Kassai knows

Minden bizonnyal az évad eddigi legfontosabb meccsét bonyolítja a Real Madrid ma este a Santiago Bernabeu stadionban. A Wolfsburggal kell lemeccselni, hogy melyik gárda jut a BL legjobb 4 csapata közé. Jó lenne azt hinni, hogy a királyi gárda a szégyenletes első meccsen csupán arról szeretett volna gondoskodni, hogy a visszavágón csordulásig megteljen a csapat szentélye; de tartok tőle, hogy sokkal inkább voltak mentális gondjaink Németországban. Egyelőre a statisztika is ellenünk van, lássuk, mi kellhet ahhoz, hogy mégis továbbjussunk! Beharangozunk. “Kassai knows” bővebben

Egy félidős gála

A csapat hozta azt, amit eddig a szezonban annyiszor megtapasztaltunk. Egy vereséggel végződő rangadó után kitömjük az ellenfelet, amivel sikeresen elhitetik, hogy az csak egy csúnya formaingadozásnak volt köszönhető. Vicces, mert a publikum nagy része minden egyes alkalommal beveszi és elhiszi, hogy hiába néz ki szarnak, ha beleharapunk, akkor bizony édes csokinak fogjuk érezni. Hát nem. Az igazság az, hogy ebből a mérkőzésből semmit nem vonhatunk le következtetésképpen a keddi visszavágó tekintetében. “Egy félidős gála” bővebben

Sebtapasz

Biztos vannak köztetek olyanok, akik még bíznak a csodákban és hiszik, hogy amíg van matematikai esély a bajnoki címre, addig meg kell ragadni minden alkalmat, hogy csökkenthessük a különbséget az előttünk állókkal szemben. Nos, úgy gondolom, Ti vagytok kisebbségben. Az általános vélemény most a madridisták között természetesen az, hogy jobb esetben is csak a második hely az elérhető helyezés számunkra és, hogy igazából nem is érdemlünk többet. Talán ez áll legközelebb a valósághoz és ez a racionális gondolkozás, viszont a szurkolói viselkedés minden, csak nem racionális többnyire. Hajtás után beharangozunk! “Sebtapasz” bővebben

Félidő

Ez az összefoglaló olyan nehezen akart formát ölteni, mint a Madrid elképzelése szerdán, de nyilván Ti is láttátok, a vendégek magabiztos, lendületes játékkal lepték meg vendéglátóikat, akik közül Draxler és Arnold hiába figyelt felváltva Modricra, kis horvát varázslónk és Kroos ügyesen mozgatták a csapatot. A németek labda nélküli védekezés során 5 középpályással és 4 védővel kergették a labdát, természetesen remény nélkül, hiszen Ronaldóék esélyt sem hagytak nekik. Ennyit az első 90 másodpercről. Tovább!  “Félidő” bővebben

Folytatni ezzel a hittel és alázattal

Önbizalom szerzés: pipa. Zidane edző-e: pipa. (Higuain: pipa. Torres: marha.) Wolsburg: pipálandó. CR énekli-e a BL-himnuszt: naná, lábujjhegyen állva. Ma este a mostani BL-negyedöntők legsimábbnak ígérkező párharca következik és legyünk őszinték: ezt a 180 percet már ma el kell dönteni Zidane-éknak. Ha az utóbbi két meccsünkön mutatott áttityűdöt mutatja a gárda, akkor nem lehet kérdés a mai mérkőzés és a párharc kimenetele. Azt gondolom, ZZ pontosan elmagyarázta a srácoknak, hogy többé nem érdemes lötyögni-tötyögni. Nem szabad egyel-kettővel visszaváltani, lazábban hozzáállni. (ALERT: friss, soha máshol nem látott info kövektezik.) Főleg nem egy német csapat ellen.
ENTRANCE  “Folytatni ezzel a hittel és alázattal” bővebben

Revans az ellenvárban

Ez a mérkőzés lehetővé teszi, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítsük meg, de az biztos, hogy közös pontként minden madridista egyként vágyta, hogy a szégyenletes hazai vereség után visszavágjunk az ősi riválisnak. Lássuk, mit történt tegnap este, s hogy milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a mérkőzésből a Bajnokok Ligája előttünk álló meccseinek vonatkozásában, mert ebben a szezonban már csak ez a front számít. Összefoglalunk. “Revans az ellenvárban” bővebben

El Clásico!

A rangadó megnyerése minden csapat számára presztízs kérdés, legyen szó MU-Chelsea/Pool, Milan-Juve, Bayern-Dortmund vagy éppen a szóban forgó Barca-Real összecsapásról. Függetlenül a meccs körülményeitől, a tabellán elfoglalt poziciótól, ezen meccseket nem csak nagy érdeklődés övezi, de általában nagy izgalmakat kecsegtet a futballszeretők számára. De mégis más kávéház, ha az adott rangadó a bajnoki címért folytatott verseny szempontjából is sorsdöntő lehet. Sajnos a Real Madrid kiszállt ebből a versenyből, mivel lőtávon kívülre került, maximum a második hely lehet REÁLis. Sőt azt is le kell szögeznünk, hogy a ma esti ellenfél szakmailag jóval előrébb tart. Egy jól összerakott és összeszokott gépezetről van szó. De akkor mi indokolja, hogy fél 9-kor leüljünk a tv elé és az El Clasicóra kapcsoljunk? Nem firtatom azt a tényt, hogy szurkolói létünk miatt kötelező program, de emellett ha Zidane legényei összeszedik magukat akkor egy szorosabb mérkőzésre lehet kilátásunk. Végülis a futball ünnepéről van szó. Jöjjenek a részletek! “El Clásico!” bővebben