Categories: BeharangozóLa Liga

Jobb lesz… 

Bilbao érkezik, vajon hogyan távozik? Papíron eddig a Bilbao a legjobb, legerősebb csapat, amellyel Zidane vezetésével találkozik a Real Madrid. Igaz, hazai pályán, ahol kegyelmet nem ismert eddig új vezetőedzője mellett a habfehér gárda. Mi lesz itt? Borítékolható, hogy jó meccs, amit a semleges szurkolók (olyan van?) is élvezni fognak. De először vessük össze szezonbéli két vezetőedzőnk első 5-5 hivatalos meccsét. 

 

Beníteznél az első öt mérkőzésébe négy bajnoki és egy BL-meccs jutott.

Gijon-RM 0-0

RM-Betis 5-0

Espanyol-RM 0-6

RM-Shaktar 4-0

RM-Granada 1-0

5M | 13p/15p | 16 lőtt és 0 kapott gól

Zidane öt bajnokija.

RM-Depor 5-0

RM-Gijon 5-1

Betis – RM 1-1

RM-Espanyol 6-0

Granada-RM 1-2

5M | 13p/15p | 19 lőtt és 3 kapott gól

Beníteznél nagyon vártuk a Bilbao elleni csatát, úgy véltük: „majd most kiderül”. Most is ez a helyzet. Bár azt már tudjuk, hogy egy tudásban gyengébb, de lelkes csapat bőven tönkre tudja tenni ZZ terveit. Ez igaz volt Benítezre is. Viszont a Bilbao ellen idegenben aratott győzelemmel akkor még maga mellé állította a madridisták nagy részét. Élvezetes és ránk nézve sikeres csörtén voltunk túl, ahol a Gárda kiharcolta Benzema két góljával a győzelmet. Zidane-nál is így lesz? Ezt előre nem lehet megmondani – gondolhatnánk. Eddig nem volt lehetősége olyan csapattal meccselni, amelyik játékban is képes – ha máskor nem, hát jobb napjain a mérkőzés bizonyos szakaszaiban – felvenni a versenyt a Madriddal. De igazán meglepő lenne, ha a vendégek pontot, pontokat csennének a Bernabeuból, lévén, hogy az utolsó 10 hazai pályán lejátszott közös bajnokin 10 hazai győzelem mellett 38 gólt lőtt a Madrid (az akkor átlagolva annyi, mint…) és kapott 9 gólt. Azaz… Sima hazai. Még úgy is, hogy a Real Madrid tényleg jobb lesz. Mert legyen akár Nacho, akár Danilo, vagy maga ALVARO a bal oldalra vezényelve, valószínűleg ott elenyészően kevés életképes támadás lesz felépítve. (Bár… Nacho vs PSG hazai pályán… Naugye…)

De hallod, Isco, most komolyan! Tényleg, hétközi meccsünk is lesz!

Hazai oldalon Marcelo sérülése okoz gondot – elsősorban támadásban hiányozhat a kis brazil mókamester. (Apropó, Bale sérülésének szavatossági idejét meghatározhatatlanná változtatták. ÉLJEN!)

Azt ugye mondani sem kell, hogy csak a győzelem elfogadható, mert így marad esély arra, hogy az ATMA helyébe kerülve, már a második helyet őrizzük legalább Matracék vasárnapi bajnokijának végéig. Természetesen a hétközi meccsre is jó lenne győzelemmel hangolódni. Úúú, ez annyira jó érzés, hogy még egyszer: hétközi meccsre készülhetünk!!!

Valakit pihentetni fogunk a Roma elleni meccsre.
További két kezdőjátékos a képen.

Készülhet Kova is, hiszen Zidane közölte, hogy a fiatalabb horvát kezdőként kap majd szerepet. Ezen azért érdemes gondolkodni. Nem, nem Mateoval van gond, sőt! De ki helyett? Biztos nem balhátvéd lesz. Szóval akkor ki kerül ki? Tippem: James. (Vagy CR?) Szóval, ha így lesz, akkor Isco jobbosra kerül. Ahol a Liga legtöbb gólpasszát kiosztó jobbhátvédje is játszik. Meg Modric… időnként. Erre értettem, hogy a „Jobb lesz…” a csapat aktív oldala. Nem a bal. Ha így lesz, akkor Neymar idei helyesen kitöltött adóbevallását is rá merem tenni, hogy lesz CR gól! Miért? Mert a támadóharmad jobb oldalán, esetleg közepén felépített támadásokat így CR könnyen góllal zárhatja – onetouch.

Parancsolom, hogy LEBEGJ!

És még ehhez kérünk egy Modric-bombát, pár Isco-Benzema összjátékot, számos Carvajal-beadást és persze pisztáciát.

Persze Luka, ballal is lőhetsz távolról.

Jó, élvezetes meccsre van kilátás, ahol a harmadik hazai gólig elég lelkesek lesznek a baszkok, utána már csak aprítani fognak. Még úgy is, hogy a vendégeknek is fontos lenne a 3 pont, mert az 5. (Sevilla, 37 pont) és a 10. hely (Malaga, 30 pont) között egy-két meccs alatt nagyot fordulhat a világ az itt szereplő csapatokkal. Ebben a mini-bajnokságban a Bilbao jelenleg a 6. helyen áll 35 ponttal – jobb gólkülönbséggel előzve a Celtát.

Van valaki, akitől tartani kell vendég oldalról? Mármint nem a finom, elegáns, csak a labdával törődő játékosokra gondolok… Hanem Adurizra. Tőle lehet tartani. Okkal.

Age: 35

A Real Modric várható kezdője: Navas – Dani-Ramos-Varane-Nacho – Kroos-Modric-Kovacic-Isco – CR-Benzema

TV: Sport2, 16.00 óra

Keylor! Nézd, így kell lebegtetni. 
Jose

Share
Published by
Jose

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago