Elkezdődött

Régen tapasztalt érzésekkel hallottam meg a Bajnokok Ligája himnuszának felcsendülő dallamát. Végre Real Madrid mérkőzés és egy minőségi ellenfél a másik térfélen. Persze… ahogy a helyszínen ülő sokaság, úgy én is kissé szomorú és végtelenül vigasztalhatatlan voltam, mert a legnagyobb sztárokat nem láthattuk a zöld gyepen. Pedig tény, hogy e két sztár tízezres nagyságrendben vonzza be az embereket egy-egy meccsre. A francia bajnokcsapat Zlatanja ma már „Manchester Istene”, épp azt lesi, hogyan rúghatná hátba Wayne-t. A Real Madrid legendája szintén hiányzott és hiányozni is fog, de tudomásul kell venni, meg kell érteni, hogy egy ideig biztosan nem láthatjuk még habfehérben. Talán jövő nyáron egy Corazon Classic meccsen már igen, de addig is – ha időnk engedi – nézzünk Milan meccseket, hogy láthassuk, hogyan oktat Alvaro. “Elkezdődött” bővebben

Profitorientált futballvilág

Régen a szegények fociztak és a gazdagok nézték. Most a gazdagok fociznak és a szegények nézik.”
– Puskás Ferenc 

Manapság a pénz jelenti a hatalmat. Akinek pénze van, hatalma is van. Akinek pénze van, az sikeres. A Real Madrid ilyen szempontból az ezredfordulót követően elérte, hogy pénzügyi nagyhatalom legyen. Mégsem neveznénk, mi szurkolók, az elmúlt másfél évtizedet sikeresnek. Nagyot változott a világ, ahol a szurkolók egyszerű kívánságait sem lehet maradéktalanul teljesíteni, mert azt felülírja a gazdaság és a profitorientált világ. De ne higgyük azt, hogy a királyi csapat mindig is pénzügyi nagyhatalomnak számított az elhódított BEK és spanyol bajnokságok révén az 1900-as években. Az új korszak kezdete egy ember nevéhez fűződik. Hajtás után ezen korszak kezdetétől átnyálazzuk a fontosabb adatokat, kimutatásokat és megpróbálok a miértre, ha nem is választ, de irányt mutatni, hogy mindenki maga le tudja vonni a következtetéseket. “Profitorientált futballvilág” bővebben

2015/16 szezonértékelő

Egy szezon értékelése kapcsán első körben tisztázni kell, hogy mik voltak az elvárások az adott idényre. A reális célok felderítése után pedig össze kell vetni, hogy ebből mennyi valósult meg. Én is ezzel fogom kezdeni. Carlo Ancelotti tavaly a gyatra helyzetkihasználás miatt kiesett a Juventus ellen a BL-ből. Egy edző menesztése után az elvárás, hogy továbblépjen, fejlődjön a csapat. Egy jobb vagy megfelelőbb edző kinevezése remek első lépés lehet. Mint tudjuk Rafa Benítez nem ez az edző volt a Real számára. Már az elején sokan leírták, és bár nem volt bűn rossz, de valahogy mégsem állt össze. Nem egy nyerhető meccs végződött döntetlennel. A játék látványra se stimmelt és taktika terén is voltak hiányosságok. Az egekig magasztalt szabadság a támadók számára visszafelé sült el. Persze a túlzott szabadság sokszor válik teherré. Ronaldóéknak minden bizonnyal jót tett volna nagyobb fokú szervezettség a támadóharmadban.

 

A támadások esetlegesek voltak és talán végtelenül leegyszerűsítettek. A Rafa korszakra jellemző volt, hogy kisebb csapatokat még meg tudták szórni, de komolyabb védelem ellen már kevés volt ez tudomány. A habot a tortán a mentális problémák jelentették. A csapat és az edző közti kémia nem működött. Mindezek vezettek el oda, hogy szezon közben történt edzőcsere. Zidane IN, Rafa Out.
Ha egy tréner idény közben vesz át egy csapatot, akkor egy sokkal intenzívebb munkát kell végeznie, mint amúgy, normál körülmények között szokott. Nincs idő átadnia a teljes philosophyt. Amilyen gyorsan csak tudja, fel kell mérnie a meglévő hibákat, javítani azokat, és csak korlátozottan tudja saját ízlésére formálni a játékot. De talán a legfontosabb, hogy a csapategységet össze kell rántania. És persze amennyire csak lehet sikeres útra terelni a gárdát. Ezek a feladatok álltak Zidane előtt amikor munkába állt. A realitás talaján e célokat tűzhettük ki számára. A bajnokságot leírtuk és a BL cím se volt valós cél. És, ha ezek fényében vizsgáljuk mind Zidane munkáját, mind a szezont, akkor egy dolog mindenképp leszögezhető, minden tekintetben túlszárnyalta a vártakat. A statok terén is remek eredménysor rajzolódik ki. 27 mérkőzésből 22-t megnyert a csapat Zidane edzősködése alatt, 3 döntetlennel végződött és csupán 2-t vesztett el. Mindehhez 71 rúgott gól társul, és 19 bekapott.
A bajnokságban a végéig versenyben voltunk a barcával, sőt ha az elején Benítezzel legalább az egyik pocsék döntetlent sikerült volna a javunkra fordítani, akkor ez is másképp alakulhatott volna. A Bajnokok Ligájában pedig könnyű sorsolás ide, szerencse faktor oda, sikerült ismét elhódítani Európa legrangosabb trófeáját. Ami bárhogy nézzük nagy fegyvertény a csapat számára és persze Zidane számára is. Most már csak arra leszek kíváncsi miképp alakítja a csapatot az elöttünk álló idényre…
Mielőtt azonban továbblépnénk érdemes megvizsgálni a szezont bizonyos kategóriákban. Így a következőekben a kollégák mondják meg a tutit a szezon legjobbja, meglepetése és csalódása témakörökben. Hajtás után értékelünk! 
“2015/16 szezonértékelő” bővebben