Zinedine Zidane alaposan megkavarta a dolgokat már a kezdő 11-gyel, amin a „taktika” sem igyekezett javítani. Szerencsére jó néhány szintkülönbség volt a két csapat játékosai között, így a habfehérek egyéni képességei a javunkra fordították a mérkőzést. Tulajdonképpen nem sok izgalmat hozott ez a találkozó, ugyanakkor 1-2 szép megmozdulást és sok gólt igen. Tehát a tegnap esti Real Madrid-Legia Warszawa meccs 5-1-re végződött, és most pedig nézzük az összefoglalót!
Mindezen negatívumok ellenére gólokkal vertük a Legiát. Már az első negyedóra végén megszereztük a vezetést. Több kísérlet után Bale villant a jobb oldalon, és egy szép tekeréssel a hálóba küldte a labdát. Alig pár perccel később Marcelo lövése pattant meg egy védőn, ami így védhetetlenül jutott a kapuba. Teljesen megnyugodni nem tudtunk, mert az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségeik és meglepően veszélyesen játszottak, aminek az lett az eredménye, hogy Danilo ostoba hibát vétve 11-eshez segítette az ellenfelet, amit a sértett, Radovic magabiztosan be is lőtt. A játék ezután is hasonló mederben folyt, nem túl nagy iramot diktálva a Real irányította a meccset, helyzetecskék mindkét oldalon. A 37. percig 2-1 volt az állás, de ekkor Asensio jutott lövőhelyzethez, amit remekül használt ki, 3-1-re módosult az eredmény. A fiatal spanyolnak egyébként ez volt e debütálása a Bajnokok Ligájában és rögtön góllal, illetve jó játékkal kezdte.
Számomra a szép megmozdulások akkor voltak, amikor Asensio és Benzema tudott összejátszani. Ezt leszámítva az összes helyzetünk és a góljaink is egyéni villanások révén születtek. Sajnos nem kidolgozott helyzeteken keresztül veszélyeztettük az ellenfél kapuját.
A második játékrész hasonlóképpen folytatódott. Nem változott semmi, ahogy az alábbi két képen is látszik, a középső terület teljesen szabadon maradt már a build-up fázisnál. A középpályás védekezés pedig továbbra is vicc kategória.
A 63. és 64. percben 1-1 csere érkezett, amivel Zidane nem segítette elő a stabilitást. James helyére Lucas érkezett, Bale helyére Morata. Szerencsére a meccs nem igényelte a komolyabb tempót vagy koncentrációt. Bár Ronaldón látszott, hogy a gól továbbra is motiválja így nem fulladt teljesen unalomba a mérkőzés. A portugál egyébiránt egész jó mérkőzést hozott, aktívan és jól vette ki a részét a játékból. Ugyan a mérkőzés végefelé kezdett görcsössé válni, mert csak nem akart összejönni az a fránya gól, de ez nem szokatlan tőle. Nem segítette a helyzetét, hogy Lucas 4 perccel a beállása után remek gólt jegyzett. Sőt Moratának is sikerült beköszönnie, a 84. percben Ronaldo második gólpasszát jegyezve juttatta gólhoz a spanyol csatárunkat. Ezzel pedig beállt a végeredmény, és a meccs hátralevő részében már csak CR próbálkozott igazán, de semmi nem változott.
Összeségében nem sok minden újat tudhatunk meg a tegnapi mérkőzésből, nem tudunk messzemenő következtetést levonni. Annyi látszik, hogy jelenleg nincs semmi fejlődés a csapat játékában, se pedig a rotáció területén. Vasárnap a Bilbao látogat el a Bernabéu-ba, meglátjuk mire lesz képes a királyi gárda.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…