Normális esetben ezen a mérkőzésen a Szalai-bérlettel rendelkező játékosaink kapták volna a főszerepet, néhány mozdíthatatlan kezdőjátékossal egyetemben. Ez lett volna a win-win szituáció (kivéve a Malmönek). Ehelyett itt vagyunk a Malaga meccs rossz érzéseivel és a közelgő, cseppet sem kellemes városi derbivel egy olyan BL-meccsen, amin két dolgot kell elérni: a három pontot és javuló helyzetkihasználást. Egy valamit pedig elkerülni: a további sérüléseket. Ebből csak a három pont tűnik biztosnak.
A Malaga óta Ronaldo életéről készült dokumentumfilm promója volt a legnagyobb hír. De sok helyen felütötte fejét Pipita nyilatkozata, miszerint vagy benyalsz CR-nek, vagy véged. Később a nyilatkozat valódiságát Higuain és a Nápoly is tagadta – de 1938 és Welles óta tudjuk, hogy a média hatalma óriási, elég, ha valamit sokszor elmondanak és hallgatóságuk nagyobb része elhiszi.
Bár már a Sárkányokkal van szerződésben, de meg kell említeni San Iker legfrissebb sikerét – nem a 152 BL mérkőzést, amivel egyedüli csúcstartó, hanem a megnyert, goal.com által kiírt szavazást, miszerint ki a BL-történelem legjobb kapusa – a beérkezett több, mint 50.000 voks alapján meggyőző fölénnyel zárt az első helyen Buffon előtt.
Érdekes tény, hogy az idei szezonban Keylor, CR és Marcelo 100% játékpercet kaptak. Navasnál megértem, Ronaldonál elfogadom, Marcelo viszont óriási kérdőjel. Valódi vetélytársa nincs, a teljesítménye nem kiemelkedő, de nem kell aggódnia a pad miatt. További érdekes tény, hogy Kroos és Modric eddig csak a két bajnoki mészárlás idején kapott érdemleges pihenőidőt – pedig Kovacic és Casemiro szintén rendelkezésre álltak, állnak.
Itt vagyunk, a Malmö jön szembe a BL-ben, sérültjeink vannak, de ha komolyan gondoljuk, hogy a végső győzelemre készülünk, akkor nem okozhat gondot a mai meccs. A ma esti 90 percnek felhozó meccsnek kell lennie szombatra (jav.: vasárnapra!), még akkor is, ha napjainkban egy Olympiakos tükörsimán kontrollált mérkőzésen veri idegenben az Ágyusokat, ha a Bate egy félidő alatt szétzavarja a farkaskölyköket. Illik komolyan venni az északiakat – ne csak a Real Madrid mez fusson ki a pályára.
Arra a pályára, amit a hírek szerint két méterrel lecsökkentettek, bár ebben semmilyen rációt nem látok. Érdekesség, hogy nem csak a pályát, hanem a nézőteret is csökkentik minden UEFA/FIFA mérkőzésre: 24.000-ről 21.000-re.
Old and hardcore futball-szeretőknek az ellenféltől nem csak Rosenberg neve csenghet ismerősen (a kétezres évek közepén a Werderben futotta legjobb szezonjait, bár a Racingban is házi gólkirály lett egyszer), hanem a csapat edzője, Åge Hareide is, aki a norvég válogatottat is vezette 2004-2008 között.
Már gyerekként is a Malmö mezéről álmodtam.
Rosenberg és társai természetesen minden nyilatkozatukban kiemelték, hogy minden tiszteletük ellenére is nyerni akarnak, elmondták, hogy a tavalyi ATMA elleni csörtékből sokat tanultak, amit ma fel akarnak használni.
Hazudnék, ha azt mondanám, tisztában vagyok a Malmö játékával, ehelyett csak a PSG elleni mérkőzésük összefoglalójából tudok kiindulni, ahol az első félidőben a gyorsan bekapott gól ellenére is tisztességesen szerepeltek, de aztán Zlatanék komolyabb tempóra kapcsoltak és hozták a mérkőzést, a második félidőben egyértelműen uralták a mérkőzést. (90 perc alatt a Malmö 1 alkalommal találta el a kaput, míg a párizsiak 10 alkalommal – 21 kísérletből)
Itt érdemes rákanyarodni Benítez tegnapi nyilatkozatára, amelyben elmondta, hogy nem aggódik, míg látja, hogy a csapata helyzeteket alakít ki és tudja, hogy a gólok előbb-utóbb jönni fognak. Egyszeri madridista szurkoló csak annyit kér, hogy előbb legyen, mint utóbb és ne váljon görcsössé a játékunk. Érdemes kiemelni, hogy Iscot és Jesét név szerint is említette, mint akiktől gólokat vár (érti a szakmáját, nem lehet kérdés, hiszen a támadóktól várja a gólokat).
Itt a lehetőség, hogy belőjék magukat (nem úúúúgy…) CR-ék a Matracosok elleni meccsre, érezzék a kaput. Borzasztó lenne a hétvégére nézve, ha ma is kismillió helyzetet alakítanának és hagynának ki. A madridi sportsajtó is az ATMA elleni mérkőzésre helyezi a hangsúlyt, tegnap a két nagy sportlap honlapján 12 friss cikk jelent meg a Real Madriddal kapcsolatban, ebből 8 a hétvégi meccsről szólt. Helyén kezelik a Malmöt, na.
Itt az örök kérdés: Jobb-e pihentetni a mai meccsen Kroost és/vagy Modricot, Benzemát az ATMA ellen, vagy inkább maradjanak játékban, de kockáztassuk a sérülésüket? Az se lenne rossz döntés, ha Arbeloat akár a jobb, akár a bal oldalon játszatná Pincérünk.
Főnök… fogytál?
Akármilyen felállásban is fut ki a Real Madrid ma este, a győzelem kötelező a spanyol főváros egyetlen veretlen csapata számára.
A mérkőzést Cüneyt Çakir vezeti, vele még nem kaptunk ki.
TV: Sport1
Várható kezdő:
Keylor – Carvajal-Nacho-Varane-Arbeloa – Kroos-Kovacic-Isco – CR-Benzema-Lucas (Jesé)
A csapat Zoco tiszteletére fekete karszalagot visel a mérkőzésen.
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…