Categories: BeharangozóLa Liga

11 év után a Mendizorrozában

Isten ments, hogy a Realnak valaha szívességre legyen szüksége bármelyik csapattól, de az Alaves máris tett kettőt, amikor kezdetnek ikszelt a Ticóval Madridban, és a Nou Campban verte a Barcelonát a harmadik fordulóban. Most a Real látogat a Mendizorroza stadionba, hogy megőrizze vezető helyét a tabellán. A győzelem a cél, de ehhez a hazaiaknak is lesz egy két szava. Beharangozunk.

A Barca megregulázása óta azért nem mutat valami kiváló formát az Alaves, három vereséget számlálnak és két döntetlent értek el. Ez is elég volt ahhoz, hogy hazai pályán megőrizzék a veretlenségüket. A tabellán elfoglalt 13. helyük kissé csalóka, mert eddig a jobb csapatokkal játszottak, túl vannak az említett két nagyon túl a Valencián, a Sevillán, a Malagán és a Real Sociedeadon is.

Bár egy kis időre – na jó, egy évtizedre – a Secundába száműzte magát a baszk alakulat, láttak ők már szebb napokat is. Többé-kevésbé stabil első ligás gárdának számítottak, s ha már 15 éve is történt, 2001-ben UEFA Kupa döntőt játszottak a Liverpool ellen, s egy felejthetetlen meccsen maradtak alul 5-4-re. Aki addig nem ismerte az Alaves nevét, akkor megtanulhatta.

Ma is masszív csapatot formálnak, Deyverson talán a legveszélyesebb támadójuk, de Edgar Mendez és Ibai Gomez is érett futballt mutat, csak úgy, mint az előkészítésekben nagyon hasznos Kiko Femenía. A Mendizorroza egy igazi katlan, ahová nem nyerni járnak a vendégek. A Realnak sem lesz könnyű dolga.

Zidane fiai a csúnya döntetlen sorozatból a Bilbao elleni katartikus győzelemmel jöttek ki – hogy mennyire volt megérdemelt, arról megoszlanak a vélemények. A hétközi Copa del Rey nyitányon az első csapat „meghatározó” játékosai pihentek, de nem panaszkodhattunk az Asensio – Morata – Vazquez trióra sem – sőt, vagyunk páran, akik szívesebben nézzük őket, mint a mostanában szenvedő Ronaldót.

Zidane a következő keretet nevezte:

Carvajal eltiltását tölti, ami jól is jön neki,- ha lehet ilyet mondani -, mert összeszedett egy kis sérülést szerdán, így lehet egyébként is pihentette volna az edző. Ezzel a keretben tudott maradni Nacho, aki a szezon egyik legnagyobb gólját jegyezte a kupában.

Ramos még erősödik, ahogy Luka Modric is, aki már labdás edzéseket végez, de a pályára lépéséhez még kell pár hét. Casemiróról gyanúsan nincs semmi hír, csak reméljük, hogy jól halad a rehabilitációja.

Magam részéről ezt az időszakot, amikor a középpálya két meghatározó alakja is kiesett (Casemiro a középpályás védekezés legfontosabb alakja, míg Modric a támadás indítások specialistája), igazán csak túlélni szeretném. Ezért is nehezményeztem, hogy Kroos végigtolta Leónban a meccset, mert ha ő sem tudja odatenni magát rendesen, akkor bajban leszünk.

Nagyon kíváncsi leszek, milyen kezdőt küld fel Zidane, különösen a ma jó formát mutató védekező négyest kellene szerencsésen meghatározni. Legutóbb Danilo szürke volt, Pepe határozatlan, Nacho kissé meccshiányos, szóval most ettől a csapatrésztől tartok a legjobban. Ezen Coentrao sem fog segíteni. Csak remélem, hogy Marcelo a jobbik arcát mutatja majd, az ő helye a legbiztosabb a baloldalon.

A középpályán Kroos helye szinte tuti, kiderül, hogy egyszerre felküldi-e ZZ Jamest és Iscót. Kovacic kezdése mellett is vannak érvek. Ha egyszer nem kezd a BBC, amikor egészséges, pezsgőt fogok bontani.

Zidane a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy tudatosította a gárdában, ha a Liga végén szeretnénk valami jó eredményt elérni, akkor ezeken a meccseken nem szabad bukni. Egyszer Ronaldo is visszatalál a helyes kerékvágásba, alig várom az Aranylabda átadást, hogy végre megint a focira tudjon koncentrálni. Benzemában mindig benne van a gól, jó lenne, ha ki is jönne! Bale-lel nem volt gond, ha hozza a szokásos, hajtós formáját, akkor legalább a jobboldalon lesznek veszélyes támadásaink.

Akármennyire is szapuljuk az ívelgetős játékot, rendre helyzetek születnek belőle, mind Bale, CR7, Benzema, vagy akár Morata feje is megtalálható a beadásokkal, és ha ezt kombinálni tudjuk egy rövidpasszos játékkal, és a kontráinkra is odafigyelünk, akár még jó meccset is játszhatunk.

A héten a Barcának könnyű ellenfele lesz, nem lenne jó pontot veszíteni. A jövő héten viszont a katalánok Sevillába mennek – lesz izgalom újra. A Tico most a Malagát fogadja, jövő héten a Real Sociedad vendége lesz.

Az Alaves 11 év után is nagy tisztelettel várja a Realt, azt írják a honlapjukon, hogy a világ legjobb futballja érkezik Vitóriába. Jó lenne a jelzőre rászolgálni.

Egy lehetséges kezdő: Keylor Navas – Danilo, Pepe, Varane, Marcelo –  Kroos, Kovacic, Isco –  Bale, Ronaldo, Benzema.

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago