A tabella és a remélt La Liga győzelem szempontjából tényleg az a legfontosabb, hogy a Real bezsákolta a három pontot. Közvetlen üldözője, a Sevilla csak ikszelt, így a Barca 2 pontra van, a Tico és a Sevilla már 3-ra. Hurrá.
Mostanában leginkább a BBC teljesítményét kérdőjelezzük meg, s a trió együtt, ebben a formációban való szerepeltetését kifogásoljuk. Ezek a kritikák most is jogosak, de érdemes néha hátrafelé is nézni, mert amit a védelmünk művel mostanában, az is kritikán aluli. 6 éves negatív csúcsot döntöttünk, 10 meccs óta mindig kapunk gólt. Szombaton Ramos és Dani nélkül álltunk fel, Danilóval a jobboldalon. A brazil az idén tolt már néhány vállalható meccset, de ez a tegnapi nem tartozik közéjük. Olyan, mintha a baloldalon jobban tudna teljesíteni, de lehet, hogy ezt csak a hullámzó teljesítményének kiszámíthatatlan szeszélye hozta így. Azért az nevetséges, hogy egy egyszerű Kroos passz 5 méterre pattan el tőle, és abból indul az ellenfél végül góllal záruló kontrája. Ludas volt Varane is, akit nemes egyszerűséggel labdával együtt lefutott Theo, és be tudta centerezni az érkező Deyversonnak. Régen egy kiegyensúlyozottabb Real esetén ilyenkor azt mondtam, hogy sebaj, ezért most verünk nektek egy ötöst. De mostanában inkább azért aggódom, hogy lesz-e valaki, aki egyáltalán betalál.
Hiába tudjuk, hogy Ramos fejébe sem lehet már agyat pumpálni, és időnként megcsinálja a baromságait, állandó piros veszély van a játékában, nekem most mégis hiányzik. Vezére tud lenni a védelemnek, már a jelenlétével nyugodtabb a hátsó alakzat, és az sem lebecsülendő, hogy fontos meccseken képes az ellen kapujába találni.
Az összefoglaló egyik fontos megállapítása kell legyen, hogy meghatározó hiányzók ellenére is hoztuk a meccset. Nálam minimum 4 stabil kezdő hiányzott Modric, Casemiro, Ramos és Dani képében. Ez nem kevés. Ezzel akár egy esetleges döntetlent is meg lehetne indokolni –még szerencse, hogy erre nincs szükség. Szerencse, mondom, mert a bíró egész könnyű síppal fújta be a két 11-est, amiből az első létfontosságú volt ahhoz, hogy nyugodtabban tudjuk felépíteni a támadásainkat, és ne a hátrány nyomasztó terhe alatt kelljen egy végletekig bekkelő ellenfél reteszének feltörésén agyalni.
Cé szempontjából már statisztikailag is el kellett jönni a napnak, amikor egyszer befelé pattan az, ami a megelőző meccseken kaput sem talált. Azért egy büntetőt kihagyott, hogy emlékeztessen bennünket arra, hogy a gyilkos, ösztönös, szinte tévedhetetlen Ronaldót már ne kérjük karácsonyra se, mert egyrészről *SPOILER* a Jézuska nem létezik, másrészről ennek a CR7-nek az ereje, vagy legalábbis a tűélességet adó extrák jelentős része már felszívódott a megnyert Aranylabdák és a számolatlanul megdöntött csúcsok ópiumával. Elfogyott. Aki azt hitte örökké tart, az meg is érdemli.
De ezúttal valóban nem Ronaldót kell ekézni, hanem Benzemát és Bale-t. A francia biztos megrázza még magát random meccseken, de a tartós jó teljesítmény fénykorában sem volt a jellemzője. Benzema „csak a p*na szorítson” életfelfogása és a tény, hogy képtelen bármit is kezdeni az életével, nem biztos, hogy jó előjel a futball utáni évek vonatkozásában. Pedig lassan lehet rajta gondolkodni, hogy elég jól fektette-e be a megkeresett euro 10 milliókat, mert a BBC-ből ő lesz az első, aki tartósabban is padra kerülhet. Okozza ezt elsősorban a teljesítménye, és a tény, hogy az ő marketingértéke a legkisebb, amit ráadásul le is nullázhat egy börtönbüntetéssel fenyegető büntetőügy. Erről se feledkezzünk meg! Morata megbízhatóan rugdossa a gólokat, s már-már a megmentő szerepében tündököl, szinte tuti, hogy még az idén stabil kezdő lesz.
Bale-t nem temetném, de az Alaves ellen nehezen minősíthető meccset hozott le, elvileg egyszerű beadásokat se tudott megoldani, és teljesen motiválatlannak tűnt a találkozó nagy részében.
A kényszerű középpályán Kroos nagyjából hozta azt, amit ő tud, és nagy segítségére volt Kovacic, aki már sokadjára adja meg a sebességét ennek a csapatrésznek. Dinamikus, jól helyezkedik, és az esetek döntő hányadában nagyon jól érzi, mikor kell jó sebességgel cipelni kicsit a labdát, ami nála azt jelenti, hogy átrobog vele az ellenfél középpályáján. Az egyetlen értékelhető gólunk is pontosan így indult, ő volt az, aki villámgyorsan a „vörös zónába” hozta fel a játékszert, hogy aztán a befejezést rábízza Marcelóra és Cére. Abszolút pozitív, amit Kovacic hozzá tud tenni meccsek óta!
Isco az első félidőben nem sok lelkesítőt csinált, aztán a második játékrészre feljavult valamennyire, de gyanítom, ha Pepe nem szenved izomszakadást (most lepődjünk meg?), és ezáltal nem vész el egy taktikai csere lehetősége, nem játszotta volna végig a meccset. Zidane-nak legyen mondva, azt a két embert hozta le, aki a legjobban megérdemelte a padot. Bár megkérdezném Vazquezt, mennyire dobta fel, hogy a 87. percben beállhatott.
Keylor Navas ismét hozzátett pár komoly védést, volt megint olyan egy az egy elleni bravúrja, amit nagyon szeretünk és már-már elvárunk tőle.
A számunkra hízelgő 4-1-es győzelem kialakulásához feltétlenül kellett, hogy a végére az Alaves kissé elfáradva kitámadjon, és megpróbáljon kockázatokat vállalva pontot menteni. Most jól jöttünk ki belőle.
Összességében a 4 komoly hiányzót is figyelembe véve, s azt, hogy hátrányból kellett megint felállni, nem beszélve a baszk katlanról, nem lehetünk elégedetlenek. Viszont ha a játékunk szervezettségét és hatékonyságát veszem figyelembe, akkor a meccs nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után. Nyertünk már ennél sokkal szarabb játékkal is, és vesztettünk pontokat anno sokkal jobb teljesítmény mellett is.
Zajlik a támadó szekcióban az őrségváltás, de ahogy kinéz, egy fájóan hosszú folyamatnak leszünk szemtanúi.
Ahogy bennem az összefoglaló megírásának kezdetén is felmerült, és a címben is próbáltam rá utalni, Anna teljesen jogos kérdése merül fel bennem, melyet a zseniális Grafitember ihletett:
„De most ezzel mi a ferde f*szt bírunk csinálni?”
Semmit. Kivárjuk, mi sül ki belőle.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…