Kiváló, élvezetes mérkőzést láthattunk tegnap délután két, jelenleg egyenrangú tudással bíró (nem képességű) csapat találkozóján. Igaz, a spanyol bírói kar újabb díszmarhája (és egy építési vállalkozó esetleges üzenete…) döntően befolyásolhatta volna az eredményt, amely a kétgólos győzelem ellenére (3-1) közel sem sima hazai volt. Percről percre, hajtás után.
A 20. percben először mutatja a kamera Benítezt, ahogy leül a kispadra – első szendvics ideje!
A 23. percben aztán a spori valamiért, amit esetleg csak Perez tudhat, befújt egy olyan szituációt tizinek, amit… Amit ha mindig befújnának a bírók, akkor kétszámjegyű végeredménnyel érne véget szinte minden találkozó. Nem volt jogos büntető, tudta ezt CR is, aki a Karácsony, a Fair Play szellemében ki is hagyta a pontrúgást. Ritka dolog ez, mint a fehér Zorró!
Játékban szép dolgokat láthattunk, mint pl. Bale sarkazása, miután Danilo elfutott a jobbszélen, vagy Benzema és Marcelo összjátéka. Volt pár komoly lehetőség is hazai oldalon, mint a kimaradt tizenegyes mellett a Bale által belőtt labdát a kapusba lövő CR-helyzet. Mindenesetre ennyi nem elég a hazai publikumnak, fél óra elteltével és pár hazai ziccer kihagyásával felharsant az első füttyszó. Ez annyira felbíztatta a vendégeket, hogy az ő bal oldaluk a félidő első felére feljavult, konkrétan Yuri. Danilo láthatatlanná válása is ekkor kezdődött.
A Karácsony Szelleme nagyon gonosz volt a Sociedaddal, a második, szerintem jogos tizi mellé Canales is sérülés miatti cserével ment le. A tizenegyest jogosnak érzem, az már csak mellékes, hogy két bíró ismerősömet megkérdeztem, hogy ők befújták volna-e, amire mondták, hogy (az a boríték vastagságától függ…) természetesen. Ha én vagyok a védő helyében, lehet, hogy a szükséges „nemtizispori!” reklamálás alatt is érzem, hogy de, ez tizi. Külön tragikus a spori teljesítményére nézve, hogy a meccs végén ugyanilyen szituáció után nem ítélt büntetőt. Következetes.
A tizenegyes értékesítve, CR pedig a legfurább gólörömét mutatta be. Érezte ő, hogy nem játszott jól, tudta, hogy kihagyta az előzőt. A meccs egészét tekintve a híres BBC-ből Benzema volt a leghalványabb, CR mezőnyben, támadásépítésben, egy-az-egy ellen borzalmas volt, a második góljánál megvillant a klasszis, de csak erre építeni nem sok reménnyel kecsegtetne a későbbiekre nézve. A 45. percben James kitolja balszélre a bogyót Cének, aki bevezeti a 16-os sarkára a labdát, bent várja a beadást James, Benzema, Bale – CR pedig ellövi, amivel megajándékozott egy szurkolót a kapu mögötti 7. sorban.
A tizenegyes értékesítve, a visszajátszásban láttam Marci Jézus-alakítását. Látta még valaki? Ő tudta, hogy a másodikat már belövi a portugál goal-by-one-touch.
Valamint láttátok Ti is a postagalambokat? Azt hiszitek véletlen volt, mi? Dehogy! Üzeneteket vittek a 4. számú sporinak F. P. spanyol milliomostól!
Továbbá a hazai előnynél lefújt első félidő után Ti is hallottátok az „ezerfejű” ítélethirdétését?
A második félidőben intő jel volt Modric szabálytalansága, veszélyes helyről érkezett a szabadrúgás, szerencsére nem volt gond belőle, de percekkel később jött az egyenlítő gól Brumától, ami önmagában csodaszépre sikerült. Előzménye: Pepe (utolsó emberként) puhányan állt bele a párharcba, amely nem volt szabálytalan, de mind ő, mind Nacho elsőre a partjelzőnek morzézott. Más dolog, hogy elég fiatalon megtanítják: s.í.p.sz.ó.i.g. kell játszani.
Szerencsére a hazai csapat jól reagálta le a szituációt, hiszen az 53. percben Bruma már csak Navassal volt szemben, szerencsére kissé hosszan tolta meg a labdát, így KeyLORD menteni tudott. Jött is az elismerő füttyszó a lelátóról! (Nem Navasnak.)
De mondom, jól reagálta le az új szituációt a csapat, az 56. percben CR fut, fut a labdával, hátulról egy, szemből még egy vendégjátékos fogja közre, szabályosan szerelik, Ronaldo el sem esik, de megfordulva máris a sporit keresi szemével, hogy őt bizony bántották, tessék lefújni. Borzasztó.
James, aki fele olyan teljesítményre sem képes ennyire távol a kapuból, mint amit valójában tud, az 58. percben olyan labdával ugratja ki Bale-t, hogy Guti otthon rögtön ráírt Özilre, hogy: „Láttad!?” – Bale pedig gondolkodás nélkül ellőtte, de az egész meccsen kiválóan védő Rulli kitolja. Szép jelenet volt az egész.
Aztán jött James cseréje, amikor a nézőtérről megérkezett ismét a füttyszó, de nem a kolumbiainak és nem cseréjének szólt. Vagy Beníteznek, vagy a döntésének, de inkább mindkettőnek, hogy ismét James az első csere. Ő a rendszer 80 milliós áldozata.
A 60-65. perc között a vendégek úgy cicáztak a hazaiakkal, mint… mint… mintha a Barca ellen játszottunk volna. Borzalmas volt. És beszédes.
Bár a második félidőre a fent említett James-Bale esetet kivéve minden kreativitás kihalt a Madridból, mégis, egy szöglet után CR ismét vezetéshez juttatta csapatát. Mennyivel másabb volt ez a gólöröm! Jogosan, mert ez szép gól volt.
A 69. percben pedig egy olyan kombinatív támadást láthattunk fiainktól, amit alapnak tartanánk: Cé átíveli Danilonak, ő egyből bepasszolja Benzemának, labda még mindig nem esik le, de Karim lövését is védi Rulli.
A 72. perc környékén egy vendég szabadrúgás után Pepe mentett, de nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy egy pontrúgás kivédekezéséhez felállt a csapat, beívelés jön, Pepe fejel, majd Pepe ordít a többieknek, hogy HÁROM ember jutott rá. Valóban így volt. Azt már le se írom, hogy a második félidő második felében Pepe egyszerre volt jobbhátvéd és középső védő. Nincs ez a csapat rendben szinte semmilyen szinten. Danilo megszűnt létezni védőként.
A 76. percben pedig eldőlt, hogy a három pont itthon marad, hiszen beállt Lucas!
Jó, a 81. percben még rendesen megbolondították a hazai védelmet a vendégek – felháborító, hogy ezek hisznek a kreatív, rövid passzos játékban. Mondjuk jól nézett ki.
A 83. percben a valaha rettenetes gyors CR labdát kap, de mire felgyorsulna, beérik, földre kerül ő is, védő is. Elszomorító volt látni, hogy szinte minden elveszett a játékából, amiből a tizenhatoson kívül megélhetne.
Aztán a meccset lezárta az a gyönyörű beívelés (Bale, aki a BBC legjobban teljesítő tagja volt tegnap Cé két gólja ellenére is), az a leheletfinom labdakezelés és okos gurítás (Lucas). Az alázat, a szenvedély és a tudás ott van ebben a srácban, jobb lenne a csapat, ha többször lenne kezdő. De sportszakmai okok miatt a BBC jogosan kezd meccsről meccsre.
A poszt elején található idézet Butraguenotól származik, aki a mérkőzés után nyilatkozta azt. Gondolom, mindenkit megnyugtat a tudat. Hiszen tegnap is nyertünk. Góljaink: tiziből, pontrúgásból, a meccs végén az egyenlítésért hajtó, a legjobb kieső helytől két pontra lévő vendégek ellen vezetett kontrából. A középpályánk nem létezik. A lenti kép nem először köszön vissza. Lehetetlen felépíteni bármilyen támadást, ha hárman arra várnak elől, hogy kiugrassák őket. A két szélen ott van Marci és Danilo, Kroos és Modric visszarendelve a védők közé. De ha csak Kroos lenne ennyire mélyen, a középpályán James és Modric elveszne a létszámfölényben lévő vendégekkel szemben.
Az összefoglalót itt érhetitek el.
Ui.: Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk minden kedves Olvasónknak és a Real Madridnak! Mindenki érezze olyan jól magát maholnap, mint ahogy egész évben szeretné 2016-ban! HALA MADRID Y NADA MÁS!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…