Categories: BeharangozóLa Liga

Szombati sörmeccs

Válogatott mérkőzések miatt szünet volt, tehát nézzük a mérleget. Benzema lesérült, leghamarabb jövőhéten lesz bevethető. És persze csak, hogy érezzük a törődést Modric szintén sérülést szenvedett el. Cristiano Ronaldo pedig begyűjtötte az x-edik egyéni díját (amit egyébként ma fog bemutatni).  Örülünk? Kétlem! De nem reménytelen a helyzet, mert welszi csillagunk visszatért, játékra kész, sőt azt is kijelentette, hogy boldoggá szeretné tenni a madridstákat. Hogy hogyan azt egyenlőre köd borítja. Szerencsére ma délutáni mérkőzésünk az abszolút nyerhető, sőt a hozni kell kategória. De ahogy nem olyan rég a Malmö meccs kapcsán előjött, nem a hétközi meccsre figyelünk már, hanem a hétvégire, most pont fordítva van. Nem a mai találkozó az érdekes, hanem a szerdai PSG elleni összecsapás. 

Mi lesz nélküled, Luka? 

A keretre pillantva, valami nagyon nem stimmel a királyi gárda háza táján. Csupán remélni tudom, hogy most letudjuk előre és tavaszra, de az idény legfontosabb időszakában már nem a sérülések miatt megy el a szezon (hanem Rafa miatt?). A védelemre maradt négy játékosunk, Nacho, Varane, Marcelo és a visszatérő Danilo. (Illetve csak hogy egyel többen legyünk, az ifisek közül feljött Lienhart). Ramos csak elővigyázatosságból maradt ki, feltehetően jövő héten már szerepelni fog. Középpályán Isco, Kroos, Casemiro és Kovacic is bevethető. Az én tippem szerint a horvát fog a padra kerülni, de a második játékrészben jöhetne Toni helyére, mert némi pihenő pozitívan hathatna a teljesítményére. Kelleni fog Ibráék ellen. Elöl pedig összejön a rettegett CR, Bale, Jesé hármas. Már előre tartok attól mi lesz itt Benzema és James nélkül. De pozitívan kell hozzáállni: Ronaldo megkapta a díját, úgyhogy jókedvűen onthatja a gólokat. (Azért egy jó formában lévő Iscóért mindent megadnék.)

Pérez: mörcsöndájzing, pénz, mörcsöndájzing, pénz!

Még ebből a játékosállományból is érdekes dolgokat lehetne kihozni, de Benítez valószínűleg a következőt fogja alkalmazni: Kroos és Casemiro lesz a védelem előtt, ami ebben az esetben egy működőképes double pivot lesz. A német lesz a szokásos passer egy tényleges „romboló” mellett. Előttük: Jesé és Isco a két szélen, Bale középen és CR legelöl. (Bár nekem jobban tetszene, ha Isco lenne középen).

Ha mindezek kevésnek bizonyulnának a kötélidegekkel bíró Madridistáknak, akkor muszáj szót ejtenem a napokban kikerült hírről, miszerint Raúl González Blanco visszavonul. Bár már rég nem szerepel a habfehér mezben, de azt a súlyos tényt, hogy az utolsó gyerekkori kedvenceim is felhagynak a labdarúgással nem könnyű elfogadni.

Végleg elköszön a focitól, és Tőlünk.

Az ellenfélről is illik pár szót ejteni, annak ellenére, hogy a szokásos meccs előtti statisztikák ebben az esetben semmit nem érnek. A Levante jelenleg a 18. helyen, azaz kiesést érő pozícióban van. Ez alapján semmi veszély nem fenyegetné a 3 pontunkat, de egyetlen győzelmüket az előző fordulóban szerezték az éppen éllovas sárga tengeralattjáró ellen. Úgyhogy csupán lézengéssel komoly nehézséget okozhatnak.

Benítez a tegnapi nyilatkozatában a szokásos közhelyeket említette, így kitért az orvosi stáb makulátlan munkájára is. Ennek ellenére a sérülések száma és típusa miatt azért bennem némi kételyt ébreszt a munkájukkal kapcsolatban. (Resid posztja után vélhetően nem vagyok egyedül ezzel). A feladat viszont adott, a hiányzók ellenére hozni kell a 3 pontot, amivel akár az élre is állhatunk. Hala Madrid!

Kezdés: 16:00

TV: Sport 2

Várható kezdő: Navas – Danilo, Nacho, Varane, Marcelo – Kroos, Casemiro, Isco – CR, Bale, Jesé

Zizou

Share
Published by
Zizou

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago