6 olyan játékos, akik a Carlo időszak 22 győzelmi szériás csapat oszlopos tagjai voltak. Hozzájuk csatlakozik még Ronaldo és Danilo, akik a hírek szerint edzőteremben dolgoztak, a többiektől elkülönítve, bár a keretbe nevezve lettek. Holnap lehetőségünk van fordítani a kupában, a kérdés viszont, amit fel kell tennie magának Zidane-nak, hogy vajon megéri-e kockáztatni? Beharangozóban próbálunk több mindenre kitérni!

A hétvégi liga fordulóban idegenben kapott ki a Celta de Vigo az Anoetában. Ugyan, csak 1-0 lett a vége, és még mielőtt örülne akárki is, hogy netalántán ők sincsenek top formában, érdemes megvizsgálni a kezdőjüket. Miután hazai pályán nyertek a Real ellen a kupában, vérszemet kaptak és úgy döntöttek, hogy mindent meg fognak tenni a továbbjutásért, amire – valljuk be – nekik van nagyobb esélyük. Tehát a hétvégi kezdőjükből hiányzott a kezdőcsapatuk fele! Aspas és Radoja csereként ugyan pályára lépett, de pihenőnapot kapott Cabral, Bongonda, Wass és Mallo is. Emellett ott van még Orellana, aki már okozott nekünk problémát az elmúlt években, de összeveszett az edzőjével és hírek szerint többet nem fog Berizzo csapatában játszani.

Azt sem lehet elfelejteni, hogy könnyen megkaphatják egy esetleges továbbjutás után az Alavest az elődöntőben, ami nagy valószínűséggel azt jelentené, hogy bérelt helyük lenne a döntőben. Egy meccsen meg ugye akármi megtörténhet. Barcát is sikerült az elmúlt két idényben megverniük… Nem csoda, hogy vért fognak inni ellenünk, és nekünk baromira meg kell majd küzdenünk azért a továbbjutásért, ha valóban szeretnénk azt.

Már a első idei mérkőzésünkön feltűnt, hogy Casemirót sokkal magasabbra pozícionálta Zidane, mint eddig tette. Emlékezzünk vissza a klub világbajnokságra, ahol konkrétan harmadik középső védőt játszott, vagy jusson eszünkbe, hogy rengetegszer Varane vagy Ramos indult meg és robogott fel a labdával a középpályára. A Sevilla ellen viszont kifejezetten box-to-box szerepkört öltött magára. James vezető találata előtt ő szerezte meg a labdát a Sevilla 16-osa előtt.

Alábbi videóban láthatjuk, hogy már a támadásépítés legelején magasabbra tolódik, míg Modric tartja a pozícióját és Kroos az, aki mélyen visszalép a védő vonalba. Lucas is előbb lép vissza, egyedül Asensio és Ronaldo az, aki feljebb helyezkedik el. Első hiba, amit Zidane elkövetett, hisz meddő labdajáratás ennek az eredménye. Kroos és Modric túl messze helyezkedik el a támadóktól (és egymástól) és egyszerűen nem tudják megbontani a Celta letámadását. Casemiro nem nyit passzsávokat, amikor Marcelóhoz jut a labda, nem jelent horizontális passz lehetőséget, egyszerűen kiveszi magát a játékból. Ebben szituációban 5(+1) vendég játékos játszott aktív szerepet a letámadásban, tehát hátul minimum 4 védőjük állt szemben a mi 2 támadónkkal, így esélytelenek voltunk a fellőtt labdát követően.

Következő jelenetben is hasonló helyzet alakult ki, viszont Ramos intett Casemirónak és Ronaldónak is, hogy mi a terve. Kázmér most szépen elhúzza az emberét, amivel vertikális passzfolyosót nyit Ronaldo felé, aki viszont nem reagálja le a helyzetet túl gyorsan. Viszont ha át is tudta volna venni a labdát, akkor sem tudott volna mit kezdeni vele. Lucas és Asensio nem a halfspace-ben helyezkedik el, hanem kint a vonal mentén, ráadásul a nagyon közel a védőfalhoz, Kroos túl mélyen van, Modricsra pedig figyelnek. Nincsen semmi elképzelésünk arra az esetre, ha középen építenénk fel az akcióinkat.

A problémák több jelenetben is kirajzolódnak. Következő videóban érdemes Ronaldo és Kázmér labdanélküli mozgását figyelni. Mellékesen azért térjünk ki arra, hogy Varane, Danilo és Casemiro is magasabban helyezkedik, mint Kroos, Modric és Lucas.

Ronaldo int, hogy kéri magasan a labdát, viszont nincs jó helyzetben, tehát nem kapja meg. Ezután kimozog a szélre, egyedüli csatárként. A szélen Lucas beindul középre, és tadá! Nadie. Senki. Senki nincsen, akivel össze lehetne középen játszani.

Igazából hiába rakja be Zidane Ronaldót center pozícióba, ha láthatóan szabad kezet ad neki. Nincs centermozgása, nem köt le egy embert sem és az összjátékban is hasznosabb lenne egy bója, amiről legalább visszapattanna a labda.

Kiragadott pillanatok következnek! Ronaldo többször visszalépett mélyre a középpályáig, hogy segítse a labdakihozatalokat, amivel meggyűlt rendesen a bajunk. De ennek ugyanaz a következménye, amit a videóban is látunk, hogy hiába próbál ő segíteni, ha elhagyja a pozícióját, akkor középen teljesen üresen maradunk és nem lesz megjátszható játékos. Hiába sikerül átvinnünk a labdát a középpályán, ha utána falba ütközünk…

Ronaldo ismét a szélt választja, miközben Asensio tör be középre… egyedül.

Térjünk át arra az esetekre, amikor nem nálunk van a labda. Ahogy már említettem, Casemiro letámadás során sokszor egész magasan helyezkedett el (emlékezzünk a Sevilla elleni meccsre). Azért volt ez lehetséges, mert a szélen akkor Asensio és James maradéktalanul visszazárt, mögöttük volt Carvajal és Marcelo – így a szélek be voltak biztosítva, ennek az eredménye az volt, hogy Kroos és Modric közelebb helyezkedhetett egymáshoz, amivel a középpálya közepe is fedve volt, plusz elől Morata fáradhatatlanul támadta a labdás játékost.

Következő videóban egy eladott labda utáni visszatámadást láthatunk. Modric veszíti el a labdát, a támadás miatt magasan helyezkedik Danilo is, Casemiro ebben a helyzetben a többiekhez képest picit hátrébb tartózkodik. Viszont, amint elveszíti a labdát, ahelyett, hogy belépne a passzsávba és biztosítana, előretör, mint a tank és egy hosszú passz következtében az egész középpályánkat átjátszották és kialakult egy emberfőlényes támadás a Celtának. A második félidőben egy ilyen szituációt követően kaptuk az első gólunkat…

Ez mind olyan eset, ahol nem jövünk ki jól abból, hogy Casemirót ennyire magasra pozícionálta Zidane, holott volt, amikor bejött ez a húzás, és a mérkőzés egyik legjobbja volt. A baj az, hogy ez a fajta játék Casemirótól nagy fegyelmezettséget követel, de nem csak tőle, hanem a csapat többi tagjától is. Nem engedhetjük meg azt, hogy Danilo sétálva zár vissza, ahogy azt tette az első bekapott gólunknál is. Egy játékoson simán elcsúszik úgy az egész formáció, hogy abból gólt is kaphatunk.

Az utolsó videóban a csapat letámadását és nyomásgyakorlását akarom bemutatni. Ebben a videóban is Ronaldo, illetve Casemiro mozgását figyeljétek. Részletek alább kiderülnek miért, legyetek türelmesek…

CR gyakorlatilag ebből is kivonja magát, nem igazán gyakorol nyomást a védelemre, csak követi a csapat mozgását. Azt a jelenetet érdemes megjegyezni, amikor a bal oldali belső védőhöz kerül a labda, Ronaldo tisztes távolságból nézte, ahogy a védő megold fejben egy sudokut és eldönti, hogy másnap paella vagy gazpacho legyen-e az ebéd. Ezzel szemben Kroos kilép a középpályás falból és rögtön letámadja a labdás játékost. Miért tudta ezt megtenni…?

… igen, kitaláltátok, Casemiro helyezkedése miatt.

Láttunk olyat, hogy Casemiro fellépve támad le, láttuk ezt sikerülni és láttunk belőle gólt kapni. De láttunk olyat is, hogy hátul, eredeti helyén marad és védekezik. Mi az alapvető különbség? Mikre kell ezeknél odafigyelni?

Két esetet nézünk meg közelebbről. Alsó két ábrán pirossal lesz jelölve Casemiro. ’1’ eset az, mikor kilépve a saját posztjáról, magasan letámad. Ha Ronaldo játszik elől és a fenti mutatott módon „támad le”, akkor 2 könnyű passzt követően ki lehet játszani a letámadásunkat, és olyan helyre kerülhet a labda, ahol az ellenfél emberelőnyben van. Márpedig ez azon a területen, egy olyan csapat ellen, mint a Celta, és egy olyan hiányos védelemmel, amivel mi ki tudunk állni, életveszélyes is lehet.

’2’ eset, amit láthattunk a videóban is az, hogy Casemiro tartja a pozícióját, és a középpálya tolódik feljebb, ha kell kiválik onnan valaki és letámadja a labdás játékost. Casemiro az, aki ebben az esetben a két védelmi vonal között biztosítana. Amire viszont az egész csapatnak figyelnie kell, hogy a védelem együtt mozogjon a középpályával, hogy ne hagyjuk befutható területet az ellenfélnek, ahogy azt tettük egy héttel ezelőtt (lsd.: lenti 2. ábra)

Ebben az esetben Ronaldónak annyi lenne a feladata, hogy besétál a labdás passzsávjába, így gyakorlatilag megbénítanánk a build-up-jukat.

Double pivot-ban Kázmér és a spori… méghogy nincsen velünk!

(forrás: totelcamp.reblog.hu – köszi, bendak!)

A lényeg az, hogy nem mondom, hogy rossz az, ha Ronaldo szabad kezet kap a támadó harmadban, vagy az sem rossz, ha Casemiro egészen magasan játszik néha. A rossz az, ha úgy állítja össze a csapatot és a taktikát Zidane, mintha ezek egymástól független dolgok lennének.

Például… Ha Ronaldo szabad kezet kap középen, akkor szükség van még egy centerre, akinek fel lehet lőni a labdát, viszont ebben az esetben megint csak nem jó a 4-3-3, mert akkor a bal szárnyunk üresen maradna sokszor, tehát váltani kéne 4-4-2-re, így viszont egy középpályásunk esne ki. Viszont, ha Ronaldót egyedüli csatárnak akarjuk játszatni, akkor igenis meg kell neki mondani, hogy milyen centermozgásokat végezzen, és hogyan tudja ténylegesen a csapat támadójátékát segíteni. Vagyunk olyan szerencsések, hogy minden posztra van legalább 2 világklasszis játékosunk, akik pont annyiban különböznek egymástól, hogy egy kicsivel kell megváltoztatni az illető szerepkörét ahhoz, hogy az adott poszton a csapat hasznára lehessen, és ez pont annyi változást jelent, amivel még inkább kiismerhetetlenebbek lennénk.

Zidane a következő keretet nevezte a holnapi meccsre:

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla, Rubén Yáñez
Védők: Sergio Ramos, Nacho, Fábio Coentrão, Danilo és Achraf Hakimi.
Középpályások: Toni Kroos, Casemiro, Mateo Kovačić, Marco Asensio, Isco és Enzo Zidane.
Támadók: Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Lucas Vázquez, Mariano Díaz és Álvaro Morata

Egyedüli meglepetés, hogy Varane kimaradt, így Nacho biztosan középen fog párt alkotni ezúttal Ramosszal, így tehát Danilo biztosan kezdő lesz. A kérdés csupán az, hogy Coentrao vagy Lucas fog játszani szélsőhátvédet.

Innentől kezdve, viszont az a kérdés, hogy Zidane mennyire akar kockáztatni. Ha nem fog rotálni, akkor majdnem az a kezdő fog játszani, mint hétvégén a Malaga ellen, és majdnem ugyanez a kezdő fog hétvégén a Sociedad ellen is játszani.

Sűrű hetek elé nézünk, és irtó sok sérültünk van. Ha netán nem rotál ma Zidane sokat és elkapjuk a fonalat és továbbjutunk, akkor további 2 mérkőzéssel bővül a menetrendünk, amiből simán lehet egy klasszikó vagy városi derbi is. Jelenlegi helyzetben mindkettőt a hátam közepére kívánnám. (De ugye tudjuk, hogy hűtött golyók… namindegy.)

Ha Lucas lesz a jobb hátvéd, akkor minden bizonnyal Kovacic kerül középre, egy sorral feljebb pedig Isco játszhat. A kérdés az, hogy Zidane két centerrel vág-e neki majd a találkozónak, vagy csupán eggyel. Ha látta a bajnoki mérkőzésünket, akkor nem erőltetné többet ezt a Benzema – Ronaldo duót ebben a szerencsétlen, haszontalan 4-3-3-ban, és amíg csupán egyetlen egy szélsőnk van a keretben, aki nagy valószínűséggel hátvédnek kényszerül, így egy Tico elleni 4-4-1-1-el sem tudunk kiállni. Akárhogyan is sakkozok, a legértelmesebb egy múlt heti-féle felállás Asensióval és Iscóval Ronaldo mögött. Ha nagyon nem megy Ronaldónak, akkor tessék lecserélni Marianóra vagy Moratára!

Nagy dilemma előtt áll Zizou. Döntenie kell több fontos kérdésről is. Játszassa ugyanazt a kezdőt amíg csak lehet, hogy rázódjanak össze, remélve, hogy hamarosan visszatér a sérülésből pár ember, vagy kezdjen el rotálni, hátha az ad egy lökést a csapatnak?

Kezdés: Holnap 21:15 (szerda) – DigiSport2

Norma_va

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago