Revans az ellenvárban

Ez a mérkőzés lehetővé teszi, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen közelítsük meg, de az biztos, hogy közös pontként minden madridista egyként vágyta, hogy a szégyenletes hazai vereség után visszavágjunk az ősi riválisnak. Lássuk, mit történt tegnap este, s hogy milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a mérkőzésből a Bajnokok Ligája előttünk álló meccseinek vonatkozásában, mert ebben a szezonban már csak ez a front számít. Összefoglalunk.

Részemről két fontos kérdés volt a Real kezdője kapcsán. Reméltem, hogy Casemirót nem meri kihagyni Zidane, és még ennél is jobban reméltem, hogy Danilo nem lép pályára a Nou Campban, s Carvajal kapja a jobb futó szerepét. Szóval, ahogy kifutottunk a gyepre én már elégedett voltam.

Ahogy a mérkőzés közbeni chat-ben is írtam, úgy gondolom, nincs ma olyan csapat a világon, mely a Nou Campban esélyesebb a Barcánál. A Real sem lehetett esélyes ezen a pályán. Ezt a Barca nyomatékosította is szinte rögtön a kezdés után. Nem volt jó látni, hogy gyorsan alárendelt szerepbe kerültünk. Szembeötlő volt, hogy nem csak a labdát nyomozta a csapat viszonylagos eredménytelenséggel, hanem amikor saját térfélen megszereztük, nagyon nehezen építkeztünk belőle.

Gyakori volt a „vész” felszabadítás, amikor a királyiak nem tudtak saját emberhez passzolni. Nem akarok senkit bántani a saját csapatunkból, de pl. a „passzkirály” Kroos 5 perc alatt két hosszabb, kockázatosabb passzt vállalt be és egyik sem ment saját emberhez. Szóval ha ezt játszaná mindig – hogy sokkal gyakrabban vállal olyan labdákat, melyekből esély van egy gyorsabb megindulásra, de kockázatosabb is (amit én forszíroznék egyébként) -, a közelébe nem lenne a jelenlegi (alibi) passz mutatóknak, de lehet, hogy összességében hasznosabb lenne a játéka, és több kulcspassz szerepelne a neve mellett.

Sajnos az első félidő játékára erőteljesen rányomta a bélyegét, hogy egyik csapat sem volt hajlandó egy jó csel után tovább engedni egy meginduló embert. Kötelező fault követett szinte minden jól induló kísérletet, és ettől a játék folyamatos megszakításokkal volt tarkítva, melyek kötelező elemének mutatkozott a játékvezetőnél való reklamálás.

A színvonal nem verdeste az egeket, s ez különösen igaz volt a Alejandro Hernandez Hernandez játékvezető ténykedésére. Semmi különös amúgy, csak a spanyol honban megszokott bizonytalan, határozatlan játékvezetés. Persze tegyük, hozzá a játékosok is mindent megtesznek, hogy joggal legyen a „fetrengők bajnoksága” a La Liga. Ha objektíven nézzük, Ramos minimum 4 sárgát érdemelt volna, s pontosan a 24. percben kellett volna emberhátrányba kerülnünk, ami után nehezen tudom elképzelni, hogy mákszemnyi esélyünk is maradt volna a pontszerzésre. Ezt azért morzsolgassuk egy kicsit.

Nehéz elmenni Ramos mentális felkészültsége mellett általában. Ő a kapitányunk, akinek jelenléte tényleg képes szilárdságot adni a védelemnek (ha épp nem róla kapjuk a gólokat), de az egyszerűen érthetetlen, hogy reklamálásért már a 10. percben sárgája volt, s hogy ezt követően a támadó harmadban is volt olyan könyököse, ami után a bírók 99%-a sárgát oszt. De ez sem volt elég, mert ezek után is méterekről csúszkált be felelőtlenül.

Nem tudom mennyi volt az oddsa, hogy pirosat kap ezek után, de én a fogadóirodák helyében ki se tettem volna ilyen lehetőséget. Ordított róla, hogy idő előtt fejezi be a meccset. Összességében nevetséges volt, hogy csak 4 sárgalap került fel a statisztikába az első 45 percben.

A Real érdeme az volt az első félidőben, hogy az időnként nyomasztó alárendeltség ellenére is próbált a Barca kulcsembereire koncentrálni, és sikerült – Navas hathatós segítségével – a kaput gól nélkül megőrizni. Már ekkor látszott, hogy a hazaiak erőltetik a gyors játékot, amit sok labda nélküli mozgással, és nem kis energia befektetéssel sikerült csak megoldani. Ezt biztosan nem lehet 90 percen át tolni.

A szünetben Zidane valószínűleg próbált a fejekben rendet rakni, mert egy érezhetően motiváltabb, és középpályás védekezésében aktívabb Real Madridot láthattunk. Labdabirtoklásban szinte lehetetlen a Barcát megverni, viszont ha megvan a labda, és sikerül az első néhány passzra nagy hangsúlyt fektetni, akkor hatékonyan le lehetett fordulni róluk. Ezt a Mou korszakban bizonyos meccseken gyilkosan tudtuk művelni, de ebben az évben ezen a területen egyértelműen nagyon fájó volt a lemaradásunk. Ekkor csillant fel a remény bennem először, bizony már a második játékrész elején villámgyorsan át tudtunk gázolni a Barca középpályáján – talán ebből lehet még valami.

Erre kaptuk be a gólt szögletből. Már maga a tény is jellemző, hogy a világ talán legkreatívabb első hármasával rendelkező gárda, szögletgóllal jelentkezik, ráadásul a twitterkirály gazdag srác jóvoltából. Szegény Pepét szívatták be nagyon egy klasszikus kosárlabdás blokk-leválás után. Portugál védőnk pattogott, mint a nikkelbolha, mégsem érhetett oda. Sok hibáját kikockáztam ebben az évben, de ezért gólkért nem hibáztatom. Egyszerűen ez megesik. Pont oda jött a labda, ahová levált Piqué. Ez tizedmásodpercek kérdése. Megcsinálták. Navas tehetetlen volt.

Igen, Ronaldo is azt mutatja kiről kaptuk a gólt.

A Barca elfáradása, a középpályás védekezésének hatékonytalansága egyre nyilvánvalóbbá vált, de a leghátsó sorokban sem voltak a helyzet magaslatán. Annak ellenére, hogy jobbára nem volt a Realnál labda, a veszélyes támadásokat mi vezettük. Kezdett kibontakozni az egymással szemben álló felek taktikai hadrendje. A Barca labdát birtokolt és próbált a szokásos sok rövid passzal a védelmünk mögé kerülni, mi pedig gyors kontrákat vezettük a labdaszerzésekből. Megoldottuk hátul az egyre enerváltabb MSN elkedvetlenítését, viszont a hazaiak nem igazán voltak képesek a védekezésükben váltani, pedig rendre bajba kerültek. Benzema gólja igazolta Zidane elképzelését, itt érett meg bennem a mondat, hogy bizony lemeccselte Luis Enriquét.

A francia támadó két ordító lehetőség után talán a legnehezebb lehetőségét váltotta gólra, folytatva a Barca elleni jó sorozatát. Bale szabályos, meg nem adott góljánál a játékvezetés abszurd ítéletei végleg kiegyenlítetté váltak. Azok után már nem ér ramosozni többé a gránátvörös oldalon. Ilyen lefejelésből sípszó nélkül van 20 egy meccsen. Ennyi kontakt már mindig van. Beszédes volt Jordi Alba reakciója, aki nem reklamált, hanem indult volna közepet kezdeni. Ezek után nem sokkal még CR célozta be a hosszú felsőt, de labdája a felső lécről hagyta el a játékteret.

A hajrára beérett Ramos második sárgája, és 10 emberrel maradtunk. Ekkor már Jesé volt fent Benzema helyén. Hogy belülről is mennyire érezték a srácok, hogy a kontráinkban benne van a gól, jól mutatja, hogy semmit sem változott a játék képe. Azt kell mondjam, objektíven is megérdemelten érkezett Ronaldo gólja, ami el is döntötte a meccset.

Nálunk külön kiemelendő Casemiro középpályás szerepe. A brazil a legfontosabb játékosunk volt. Ilyenkor eltűnődöm, hogy, amit itt a blogon mi már fél éve mondogatunk, az miért nem volt egyértelmű a Real aktuális edzői stábjának. Casemiro kulcsszerepben van, és úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér!

Bale folytatta igen agilis, összeszedett játékát, ami tényleg nagyon nagy javulás a tavalyi szereplésével összehasonlítva. CR az első félidőben görcsös volt, és a másodikban is elrontott pár nagyon ígéretes kontrát, de láthattuk védekezni a saját kapunk előtt, és a győztes gólt úgy rúgta el Bravo lábai között, hogy alig volt ott egy labdányi hely. Ha a sípmester nem veszi el Bale gólját, mindhárom első emberünk gólt jegyzett volna a Barca ellen. Eközben az MSN halvány volt, és ebben jelentős része volt a Real védelmének. Ezt nem kell túlmagyarázni.

Modric nem játszott kiemelkedő meccset, de stabil volt és magabiztos, Marcelo pedig ismét megmutatta, hogy a támadó harmadban érzi magát a legjobban, s előkészítései nagyon fontosak a csapat kreativitása szempontjából. Carvajal kicsit biztonságit tolt, de őt is stabilnak láttam. Voltak hibák hátul, és Ramos megint túlpörögte, de úgy érzem, senki nem lógott ki lefelé, és csapatként tettük a dolgunkat.

A meccsen nem domináltunk, de abszolút megérdemelten nyertük meg. A Barca nem tudott élni a lehetőségeivel, és képtelen volt változtatni a játékán, sőt Rakitic lecserélésével összeomlasztotta az addig sem remeklő középpályát Luis Enrique. Ezzel szemben a Real a szünet után értékelni tudta a játékot, alkalmazkodott a szituációhoz, és megragadta az egyetlen taktikai elemet, amivel legyőzhető volt ez a Barca. Ez nem kevéssé Zidane érdeme.

A Barcelona nagyon rosszul érezheti magát, mert az igen hosszú győzelmi sorozatát pont a nagy rivális szakította meg a saját otthonában, plusz a királyi gárda csinos kis csomagban, színes szalaggal átkötve nyújtotta át a receptet Diego Simeone és az Atletico Madrid számára.

Nagy érzelmi túra volt ez a mérkőzés, mert a 40. percben egy lyukas garast nem tettem volna le a Real pontszerzése mellett, és komoly fegyverténynek kell értékelni, hogy onnan fel tudott állni a csapat. Megint van mibe kapaszkodni, valami reményféle megcsillant az utóbbi meccseken, s azt gondolom, nagyon finoman, a megkezdett munka szigorú folytatása mellett, kicsit távolabbi célok felé lehet tekinteni. Enyhén felfelé.

Mozgóképes összefoglaló itt található!