Akarat volt, kupa lett 

Két jó csapat játszott egy bűnrossz mérkőzést tegnap este. Ezzel nem lenne semmi probléma, hiszen még a felkészülési időszak zajlik. Azonban ezt a mérkőzést Európai Szuperkupának hívják, így elég sok ember látta, hogy a Real Madrid és a Sevilla, az előző szezon BL és EL győztesei ennyire képesek. Ezek nyerték tavaly a címeket? Hármat nem tudnak egymáshoz passzolni! Ez a Real Madrid? Ez nemhogy fekete balett, de semmilyen sem. Ez a Sevilla a sok minőségi érkezővel és egy remek edzővel a padon? Ugyan már, nem tudnak ezek sem focizni.

Arról azonban egyik csapat sem tehetett, hogy ekkor kellett lejátszaniuk ezt a címmérkőzést, ők csak azt dönthették el, hogy a szezonra megalkotott terveikbe miként illesztik be. Láthattuk: mindkét csapat edzőmeccsnek fogta fel.

 

Zidane hatalmas meglepetésre Modricot és kisebb meglepetésre Jamest is kihagyta a kezdőből. Sok szempont alapján lehetett ezt értelmezni meccs előtt:

  • edzettségi állapot (amit a mérések alapján pontosan látnak) és/vagy
  • Kovacic és Asensio eddigi teljesítménye miatt ők érdemelték a kezdő tagságot és/vagy
  • Kovacicot el kell adni, Asensiot kölcsönbe és kell a játékperc nekik és/vagy
  • James hozzáállása miatt, Modric pedig az edzettsége okán maradt ki és/vagy
  • Jamest el fogják adni, így nem számol vele komolyan ZZ.

Aztán ZZ  nyilatkozata alapján maradhatunk az első verzióban.

A meccsről tényleg annyit lehet elmondani, hogy lőtt Asensio egy szerzett labda után egy bődületesen nagy gólt, az utolsó pillanatban a minden mindegy alapon Ramos centerjátékának (és Lucas pontos beadásának) hála egyenlítettünk és a hosszabbításban az emberhátrányban futballozó sevillaiak ugyanúgy nem tudtak mit kezdeni egy egyéni elfutással (Dani), mint ahogy 2014-ben az AtMa védők DiMa elfutásával. De ezen felül támadásban voltak… üresjáratok? Fekete foltok? Vagy csak a BBC hiányzott? Vagy Kroos és Modric is? (Jelzésértékű, hogy tavaly négy meccsen passzoltunk kevesebbet, mint az ellenfél: kétszer a Barca és a PSG ellen. Tegnap a Sevilla 112-vel több jó passzal, összesen 624 sikeres átadással zárta a meccset.) Egyébként Isco biztatóan játszott felállt fal ellen, míg Kova kontráknál volt hasznos, még úgy is, hogy egy sem jött össze. Asensio és Marcelo, időnként Isco a bal oldalon, valamint Dani és Lucas a jobb oldalon – ebből állt a támadásépítés. A vége pedig Morata lett volna.

Asensio gólja szemet gyönyörködtető volt, öröm látni, hogy élt a lehetőséggel. De nem fogok elmenni amellett, hogy a sevillai tizenegyes kialakulásának kulcsmomentumának azt tartom, hogy Asensio nem zárt vissza segíteni, így volt esélye ellenfelünknek bejátszani a labdát a tizenhatoson belülre. NEM Asensio miatt lett tizenegyes, de az ő vissza nem zárása tette lehetővé azt, hogy egy-az-egy elleni szituáció alakulhatott ki a pálya azon területén. Cruyff mondta egyszer (nem szó szerinti idézés): Ha egy-ez-egy elleni szituációban vagyok és segíteni akarsz nekem (a csapattárs), akkor menj távol tőlem! Mert ha közel jössz, akkor hozod az emberedet is és a kettő-a-kettő elleni szituáció már nagyon nehéz.

Nem nehéz kitalálni, mennyit jelentett volna, ha négy a háromban védekezünk a büntető előtt. Ramos nyakába nem varrom a tizit, van, hogy ütközik a két láb, ez ilyen volt.

Asensio még nincs a képen. 

Asensio megjelenik, közben 2vs1-ben Marcelo.

Ramosra vár egy újabb párharc.

Az emberelőnyös szituáció tette lehetővé Asensio gólját is – itt a bedobás elvégzésekor már előnyben volt a Real.

Védekezésben érdekes látvány volt Kovacic és Isco magasan elkezdődő védekezése, miközben a vonalak felügyelete Asensio és Lucas feladata volt, míg a négy sor mögött Casemiro játszott – elég gyengén. A védelem elsődleges feladatát majdnem jól végezte, hiszen azért a Sevilla nem bombázta hárompercenként a kaput (hét lövés összesen, ebből három talált kaput), de az első góljuk előtt bemutatott töketlenkedés minden madridi által – van, amit nem lehet pénzért megvenni.

Ugyanez igaz a másik irányba is: a Maverick által említett SZÍV. Vagy hívjuk akaratnak, hitnek, önbizalomnak. Tegnap este három ember is érzelmeket váltott ki belőlünk, akik birtokában vannak ennek a dolognak: Ramos, Dani és Pak Szang Jung. Ez utóbbinak egyébként szívesen kihagytuk volna.

A Vezér.

A következő vezér.

Az érződött a mérkőzésen, hogy mindkét csapat építi, gyakorolja a játékát. A támadásban 433-ban, védekezésben 451-ben játszó madridiak továbbra is a szélen építi a támadásait, amihez tegnap meg is voltak az emberei, de a beadások minősége botrányos volt. Ettől már csak Morata játéka volt kiábrándítóbb. Nem éreztem rajta azt, amit fentebb a három sportembernél írtam. Nem hiszem, hogy komoly jövője lesz a csapatban, mert a legalapvetőbb mozgásokat sem csinálta meg. Egy jelenet szúrt szemet a második félidőből, amikor egy jobb oldali támadásnál Lucas beadására képes volt a védője mögé befutni. A védője mögé…

Érdekes, hogy mindkét csapat sok sokszor szerelt az ellenfél térfelén. A Sevilla 14 labdából 9-et, a Madrid 16 labdából 8-at a másik térfélen zsebelt be. Nyilván, majd a közös bajnokin a Sevilla ugyanezt a proaktív védekezést fogja bemutatni csak sokkal nagyobb intenzitással. A rendes játékidőben 9 alkalommal adtuk el a labdát saját térfélen – az sok?

A hosszabbításban a gyors kiállítás után már csak az volt a kérdés, hogy mikor érkezik a gól. A Madrid ugyanazt a receptet alkalmazta, mint az AtMa ellen két éve: a rendes játékidő végén lelkileg kivégzik őket, aztán az erejével elkészülő ellenfelet nem túl nagy kockázatvállalás mellett sokkolják egy góllal.

What a goal!!!!

A meccs jelenete számomra Modric indítása volt az alapvonali bírónak. Az a precizitás. Az a technika. Az teszi Lukát napjaink egyik legjobb játékosává! Ezért örülök annak, hogy a következő meccsen már a saját csapattársainak is ilyen passzokat fog nyomni.

Viccet félretéve: Zidane-tól várhatjuk a látványos játékot, a fehér balettet, de szerintem pragmatikus felfogást követve inkább az eredményt és az elszántságot akarja viszontlátni, mint a szép játékot. A tegnap megnyert kupa önbizalmat adhat a szezonkezdetre, javulhat a játék, mégsem hiszem, hogy a joga bonitot akarjuk megvalósítani. Az maximum bónusz lesz. Tudom, ilyet a Realnál kijelenteni nem divat – de a játéktudásban és akaratban kirívóan gyenge csapatok ellen hagyni fogja az ellenfelet is játszani. A BL-meccsekből és a tegnapi találkozóból nekem ez szűrődött le.

Csapatszellem.

Következik a Bernabeu-kupa a Stade de Reims ellen jövő héten, kedden.

A tegnapi mérkőzést itt tudjátok visszanézni.

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago