Nem várt remény csillant fel tegnap este Gijonban. Történt, hogy az Atletico Madrid nem várt vereséget szenvedett a menekülés elől nyúlfuttában menekülő hazaiaktól. Így azt kellene mondanom, hogy „éljünk az eséllyel, zárkózzunk fel egy pontocskára a második helyen lévő ATMA mögé”. De a szezon (meg az előző) megtanította nekünk, hogy az ilyen lehetőségeket olyan hatékonysággal használja ki a Real Madrid, mint Messi a tizenegyeseket. Mégis, ma győzni fogunk, két ok miatt. Az egyik – és nyilván ez a lényegesebb -, hogy eddig csak győztes meccsek beharangját írtam. A másik, hogy CR az elmúlt öt (ÖT, 5, V) szezonban mindig lőtt egy mesterhármast a Sevillának. Mivel ősszel ez nem jött össze neki, így…
Így olvassunk tovább – lesz pár szavazás is!
—————————————————————————————
Mielőtt valóban belekezdenék, arra kérném az első kommentelőt, hogy kommentjében tippelje meg, ki lesz a második kommentelő. Vajon érdemes-e ma tipszmikszelni?
—————————————————————————————
Tehát a bajnokságban a legtöbb kapura lövéssel büszkélkedhető csapat fogadja az EuRépa Liga örökös bajnokát. Mennyi is az annyi? Egész pontosan eddig mindent összevetve 551 próbálkozás (második helyen a Barca áll 462-vel, harmadik a fair playről híres városi szomszéd 370-nel). Vendégeink összesen 360 alkalommal riogattak, vendégként viszont csak 147 alkalommal. Ezzel szemben a mi srácaink, akik a csapatjátékot mindenek elé helyezik (…) hazai pályán 303 alkalommal tüzeltek. Mi következtethető ki ebből? Hát az, hogy legalább két gól lesz a különbség a mi javunkra!
De nem szabad elfelejteni, hogy a Sevilla nagyon veszélyes ellenfél!
—————————————————————————————
Most a második kommentelőt (válaszkommentek nem érnek) kérném arra, hogy képzelje magát bármely játékosunk helyébe és fejezze be a következő, még sohasem hallott/olvasott mondatot: Mi vagyunk a Real Madrid, ……….
—————————————————————————————
A legalább két gólos különbséget az is előrevetíti, hogy Európa 5 legjobb bajnokságában (nem, a Mennyei ebben sajnos most nincs benne) hazai pályán a Habfe… a hamuszürkéknél senki nem szerzett több gólt (56). Aki követi a Realt pár éve, az tudja, hogy a tűzerővel sohasem volt gond egy egész szezonra vetítve, nálunk a BALANCE és hát a védekezés az, ami eltaszít a kupáktól, sikerektől. De ugye azért vannak a mindenféle rekordok, hogy mi is örüljünk! Meglepő viszont, hogy vendégként a sevillaiak csak 10 gólt értek el. Ennél már csak a Getafe lőtt kevesebbet, 9 gólt.
De nem szabad elfelejteni, hogy a Sevilla nagyon veszélyes ellenfél!
—————————————————————————————
Most a negyedik kommentelőt kérném arra, hogy egyetlen egy szót írjon kommentként. Ha nem tudod, mit kell neked írni, akkor valójában nem szereted, nem követed az európai focit és a Te sportod a curling. De biztos vagyok abban, hogy tudod, mit kell neked, negyedik kommentelőnek írnod.
—————————————————————————————
A Real hazai pályán elég jó formát mutat, persze nem tökéleteset – ha az elmúlt öt hazai meccset nézzük, hiszen 4 győzelem mellé egy vereség, egy igen fájó ATMA elleni vereség járt. Azt tényként megállapíthatjuk, hogy a támadási potenciál nagyjából ott van ZZ alatt, mint volt Rafa idején, de legalább rosszabb a védekezésünk. Ettől eltekintve jó a hazai mérlegünk. Érdemes azonban tudatosítani, hogy a Sevilla a legutóbbi kilenc bajnokiján csak egyszer kapott ki, a Barcelona vendégeként, szoros meccsen (vagy nem, de vendégkommentelőink majd felhomályosítanak) 2-1 arányban.
Tehát nem szabad elfelejteni, hogy a Sevilla nagyon veszélyes ellenfél!
—————————————————————————————
A CRhetes számú kommentett jegyző elhivatott madridista minden bizonnyal meg tudja nevezni, hogy milyen új, a Nike által biztosított stoplisban lép ma pályára Cristiano Ronaldo. Bele se merek gondolni, hogy esetleg nem jut eszedbe a név. De az csak véletlen lehet, vagy ha Te lennél a hetedik, Realpeter, akkor az „aznaposság” az ok.
—————————————————————————————
A hazai győzelmet az is előrevetíti, hogy a Sevilla legutóbb 2008 decemberében nyert a Bernabeuban bajnokin. Nem ma volt. Azóta ők azért jönnek, hogy boldoggá tegyenek minket. De jó, ha észben tartjuk, hogy a Sevilla csak 5 pont hátrányban van a Sárga Tengeralattjáróhoz képest, és ha sikerülne a Villarealt megelőzni, akkor BL-selejtezős helyen lennének. Illetve az Európa Liga hely már garantáltnak mondható, de selejtezőre ebben a sorozatban talán nem vágynak annyira és minden pontra szükségük van, mert az EL-selejtezőt érő, 7. pozícióban lévő Celta Vigo csak 3 pontra van Emery fiaitól. Tehát a motiváció meg van náluk. Meg a sikerélmény is, hiszen csütörtökön lezúzták a Basel csapatát az EL-ben. Ilyen ez, a spanyol csapatok minden európai fronton megmutatják a minőséget.
Ezért sem szabad elfelejteni, hogy a Sevilla nagyon veszélyes ellenfél!
Ha már motiváció, akkor kissé szemlesütve kell beismernünk, hogy szeretett csapatunk többé-kevésbé szeretett játékosainak egy részénél hiánycikk ez az érzés. Sajnos elhittük, hogy ZZ alatt majd jobban akarnak a srácok, pedig utólag könnyű felismerni, hogy csak és csupán annyi történt, ami a legtöbb edzőváltásnál megtörténik 10-ből 8 esetben random csapatoknál. Az új edzőnek minden játékos bizonyítani akar, az első egy-két-há’ meccsen valóban jobban teljesítenek. Megértem, hogy ott a fejekben a tudat, hogy a bajnoki címnek lőttek, de elvileg ezek az emberek versengő személyiségek, akik minden alkalommal meg akarják mutatni, hogy ők a legjobbak. Elvileg. De a mi oly hőn szeretett csapatunk tagjai prezentálják azt is, mi a gyakorlat. Aztán ilyenkor szidjuk őket, mint a bokrot, aztán van valaki, aki ránk is szól, hogy „ejnye már, hát szurkoljatok, lesz az jobb is”, pedig az az igazság, hogy „érted haragszom, Real Madrid, nem rád”. De hiszem, hogy a Sevilla ellen ismét odateszi magát a csapat, lendületes, élvezetes és nem utolsó sorban győztes meccset látunk majd.
Még egy rövid szakasz erejéig visszatérve Zidane Real Madridjára: 13 meccsen valami irtózatos mennyiségű gólt lőttek a srácok, egész pontosan 40 gólt. Az nem gyenge teljesítmény. Ebben a BL meccsek is benne vannak, ugye az négy gól – de ennek ismeretében is félelmetes több okból, hogy a bajnokság egészében, az előttünk lévő ATMA 30 bajnokin lőtt 46 gólt. Talán akik eddig nem értették, hogy nem a csatárok nyerik a kupákat, most ráeszmélnek, hogy annak a skót szakinak csak igaza volt, mikor azt mondta, hogy a csatárok nyerik a meccseket, a védelem a bajnokságot. Mióta Zidane az edző, 10 gólt kapott a csapat. A Barca ezen időszak alatt 7, az ATMA 6 gólt kapott. Persze tény az is, hogy ZZ csak egy meccset vesztett el eddig és két döntetlenje mellé 10 győzelem is tartozik.
Miközben örülünk a Wolfsburgnak (meg ők is nekünk, paradox helyzet), bosszankodunk, hogy két tapasztalt védőnk a VIP-páholyból nézi majd a bajnokit, Pepe és Ramos is eltiltás miatt adja át helyét a Varane-Nacho párosnak. Lesznek izgalmas perceink, meg neki is. Kérdés, hogy Iron és Andreal pszichés egészségére mennyire ügyel Zidane: vajon Danilo (egy sárgára az eltiltástól) vagy Dani kezd a jobboson? A bal oldal egyértelmű: ott nem lesz védőnk, hiszen Marci LW lesz a 90 perc folyamán. Casemiro-Modric és még valaki a középpályán fog futóedzést rendezni (pedig Zidane elgondolkodott azon is, hogy Kázmért kihagyja, mert a Real úúúúgy tudta, hogy négy sárgája van neki is és ugye jön a Barca elleni meccs, nem kellene kipontozódnia róla. De a Marca szerint tájékoztatták a csapatot az illetékesek, hogy Casemironak csak három sárgája gyűlt eddig össze), elől pedig Bale és CR mellett lesz még egy kakukktojás. Talán James és Kroos lesz a helyes megfejtés, de az az igazság, hogy Lucas (egy sárgára az eltiltástól) és Kova ugyanolyan jó megoldás lenne. A legrosszabb kimenetelnek az Isco-Jesé páros mutatkozik. Zsugabubus ugye rendes hisztit levágott legutóbb a cseréjét követően, míg Jesé… Jesének adjunk a meccs végén 15 percet és mindenki elégedett lesz! Szóval nehéz megjósolni a kezdőt.
Külön érdekesség lesz a botrányairól nem híres Benzema esete. A Barca ellen kezdetni szeretné Zidane, de ehhez kellenek játékpercek is. Mennyire amatőr húzás lenne 0 játékperccel a Klasszikuson kezdetni Karimot? Mondjuk… mennyire amatőr húzás volt kezdetni (egyáltalán: nevezni) Cserisevet a Király Kupában?
Real Madrid, én így szeretlek!
Még egy fontos dolog!
Koppányi Gergely – vagy ahogy sokan ismerjük – Kompany, az Őshaza egyik bloggerének könyve (amely a „Real Madrid – A királyi lepel mögött” címet viseli) hamarosan megjelenik, illetve már előrendelhető. A könyvről bővebb információt ezeken a helyeken találtok:
https://www.facebook.com/realmadridkonyv/
http://www.aposztrof.hu/hu/hirek/290-2016-03-16-20-56-37
http://www.libri.hu/konyv/koppanyi_gergely.real-madrid-a-kiralyi-lepel-mogott.html
http://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/sport/real-madrid-a-kiralyi-lepel-mogott
Jelen, rövidre sikerült beharangozó írója már elő is rendelte a könyvet.
A Real Madrid – Sevilla bajnoki ma este 20.30-tól kezdődik, a Sport1 közvetítésében izgulhatjuk végig.
Éééés a végére:
Nem szabad elfelejteni, hogy a Sevilla ebben a bajnokságban NEM nyert idegenben bajnokit!
VAMOS!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…