Zárt kapuk mögött

Talán nem szentségtörés kijelenteni, hogy a mai mérkőzés nem sokunkat fog a képernyők elé vonzani, ha éppen lenne jobb dolgunk is. Az otthoni 5-1-es győzelmünk után, nyugodtan várhatjuk azt, hogy idegenben, zárt kapuk mögött is hasonló eredmény fog születni. Rotációra fel!

  A hazai szurkolók a legjobban azt sajnálhatják, hogy a Dortmund ellen nem bírtak viselkedni, így a mai estére ki lettek zárva a stadionjukból. Ezt nem csak ők, de mi is sajnálhatjuk, mert mégis csak egy BL meccset szeretnénk látni, és ha már egy színvonalas összecsapásra kis esélyünk van, legalább a hangulat kárpótolhatott volna valamelyest. Talán eddig nem igazán tűnt fel mennyire fontos, mert természetesnek vettük, a mérkőzés velejárójának tekintettük, de szerintem ma mindenkiben lesz egy kis hiányérzet. Nem beszélve arról, hogy az ilyen kis csapatoknak a szurkolói képesek a legjobb hangulatot megteremteni a stadionban. Enélkül egy egyszeri mészárlásnak lehetünk majd este szemtanúi.

Akárhogyan is nézem, a legnagyobb fegyverünk a hazai közönségük lett volna, ami persze nem azt jelenti, hogy keresnivalójuk is akadt volna ellenünk, de azért ennyi nekik is járt volna.

Zidane Ancelotti által kitaposott ösvényen halad, ami a csapat kiszámíthatóságát illeti. Igaz, még csak épp, hogy november van, de a csapat fele már vagy megjárta, vagy még mindig a gyengélkedőn van. A kezdő összeállítást minimális kockázattal egész jól meg lehet tippelni, csupán 1-2 poszton nem mehetünk biztosra. Kapuban megeshet, hogy Kiko kap szerepet, de a védelemben már nincs variációs lehetősége a franciának. A két kezdő belső védőnk sérült, Marcelo (Szerk.: és James) kisebb probléma miatt nem került be a keretbe, míg Coentrao talán nem fog még kezdőként szerepet kapni. Középpályán Kroos helye biztos (remélem eljinxeltem), mellé bekerülhet Asensio, mint legutóbb. Meglepő mód a BBC a keretben van, véletlenül sem pihenteti egyiküket sem Zidane, így nehezen tudná megmagyarázni, ha nem kezdetné valamelyiküket. Bocs AML, maybe next time…

Persze azért jó lenne látni, hogy Morata végre megkapja a megérdemelt kezdő helyet. Lucas is minden egyes meccsen kapott 10-15 percben bebizonyítja, hogy óriási impact tud a csapatnak lenni, de ott van pl Mariano is, aki ha már itt ragadt, illene megadni neki a lehetőséget, főleg úgy, hogy eddig góllal hálálta meg a bizalmat.

Éééés, estére a kapitányunk:

Várható kezdők:

Legia Warsaw: Malarz; Bereszyński, Czerwiński, Rzeźniczak, Hloušek; Jodłowiec, Moulin, Guilherme, Odjidja, Kucharczyk; Radović

Real Madrid: Casilla; Carvajal, Nacho, Varane, Danilo; Lucas Isco, Kovacicross, Asensio; Morata, Mariano BBC

20:45, Sport1

Norma_va

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago