Egy dolog biztos a Villarreal elleni mérkőzésünkkel kapcsolatban: jó lesz a pálya minősége. Már ez is hatalmas upgrade a fiókcsapatunkkal szemben lejátszott 90 perchez képest. A számomra mindig szimpatikus vendégek elleni keretből Modric meglepetésre, Pepe megnyugvásra (és persze orvosi javallatra), Casemiro és Navas a szanitéc utasításra, Coentrao megszokásból, Mariano pedig a legkisebb okán maradt ki. A Csapatnak vigyáznia kell, nehogy 7 nap múlva teljesen legyőzze a sárgaság. Mert az a helyzet, hogy este nyolctól játszanak a Sárga Tengeralattjáróval, aztán hétvégén a Las Palmas kanári kollekciójával (akik idén nagyon csípnek) és egy hét múlva a Sárga Fal előtt kell nagyon jó teljesítményt bemutatni a BVB ellen. Ma este pedig a kérdések kérdése, hogy lesz-e 17/17, azaz nyerünk-e. Nyerünk?
Erre igen nagy esély van, még Modric és Casemiro, a csapat két leginkább nélkülözhetetlen játékosa hiányában is. Igaz ez akkor is, ha a Villarreal kiheverni látszik Marcelino viharos távozását, új vezetőedzőjük (Escribá) munkája kezd beérni, utolsó három meccsüket megnyerték. Mi pedig az elmúlt 16 tétmeccsünket és nem nyertek jelenlegi vendégeink ellenünk a Santiago Bernabéuban a bajnokságban SOHA. A döntetlen is ritka.
Marcelino alatt a tavalyi szezonban a Liga legkevesebb kapura lövési mutatóját hozva is negyedik helyen végzett a csapat. (Khm… hatékonyság.) Akkor még a labdabirtoklásról lemondó, a támadásokat leginkább kontrákban megvalósító, gyors szélsőkkel és beadott labdákkal operáló Villarrealt láthatott a La Liga közönsége. Idén, Fran Escribá irányítása mellett a labdabirtoklásról lemondó, de a labdát birtokolva, azt leginkább a középpálya közepén feljátszani kívánó Sárga Tengeralattjáró látható. Ehhez meg is vannak elől, illetve a középpályán az emberek: Roberto Soriano, JdSantos és elől egy bosszantóan sérülékeny, de vitathatatlan tehetséggel megáldott, az élettől a sokadik esélyt megkapó Kacsa. Azaz Pato. Valaki emlékszik még a Milan színeiben nekünk a Bernabéuban lőtt BL-góljára? Góljaira – 2009/10-es szezon? Emlékszik valaki? Inkább én sem, igazatok van. Ha a hírek igaznak bizonyulnak, akkor Cheryshev életében először (szándékosan is) játszik nevelőegyesülete ellen. Ezek lennénk mi. Azért nem rossz gárda jön velünk szemben ma este. Soldadojuk is van, de sérült jelenleg, pedig szeretem, ha játszik ellenünk, mert valahogy nem megy neki olyankor.
Bizonyítsd is be, hogy szereted a Real Madridot!
De ez mindegy, ha mi komolyan gondoljuk a bajnoki címet, akkor nyerni kell. Ha nem gondoljuk komolyan, akkor is, mert hazai pályán ne kapjunk már ki senkitől. Cristiano és Bale visszatér, kérdés, hogy Benzema vagy Morata lesz harmadik szereplője a támadó triónak. Kérdés továbbá, hogy James, vagy Isco lesz-e a Kovacic-Kroos páros társa a középpályán, de a hétvégi teljesítmény után Jamest kispadra tenni érdekes lenne. A védelemben pedig valószínűleg Danilot látjuk Dani helyett.
Backstreet Happy HipHop Nsync
A Villareal megérdemli, hogy a srácok a kezdő sípszó pillanatától komolyan vegyék a találkozót. Bár eddig is a dinamikus és (legtöbbször) ötletes támadójátékról ismerték őket, de idén a védekezésük is rendben van. Négy bajnokin eddig két gólt kaptak. Itt az ideje ezt kicsit elrontani.
Mi kell ehhez? Koncentráció és határozottság az első perctől. Fejben 100%-os Ramos, higgadt Varane, lelkes Danilo, hasznos Marcelo, precíz Kroos, örökmozgó Kovacic, James bal lába, Bale lendülete, Benzema villanása, Ronaldo el nem múló vágya a gólszerzésre. Kimaradt valaki? Igen, Kiko, mert remélem, munkanélküli lesz a meccsen.
Indokolatlan kép Lucasról, de szeretjük. Nagyon!
Várható kezdők:
Real Madrid: Casilla; Marcelo, Ramos, Varane, Danilo; Kroos, Kovacic, James; Bale, Benzema, Ronaldo
Villarreal: Asenjo; Mario, Musacchio, V. Ruiz, J. Costa; Castillejo, Trigueros, Bruno, Soriano; Pato, Sansone
A meccset a Sport1 rekuperálja 20.00 órától.
Lucas Silva ismét edzésbe állt. Innen is gratulálok neki!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…