A sok sérült miatt a fogadóirodák nemigen közöltek volna oddsot a kezdő csapatunkra. Gyakorlatilag más variációja nem nagyon volt Beníteznek, mint amit a pályára küldött. Nagyon sok mindenben igazam volt (na, nem annyiszor, mint Besenyő Pista bácsinak), de Danilo megítélésében tévedtem. Nagyon is sokat járt fel a szélen, viszont a védő feladatát abszolút nem tudta maradéktalanul megoldani. Pechjére az ő oldalán játszott Nolito. Ha azt mondom hülyét csinált belőle (meg a komplett védelemből is időnként), nem túlzom el. De haladjunk sorjában!
Rögtön látszott, hogy a Celta komolyan gondolja ezt a meccset, de könyörgésünk meghallgattatott, s egy viszonylag korai góllal átalakítottuk a hazaiak forgatókönyvét. Jesé egyébként nem túl pontos passza végül jó lett Cének, és jobbra megtolva a labdát, bevette a hazai kaput. Benítez nem gondolta – meg mi sem -, hogy ezek után nyugodtan kispadra lehetett volna száműzni a portugál reklamálógépet. Nem nagy túlzás azt állítani, hogy kb. ennyit tett hozzá a meccshez.
Ha van bennünk egy szikrányi objektivitás, nem hallgathatjuk el, hogy a második gólunkhoz arcpirító hazai védelmi hiba kellett. Hadd ne írjam ide, mit mondott volna Mészöly Kálmi bá’ erről az elcseszett tolódásról, de tény, hogy Danilo olyan üresen érkezett meg a 16-oshoz, mint a rántotthúsos kocsi az árvaházból. Szépen értékesítette is helyzetét. Ekkor megfordult a fejemben, hogy talán ez a gól megváltoztatja majd a sorsát nálunk, de sajnos volt még hátra temérdek idő.
A hazaiak rohamai rendre elhaltak Navas védéseiben, aki egyébként god módban tolta végig a 95 percet, de ne egy ilyen sima kis istenbe gondolkodjuk, sokkal inkább egy beszpídezett nyolckarú síva istenség tudott volna a helyében így odaérni a labdákra. Egyrészről elképesztően jól helyezkedik, mindig ott áll, ahol lenni kell, ahonnan egyáltalán van esélye elérni a labdát, és el is éri azokat. Öt hatalmas bravúrja volt. Aki erre fogékony, nyugodtan elkezdheti jegyzetelgetni, hogy hány pontot köszönhetünk majd neki ebben a szezonban, most minimum 2-t oda lehet írni a neve mellé, de a 3 se lenne elrugaszkodott csacsiság.
A másik játékos, aki feltétlenül nagy dicséretet érdemel, az Mercelo. Nagyon rég volt ennyire jó meccse. Olyan volt, mint Neo, aki a végére pontosan tudta, hol vannak és mit akarnak az ügynökök, és mindig egy lépéssel előttük tudott lenni. Bejátszotta a baloldalt és még védekezni is visszatért néha. Igaz, a Celta ezen a napon nagyságrendekkel veszélyesebb volt a baloldalán. Ez semmit sem von le Marcelo támadásban mutatott totális kiszámíthatatlanságából, szép cseleiből, pontos és fontos passzaiból. Azt se feledjük, miután Nolito a vége előtt nem sokkal ránk hozta a frászt, ismét a kis brazilunk volt az, aki gondoskodott arról, hogy, aki majd egyszer csupán az eredményből akarja megítélni ezt a mérkőzést, igen nagyon melléfogjon.
Itt van nekünk ez a stratégiai három pont egy olyan csapat otthonából, mely simán a Liga dobogóján lehet a végelszámolásnál, és képtelen vagyok maradéktalanul örülni neki. Egy 10 emberrel maradt ellenfél ellen számtalan alkalommal vezethettünk kontrát, és ezek rendre valami végtelenül idegesítő, ütemtelen labdatoszogatásban végződtek. Itt van, küldöm a fiúknak megtekintésre, hogyan kell egy gyors, hatékony kontrát levezényelni:
A Celta számtalanszor felkínálta a lehetőséget, hogy amúgy farkasnorbisan lezárjuk a meccset, de mintha már nem tudnánk, hogyan kell egy jó passz alanyát és az időpontot megfelelően kiválasztani, hogy az a kontra veszélyesen továbbgördüljön. Öregszem, és ezek a megoldások már kihozzák a horogkeresztjeimet. Már meccs előtt el kell pakolnom a kézigránátokat, mert időnként a tv felé indítanék egyet-egyet.
El kell járnom a közös meccsnézésekre, mert ott simán elhagyhatják majd a testemet azok a mondatok, melyek ma a mellettem ülő, őszi szünetét élvező fiam kérdő tekintete miatt belém szorultak. Úgy járok, mint a „Halálsoron” c. film nagy melákja, akiben ha benne marad a magába szívott sok gonoszság és betegség, akkor maga is rosszul lesz tőle.
Tudjuk be a beszorult rosszindulatnak, hogy simán ráfizetnék 20 millió eurót MOST AZONNAL egy CR7 – Nolito csereügyletre. Igen, akár hányszor átgondolom. Igen. Beérett a srác, igaz jó későn, mert már 29 éves. Csapatember. Írhatnám csupa nagybetűvel. Ha pár évvel fiatalabb lenne, biztos lennék benne, hogy a következő szezonban egy európai elit bajnokság nagy csapatában rúgná a bőrt. Csakhogy túl van már a Valencián, a Barcán, a Benficán. Most a Barca megint vinné…
Ezeknél a nagy zsugás cselgépeknél az egyik leghatékonyabb védekezés megakadályozni, hogy eljusson hozzá a labda. Lezárni a passz sávokat, külön őrzőt ráállítani, ellehetetleníteni, MEGELŐZNI! Ha már nála a labda, sokszor késő. Akkor viszont minimum ráduplázni. Hogy Nolito egész meccsen fickándozhatott, az hatalmas luxus.
A Celta nagyon jó kis csapat, csak félő, hogy ez az év áll rendelkezésére, hogy egy jó eredmény kiszaladjon. Sajnos nagy az esély rá, hogy a szezon után szétszedik, elviszik a legjobbjait.
A Real a rendelkezésre álló kerettel is jól kezdte a meccset és irányította a találkozót, aztán a rangadó második felére kicsúszott a kezéből a kormányrúd. Ha nem Navas védi a kapunkat, akár még vereség is lehetett volna a vége. Benítez valamennyire kényszerben volt a cserékkel, de a Modric-Nacho váltás, és azt követő szerkezeti váltás majdnem a meccsbe került. Borítékolható volt, hogy a végét a hazaiak bírják majd jobban, erre nem a középpálya szétrobbantásával kellett volna készülni. Isco viszont jól szállt be, több gólt is szerezhetett volna. Remélhetőleg hamar rendeződik a szerződése, hogy kizárólag a játékára tudjon koncentrálni.
Benítez, aki nyilván a legközelebb van a játékosokhoz, nem véletlenül adott extra szabadságot a gárdának, pontosan látja, hogy fáradt a szűk keretünk, és most a regeneráció fontosabb, mint a napi két edzés.
A győzelemmel lépéselőnybe kerültünk a Celta Vigo előtt, s a többi találkozótól függetlenül (a Barca 12 gólos győzelme nem valószínű) vezetni fogjuk a ligát a forduló után.
A találkozó összefoglalója itt megtekinthető.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…