Harmadik UEFA-Szuperkupáját nyerheti meg ma este Trondheimben a Real Madrid. Kedvenceink ellenfele az Európa Liga örökös bajnoka, a Sevilla lesz, amelyben a Madridhoz képest hatalmas változás történt az elmúlt szezonhoz képest. Tavaly a Barcelona ellen egy feledhetetlen meccset játszottak. Tavalyelőtt 2-0-ra nyertünk ellenük ezért a kupáért. Mindkét csapat alkalommal jutott el UEFA-Szuperkupa meccsig. Vajon mi lesz ma este?

 

MRY helyett már Jorge Sampaoli keze alatt dolgoznak a játékosok, Chile korábbi szövetségi kapitányának munkásságától sokan sok jót várnak ebben a szezonban. Az eredményekért a régi játékosok mellé 9 (kilenc) új érkezőt is kapott, akik közül érdemes kiemelni Gansot, Pablo Sarabiat, Ben Yeddert és Viettot. Igaz, távozott a csapatból Krychowiak, Reyes, Llorrente és Banega is. Talán nem felelőtlen kijelentés, hogy a szezonban az egyik legintenzívebb támadójátékot a Sevilla fogja játszani.

Jorge Sampaoli

Azt gondolom, a Realhoz képest kétszer annyi felkészülési meccset játszó és azokon hat győzelmet elérő Andalúzok ma komolyan meg fogják nehezíteni a Habfehérek életét. Bár… Mourinho első-második évéhez tudom hasonlítani ezt az alapvetően ritka helyzetet nálunk, azaz: sem Galaktikus igazolás(ok) ((eddig)), sem edzőcsere. Lehet folytatni a munkát nyugodtan. Jesé távozása eddig a legkomolyabb változás a keretben, amely számomra annyit jelent, hogy valamennyivel több játékpercet kap a szezonban James és Isco. Alapvetően egy nyugodt nyarunk van, ZZ felkészítheti a csapatot mind fizikálisan, mind taktikailag úgy, ahogy szerinte az általam korábban megjósolt BL-címvédés elérhetővé válik. Ha ehhez az kell, hogy ma még csak formálódjon a csapat játéka, ám legyen – a hatkupás szezon nem érdekel annyira, mint a BL-serleg.

Ez az Zidane! Legyél vidám! 

Csapatunkban nincs ott az első sor: Kroos, Bale, CR7, Pepinho, Keylor (és még Coentrao). Elég komoly névsor. Azonban így sincs okunk panaszra, hiszen egy feltételezett 4-2-3-1-ben most milyen jól muzsikálhatna a csapat, ha így állnának fel:

Kiko – Dani-Nacho/Varane-Ramos-Marcelo – Casemiro-Modric – Isco-James-Lucas – Morata (Karim játéka bizonyítottan bizonytalan.)

Kiko „KO” Casilla

Persze, a realitás az, hogy ugyanezek a játékosok 433-ban támadnak és 442-ben vagy 451-ben védekeznek. Ezzel ugye nincs is baj, ha a szezont nézzük, de tény, hogy ez utóbbi feltételezés már CR és Bale jelenlétét is magában hordozza. Azért a kisördög bennem csak szeretné, ha az általam vázolt hadrendet választaná Zizou.

Azonban mindegy, hogy melyik felállást látjuk viszont, a lényeg – és talán ez mindenkinek a legfontosabb -, hogy láthatjuk a Real Madridot végre tétmeccsen. Persze, volt három komoly ellenfél ellen három tét nélküli párharc, de mégis, azt hiszem, ma ismét jó lesz örülni a Real góloknál, anyázni a bírót (mindegy, hogy igaza van, vagy sem) és eladásra felkínálni bárkinek bármely játékosunkat, akiről gólt kapunk.

Joga bonito? 

Várható kezdők:

Casilla; Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo; Casemiro, Modrić, Isco; James Rodríguez, Lucas Vázquez, Morata.

Soria; Ferreira, Pareja, Carriço, Escudero; Kranevitter, Correa, Iborra; Sarabia, Konoplyanka, Vietto

TV: Sport1, 20.45

Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago