Categories: BeharangozóLa Liga

Vigyázó szemetek Vigóra vessétek!

Azt gondolom, hogy az eddigi legnehezebb és legfontosabb bajnokinkat kell megvívni szombat délután a Balaídosban. Amikor utoljára ilyet írtunk, akkor Bilbaóba készültünk, de ez most annál is nehezebbnek ígérkezik. Itt az első meccs, amikor igazán szívhatjuk a fogunkat a sérültek miatt. Beharangozunk.

A bajnokság ilyen szakaszában talán még korai kijelenteni, hogy most a Celta a két évvel ezelőtti Atletico, de már egyre kevesebben hadakoznának a felvetés ellen. Minden kétséget kizárólag a Liga idei meglepetés-csapata a vendéglátónk, mely kísértetiesen hasonló utat jár be eddig, mint a Real Madrid. Három döntetlen mellett a többi meccsüket megnyerték. Olyan jó lenne, ha azt lehetne mondani, hogy eddig könnyű volt a sorsolásuk, de ennek épp az ellenkezője igaz. Úgy tűnik, a hogy a fontos találkozókra remekül koncentrálnak.

Verték a múlt heti éllovas Villarreált idegenben, ugyanígy bántak el a Sevillával a saját otthonában. Aztán oktatták a Barcát egy emlékezetes 4-1-es találkozón. A döntetleneket a Getafe, a Las Palmas és az Eibar ellen szenvedték el. Ismerős?

A vezető négyesből már csak mi maradtunk hátra, mint ellenfél, biztosan nem kell különösen hangsúlyozni, mennyire fontos lesz ez a találkozó mindkét gárdának.

A Celtában nincsenek világsztárok, de Nolito spanyol válogatott (a hírek szerint vinné a Barcelona), és Aspas az a 9-es most, akit nem hiszem, hogy ne fogadna el bármelyik Liga csapat. A Celta Vigo feltámadása Luis Enrique edzősködése idején kezdődött el. A csapat sokkal támadóbb felfogásban kezdett játszani, LE összerakta és pontos feladatokkal ruházta fel a gárdát. Most Berizzo legnagyobb érdeme az, hogy tovább tudta vinni ezt a vonalat, és már tavaly is játszott remek meccseket a Celta, az idén egyértelműen a liga egyik legkiegyensúlyozottabb csapata lett.

Az összevetésben a Real Madriddal két nagyon fontos tényezőt kell megemlíteni. A nemzetközi kupákban nem érdekeltek, tehát alapvetően pihentebbek, mint a királyi gárda. A másik fontos tény (talán összefüggés is van) az, hogy utoljára augusztus közepén volt sérült játékosuk, a cserekapus, Ruben Blanco, akit akkor műteni kellett, de már ő is teljes edzésmunkát végez a csapattal. Tehát hétről-hétre a legjobb csapatukkal állhatnak fel, kizárólag taktikai megfontolások alapján forgathatja a csapatot Berizzo. Erre azért irigykedhetünk egy kicsit. Hogy az orvosi stábjuk sokkal jobb, vagy ennyit jelent, hogy a játékosaik sokkal kevésbé vannak kifacsarva, azt nehéz megmondani, de valószínűleg mindkettő fontos.

A Celta megmutatta, hogy még a Mourinho féle Real is megirigyelné azt a gyilkos kontra ösztönt, ami a Berizzo-alakulatban munkál.

Az összes olyan csapatot lemészárolták, mely „majd mi megmutatjuk” stílusban, ki mert támadni ellenük. Általában a magabiztosabb gárdák, mint Barca, a Sevilla és talán a Villarreal is ide sorolható. A kisebb csapatok, melyek betolták a buszt, sokkal nagyobb fejtörésre késztették a keltákat, ez alól a Las Palmas elleni 3-3 a kivétel, amikor a Celta védelme nem állt a helyzet magaslatán – azért a három bekapott gól beszédes.

Szóval bizton számíthatunk arra, hogy a Celta nem fog feltétlenül nekünk esni, és lesni fogják a gyors kontrák lehetőségét. Nagyon nagy érvágás, hogy Carvajal, nem tud pályára lépni, mert mind védekezésben, mind támadásban hiányozni fognak a skilljei. Marcelo ezúttal nem engedheti meg magának, hogy ajándék labdákat osztogasson az ellenfélnek, mert nagyon súlyos következményei lehetnek. Danilo, Varane és Ramos sebességére nagyon-nagy szükségünk lesz, és felelőtlen elől maradások egyszerűen megengedhetetlenek.

A középpályán Casemirónak feltétlenül kezdenie kell, nem tudom elképzelni, hogy ezt másképp lássa Benítez. A védekező középpályán fog eldőlni ez a meccs, ha ott nem tudnak rajtunk átrohanni, akkor komoly támaszt fog kapni a védelmünk. A Celta stílusa miatt nagy esély van arra, hogy a Real sok sárgát gyűjt, fontos lenne a piros lapot elkerülni – mert az is megpecsételheti a meccs sorsát.

Nagyon jó lenne, ha Modric bírná az egész meccset, mert ő meg fogja azt a pár 100%-os ziccert teremteni, amiből most kötelező lenne nagyon jó százalékkal értékesíteni párat Cének, Jesének, vagy Vasqueznek. (Elől ennyien vagyunk, plusz a tapasztalatlan Borja Mayoral és slussz!) Ráadásul Modric védekezésben is igen aktív, nélküle egész más lenne a csapat. Isco továbbra is szerződéshosszabbításra vágyik, nagyon elégedettlen a fizetésével, pl. Ramos pont ötször annyit keres, és még Arbeloa fizetése is több, mint az övé. Cé óta tudjuk, hogy ha egy játékos „szomorú” akkor szarik az egészre nem teljesít jól. Ezt kristálytisztán látjuk Iscónál.

Iszonyatos érvágás, hogy nincs Bale, Benzema és James sem. Azért így a variációs lehetőségek erőteljesen korlátozottak.

A statisztikák minket támogatnak, ha épp azt emeljük ki, hogy a Celta elleni meccseink döntő hányadát nyerjük, vagy hogy Cé átlagosan 1,6 gólt ver nekik meccsenként. Sajnos mostanában se nem ezt a Celtát, se nem ezt a Cét látjuk.

Nagyon nehéz, taktikailag is komoly összecsapást várok, ahol a megelőző meccseken mutatott helyzetkihasználási mutató biztosan kevés lesz. Egy újabb vizsgafeladat Beníteznek, s egy újabb vízválasztó meccs a csapatnak.

Hiába vagyok optimista, tény, hogy ez a meccs most több szempontból is rosszkor kerül megrendezésre. A szerdai utazgatásos, fontos BL meccs óta kevés idő telt el, kevésbé tudott a gárda regenerálódni. A csapat összeállításban a sérültek miatt nagyon kevés a lehetőség. Se Modric, se Ramos nem 100%-os, pont ez a két játékos az, akik szerepe kiemelten fontos. Cé meccsek óta nem találja a góllövő cipőjét, s két oldalán Jesé és Vazquez nem lenne első számú választás, ha nem lenne ennyi sérültünk. A jobb oldali támadások nagy részét feladjuk, mert Carvajal helyett Danilo játszik, aki egyelőre csak akkor oldja meg nagyjából a védekező feladatait, ha megtiltják neki az előrefutásokat. Így meg béna kacsa a jobboldal.

Tudom, hogy még a gondolatért is statáriális kivégzés jár, de ezúttal TILOS KIKAPNI! felkiáltással küldeném fel a csapatot, amibe egy kicsit visszábbvont, és eleinte védekezőbb felállás is beleférne. A két szélső támadónk kissé még tapasztalatlan, de kétségkívül gyors, és Cével kiegészülve, Modric, Kroos és Casemiró hosszú labdáival kiugratva, lehet, hogy saját fegyverüket sikerülne a fejükhöz szegezni – s lőnénk kontrából 1-2 gólt. Felállt, szervezett védelem ellen komoly gondjai vannak a Celtának (ahogy sok más csapatnak is gyakran).

Nagy csatára, éles meccsre számítok, s ha végre jól kihasználva a lehetőségeinket 3 ponttal távoznánk a Balaídosból, ez akár az a 3 pont is lehetne, amire majd büszkén mutathatunk rá az utolsó forduló után. Ne feledjük, mennyire fontos az élcsapatok elleni mérleg. Márpedig a Celta idén élcsapat lett.

A következő játékosokat nevezte Benítez:

Navas, Casilla, Yañez; Varane, Ramos, Nacho, Marcelo, Danilo; Kroos, Casemiro, Kovacic, Modric, Isco, Cheryshev, Llorente; Ronaldo, Jesé, Vázquez és Mayoral.

Kezdés 16 órakor!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago