Ennél jobb eredmény aligha lehetett volna várni ettől a mérkőzéstől. A továbbjutás így minden valószínűséggel zsebben van, úgyhogy fanyalogni nem szabad, még ha csak annyit tettünk meg a továbbjutásért, amennyire szükség volt. Hajtás után összefoglalunk!

 

Előzetesen igen óvatosan álltam hozzá a meccshez, így utólag ki merem mondani, hogy túlságosan is. Viszont továbbra is fenntartom azt a véleményt, miszerint ez nem volt sétagalopp meccs. Hiába nyertünk 0-2-re, ami talán simának is tűnhet, de véleményem szerint megdolgoztunk ezért a két gólért.

Olasz csapathoz híven, a Roma messze állt a látványosan veszélyes farkastól, így ebben a megközelítésben akár úgy is vélhetjük, hogy csak 2 gólt lőttünk, ezeknek? Viszont ahhoz sokat kellett dolgozniuk a fiúknak, hogy a második félidőben pontot tegyünk a továbbjutás kérdésére. Mondhatni egy unalmas első félidőbe került, ahol a szükséges előkészületeket tettük meg annak érdekében, hogy később learassuk azt, ami járt nekünk.

Engem kicsit meglepett, hogy a Roma sokkal jobban kinyílt támadásban, mint vártam és bátran jött előre is, viszont ami egyáltalán nem volt meglepő, hogy hátul tökéletesen zárták a passz- és lövő sávokat. Beparkolták a buszt, de El Sharaawy és Salah jóvoltából megadták az esélyt arra, hogy előrefele is veszélyesek legyenek. Ami egyértelmű volt, hogy a középpályánk még csak fel sem tudta venni a harcot a rómaiakkal, úgy salah-dtak át rajtunk, mint kés a vajon. Egy komolyabb csatárral vagy jobb formában lévő Pjanic-csal hamar meg is szerezhették volna a vezetést, főleg ha a két szélső védőnkön múlott volna. Szerencsére Varane és Ramos máshogy gondolta.

A képen nem a felállt védelmet akarom illusztrálni, hanem azt, hogy a labdás területet szépen zárták és mindenhol emberfölényben voltak. Benzema hiába futott be üresre, ketten rögtön leváltak és kiszorították anélkül, hogy akárkit is üresen hagytak volna. Ha talán nagyobb nyomást gyakorlunk, több mozgással, gyorsabb passzokkal, akkor hatékonyabbak lehettünk volna, viszont hátul így nagy veszélybe kerülhettünk volna. Ha…, volna…, ha…, volna…, ha…, ha…

Erre egyébként okosan reagáltak a srácok, hiszen az egyetlen hasznos dolgot csináltuk a mérkőzés ezen szakaszán. Járattuk a labdát annak reményében, hogy:

  1. Hibás tolódást követően ki tudjuk majd használni a lukat, ami a falban keletkezet, így helyzetet tudunk kialakítani. – nem sikerült.
  2. Ez inkább egy hosszú távú befektetés, aminek a megtérülése csak rajtunk múlik. Fárasztjuk az ellenfelet, mind fizikálisan, mind szellemileg. Míg nekünk ez kevesebb erőfeszítésbe telik. – sikerült.

Ezt több adattal is alá lehet támasztani, amivel most nem untatnálak titeket. A lényeg annyi, hogy az első félidőben a passzok többségét a pálya második harmadában abszolváltuk, több ívelés volt egyik szélről át a másikra, valamint jóformán nem törtünk kapura, alig próbálkoztunk. Ez nem feltétlen jó és végképp nem az, amit elvárnánk. Viszont ez nem csupán rajtunk múlott, hanem egy jól védekező Román is. Kaput eltaláló lövésünk nem volt az első félidőben, a próbálkozásaink fele blokkolva lett.

A második félidőben felgyorsult a játékunk, kevesebb pontatlan megoldásunk volt és egyre több helyzetünk is adódott. Roma egy ideig még próbált koncentrálni, de Ronaldo csodálatos (bár szerencsés) gólja végleg megtörte őket. Jött is Dzeko, akit szvsz Perotti helyett kellett volna kezdetni. De lényegében nem változott a támadójátékuk köszönhetően a két középső védőnk tegnapi teljesítményének.

Végén a kegyelemdöfést Jesé követte el, aki senkit nem zavarva robogott be a 16-oson belülre, majd kilőtte a hosszú sarkot. Párharc ezennel lezárva, már Ronaldóra sincs szükség, ugye?

(hatásszünet)

A döbbenetet le lehetett olvasni az arcomról ekkor. Annyira váratlan volt ebben a helyzetben, hogy Zizou lecserélje őt. Miután összekaptam magam, már le is fújták a meccset és azóta is próbálok egy számomra is elfogadható magyarázatot találni arra, hogy miért cserélte le, és miért pont most. Persze teljesen indokolható lenne, ha ez egy megszokott történet lenne, de így egy kicsit értetlenül állok a történtek előtt. Remélem ez nem csupán arra volt jó, hogy ezzel be lehessen tömni azok száját, akik kritizálták Ronaldo érinthetetlenségét, hiszen „Lecserélte, nem? Nahát akkor mit pofázó’ bazegl?!”

Furcsa érzés lehet

Közelről sem volt egy felejthetetlen meccs, de egy olasz top csapat ellen, képviseljen Európa szinten akármekkora erőt is, nem jellemző hogy akárki is gálázzon, vagy legalább is szemet kápráztató játékkal nyerjen. Amit kellett megtettünk a győzelemért, amivel valószínűleg a párharc is lezártnak tekinthető. Az kérdéses, hogy a mutatott játékunkkal megérdemeltük-e a 2 gólos győzelmet… De ez legyen az ő bajuk.

A Legenda és a bohóc

Folytatásként egyéni teljesítményekről egy vendégírást olvashattok, ReAlantos „tollából”.

Keylor: Amennyire szomorú voltam, hogy Iker elhagyta a csapatot, legalább annyira el lennék keseredve akkor, ha a szezon végén érkezne a costa rica-i helyett Mencseszter ecsetfeje. Ez a srác hétről-hétre megmutatja, hogy kell szívvel-lélekkel futballozni, még akkor is, ha kétszer vagy háromszor kell csak labdához érnie. Ma főleg az első félidőben élt nagyon együtt a játékkal, de a második félidőben például El Shaarawy kiugrásánál is óriásit mentett. Nálam a meccs egyik legjobbja volt. Egyetlen negatívumként a kirúgásait említhetném, azokon lenne még mit csiszolni, de ebben is javulást látok nála.

Carvajal: A kezdőcsapat másik olyan tagja, aki mindig küzd, és ez nagyon látszik rajta. Tegnap sajnos ez a szenvedély nem volt annyira jelen a játékában, de a meccs küzdelmes volt számára így is, Róma új fáraója pedig néha úgy ment el mellette, ahogy nem szégyellte. Ettől függetlenül automatikus helye van a kezdőben (főleg Danilo jelenlegi formáját tekintve…), de a gyorsabb játékosok ellen még van mit tanulnia védekezésben. Támadásban ma kevésbé volt jelen, mint szokott, de ezt szerintem be lehet tudni az extra védekezéshez adott energiáknak. Csak így tovább!

Varane: Na, vele van talán a legnehezebb dolgom… Egyik személyes kedvencemként talán kicsit elfogult vagyok vele szemben, viszont az első félidei játéka ezzel együtt is minősíthetetlen közelébe került. Voltak jó megoldásai, de annyira volt határozott, mint amikor étteremben az étlapról kell választanom (gyk.: ez nem szokott gyorsan menni.:D ). Ő az, akinél szerintem nagyon ki fog jönni Zidane pozitív hatása, de ehhez még idő kell. A második félidőben pont eggyel több tököt növesztett, mint amennyit kellett volna, ennek hatására kapott is egy elkerülhető sárga kártyát, de a játéka ezzel együtt is több pontnyit javult. Ha ezt a játékát hozza a továbbiakban, akkor Pepének fel kell kötnie a gatyát a csapatba kerüléshez. A második félidőben üdítő látvány volt a tizenhatoson belüli szabályos szerelése a római 22-essel szemben, az ilyenekért élvezet nézni a játékát. Nagyon remélem, hogy ez egy tendencia kezdete nála.

Ramos: A meccs embere. Nálam legalábbis kétség nélkül. Ha ő nincs, akkor nagyon más képet mutatott volna a végeredmény. Egyszerűen mindenhol ott volt, ahol ott kellett lenni. Ha a tizenhatosunkon belül volt a labda, akkor ő volt az, aki az esetek nagy részében kivágta onnan (bár egyszer nagyon csúnyán Naiggnolan-hoz ment 25-re a kapunktól, de szerencsére abból sem lett nagyon baj). Ha Marcelo lemaradt Szalahról, akkor ő volt az, aki akár sárgát érően fel merte vágni az egyiptomit. Ha ezt az elszántságot látnám mindenkin a csapatból, akkor nem aggódnék, hogy a szezon végén is kupa közelében leszünk a két megmaradt sorozat valamelyikében. Jár a pacsi!

Marcelo: Bárcsak róla is ilyen szépeket tudnék írni…Védekezésben körülbelül annyit tett hozzá a csapat játékához, mint egy Demszky-karó, bár mentségére szóljon, hogy Szalahval tartani a tempót embert próbáló feladat. Viszont ami jobban szúrta a szemem, hogy támadásban sem hozta azt a szintet, ami tőle megszokott, és talán az egyetlen emlékezetes momentuma a meccsen, amikor sarokkal a védőbe rúgta a labdát, pedig ha rendesen passzol, akkor ziccer lett volna. Nem ez volt élete legrosszabb meccse, de tud ő ennél sokkal jobbat is, és a jövőben el is várjuk tőle! (Itt jegyezném meg, hogy a posztjára nincs értelmes alternatíva (talán csak Arbeloa, de vele a balhátvédben sem lennék teljesen nyugodt), így lehet, hogy amúgy is fáradtabb az ideálisnál. Remélem ezt Zizou is észre fogja venni, és cselekszik, amíg nem késő…)

Modric: A csapat motorja, ez egyértelműen látszik. Ma a betömörülő hazaiak ellen kevésbé volt látványos a játéka, ez intő jel kell hogy legyen mind neki, mind az edzőnek. A védekezésben talán most kicsit többet tett hozzá a szokásosnál. Nála ez egy átlagos meccs volt, de a csapat nagy részénél ez a teljesítmény is kiemelkedőnek számítana. Róla tessék példát venni, kedves csapattársak!

Kroos: Ő volt a második csatárunk Benzema mellett. A pályán való helyezkedése alapján legalábbis biztosan. Ha ezt Zidane mondta neki, akkor részemről ez egy nagy mínusz a mesternek, ha nem, akkor egy nagy mínusz Toninak. A védekezésnél látványosan sétált visszafelé több alkalommal is. Bármennyire is ő adja a csapatnak a középpályás stabilitást általában, ma ez szinte egyáltalán nem nyilvánult meg. A kirohanásai után folyton szabad terület maradt mögötte, ahová rendszeresen be is játszották a labdát. Hogy azért pozitívat is mondjak róla, a passzai továbbra is rettentő pontosak, nagyon ülnek, és egyre inkább támadó irányba mozog a csapat. A mai meccsen a védekezése viszont sokkal szembetűnőbb volt, ennél sokkal több kell majd tőle.

Isco: Teljesen eltűnt a pályán. Indokolt volt a lecserélése. Kovacic fele annyi idő alatt többet mutatott szinte. A jelenlegi teljesítménye szerintem nem indokolja a kezdőben való szerepeltetését. Nagyjából Kroosszal tudnám egy szinten értékelni, bár a német legalább passzolt néha. Sokkal többre lesz szükség tőle!

James: Ahogy azt már többször is olvastam máshol, a rendszer nyolcvanmilliós áldozata. Egyértelműen jobban érzi magát középen, a jobb oldalon szinte teljesen eltűnt. Kíváncsi vagyok, hogy Bale visszatérésével mennyire fog változni a csapat kezdő felállása. Voltak biztató mozdulatai, de a betömörülő, és szenzációsan védekező hazaiak mellett szinte labdába sem tudott rúgni. Amikor lemészárolták a fülét, azért minimum sárga járt volna… Összességében tetszett a játéka, de ő is tud ennél sokkal jobbat.

CR: A meccs meglepetése. Amennyire rezignáltan játszott Benítez alatt, Zidane-nál annyira felszabadult. A gólja nagy adag szerencsét is tartalmazott, de a recept része volt a kiváló lövőtechnika és a nagyszerű kivitelezés is, hogy a kreativitást ne is említsük. Gyakran ő zárt vissza Kroos helyett védekezni (ejnye-bejnye Toni, ez már ciki!), ami szintén azt mutatja, hogy az edzőváltás nála egy megváltással ért fel. Bravo! Ramos mögött a meccs legjobbja.

Benzema: Akár a nagymamám is játszhatott volna helyette, nem lett volna túl feltűnő. A hazaiak teljesen eltüntették. A passzai nagyrészt pontosak voltak, de nem lendítették előre túlságosan a csapat játékát. Tőle is sokkal többre lesz szükség a későbbiekben. Labdatartásban továbbra is a világ egyik legjobbja csatárposzton, ez ma kevésbé jött ki, de a későbbiekben a csapat taktikájának egyik létfontosságú eleme lehet (vagy inkább kellene legyen).

Cserék:

Kovacic: Zidane szerintem nagyon jól látta meg, hogy Isco mennyire súlytalan volt. Kovacic rögtön többet tett hozzá védekezésben és támadásban is. Jár a keksz, és a kisebb csapatok ellen nyugodtan lehetne a kezdőben (főleg, amíg Gareth sérült).

Jesé: Beállt, és eldöntötte a meccset. Varane mellett ő ugye Zizou másik padawanja, és ez sajnos látszik is Vazquez kárára. Bármennyire is szeretem a spanyol játékát, és volt a csapat egyik leghasznosabb tagja ma, de a küzdeni akarás hiányzik belőle. A sérülése óta nem az igazi, nagyon remélem, hogy ez a gól visszazökkenti a valóságba.

Casemiro: Ezt is megéltük, Cristianót lecserélték, és nem duzzogott rajta túl látványosan. Lehet, hogy ő kérte, ez a meccs felvételein nem látszott. Maga a csere viszont jöhetett volna korábban is, taktikailag javasolt lett volna, és talán jöhetett volna inkább Benzema helyett a brazil. Annyi ideje se volt, hogy végigkocogjon egyszer a pályán, nem értékelném bővebben.

Na tehát valahogyan így festet a tegnapi meccs. Izgulni valónk nincs, majd otthon gálázunk, mert ugye minden csapat addig nagy csapat, amíg Ronaldo nem lő ellenük gólt. Márpedig kis csapatokat otthon, csak megszórni szoktuk.

Összefoglaló:

Norma_va

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago