… mégis az orrunkat verjük be. Tegnapi produkció olyan volt, mintha meleg sört jégkockával szeretnénk lehűteni. A végkimenetel ugyanaz, mintha hűtőbe raknánk, de az élmény egy lórúgásnyival kevesebb. 3 pont zsebben és ennyi legyen most elég. Az összefoglaló érdemi részének nagyjából vége is, de azért lapozzunk tovább! Összefoglalunk!
Benítez a lehető legerősebb kezdőcsapatot küldte fel. Úgy döntött, hogy sem Marcelo, sem Modric nem fog ma pihenni. És míg az utóbbi nagyon jó döntésnek bizonyult, előbbi viszont kívánnivalót hagy maga után. Finoman fogalmazva. De, hogy miért is érezzük ilyen szörnyűnek a tegnapi performanszt? Ennek talán az a legfőbb oka, hogy az előző meccsek után és az ellenfelünket figyelembe véve, minden adva volt egy gólzáporos győzelemre. Na mármost a Real Madrid szurkoló elvárja, hogy ha már nyer a csapat, akkor nyerjen nagyon. Ha szarul játszik, akkor is rúgjon sok gólt. Ennek pont a kevésbé kedvező alakja jelent meg. Nyertünk, kevés góllal; tehát szarul játszottunk? Vajon mi választja el a nézhetetlen meccset az élvezhető sörmeccstől? Ugye az utóbbi sem arról híres, hogy játékban kimagaslóak vagyunk, csupán arról, hogy sok gólt lövünk. Tehát a választ meg is kaptuk. A gólok. Ez a mértékadó. Ettől lesz élvezhető vagy nézhetetlen egy meccs. Ez alapján értékeljük első pillantásra. Azt kell mondjam, el vagyunk kényeztetve. De ez nem baj, inkább örüljünk neki.
A legnagyobb gyengepontunk a meccs folyamán a szélek levédekezése volt. Rendre ott tudott a Granada mögénk kerülni. Marcelo és Carvajal támadást segítve előrefutottak, viszont a gyors fordulás után a helyük üresen maradt. Ennek nem szabadna így lennie! Ezt taktikailag meg _kell_ oldania Rafának. Ebből eredt az összes védelmi szerencsétlenkedésünk. A középső védőink rá voltak kényszerülve, hogy a szélen biztosítsanak, innentől kezdve már középen is fellazultunk. Gyakorlatilag a taktikánk tálcán kínálta a Granadának a kontratámadásokat, amiket ők kimondottan szeretnek! Mondjuk Marcelo töketlenkedése nem a taktikától függött. Egyszerűen szólva szar napot fogott ki. Több labdavesztése volt, amiből rávezették a kapunkra a labdát. Navasznak sokat köszönhet Marcelo (is).
Feketepont Beníteznek, erre fel kellett volna készülni és ki kellett volna küszöbölni. Belegondolni is rossz, hogy egy ilyen taktikával állunk ki az MSN-nel szemben…
Két módon tudom elképzelni ennek a problémának a megoldását az adott felállásunkkal. Vagy az történik, hogy a középső középpályásaink, jelen esetben Modric és Kroos fedi le a széleket, és talán ez az, amit Rafa próbálni akart, mert többször fordult elő a Lucas, Carvajal, Modric háromszögelés, túloldalon pedig a Kroos, Isco és Marci hármas. A negatívuma ennek az, hogy a pálya közepét üresen hagyjuk. Ha belegondolunk, hogy középen Bale és Cé fog többnyire ólálkodni, akik nem igen fognak visszazárni, nem a legmegnyugtatóbb választás.
A másik, ami potenciálisan működhet, és sokszor játszottuk ezt még Xabi apóval, az az, hogy a védekező középpályásunk belép a védőfalba, így kialakítva egy 3-as védővonalat. Ez valamennyire lefedi a széleket kontra támadás esetén. Viszont itt az a baj, hogy sem Modric, sem Kroos nem a védővonalba való biztosítóként. (Felhívom a figyelmet arra, hogy ez kifejezetten csak is a kontrák levédekezéséről szól!)
Úgyhogy mindenképpen érdekes lesz, hogyan fogja Rafa megoldani két belső középpályással.
Erre húzzá rá valaki a 433/442/4231 valamelyikét…
Isco hőtérképe
Csapatjátékunk nem nagyon akadozott. Oké, nem is brillírozott, de nem ezen múlt a több gólos győzelem. Egyéni hibákból viszont annál több volt. Pepe, Varane, Marcelo, Kroos, Ronaldo és még sorolhatnám. Pontatlanok voltak, méterekkel elpasszolták a labdát. Ugyanez történt a kapu előtt is. Amit rá kellett volna lőni, azt lepasszolták, amit viszont rálőttek többnyire centiken múlt a gól. A helyzetkihasználásban fejlődni kell, mert ez évek óta fennálló probléma. És valahol hihetetlen számomra, hogy Pérez mintha észre sem venné. És sajnos ez már imázzsá fejlődött ki. Real gólszerzés = Ronaldo. És ez annyira benne van mindenki tudatalattijában, hogy akaratlanul is tőle függ minden. Hiányzik egy buta, együgyű, egy síkú csatár, akit beállítunk a 11-es pontra és minden 3. labdát, ami eljut hozzá bepöccinti a hálóba. Persze ehhez az kéne, hogy ne a csatárra háruljon a kuli munka. Mert jogos azzal védekezni, hogy Benzemának nem a gólszerzés az elsődleges feladata, mert tényleg nem az. Viszont a tegnapi meccsen nem hiányzott volna a mezőnymunkája.
Akik viszont kiemelkedtek a csapatból, az Modric és Isco. Kettőjük kreativitása mozgatta az egész csapatot. Pazar kiugratások, keresztlabdák, sebesség diktálása és a játékba becsempészett dinamika. Ugyanis megvolt! Kevés ugyan, ezt aláírom. Nem akarom Iscót megint csak túldicsérni, ahogyan szokássá vált közöttünk, de az elmúlt meccseken már mintha sokkal direktebb lenne a játéka. Talán ehhez az is hozzájárul, hogy többet lehet középen, onnan meg könnyebben tudja a támadásokat irányítani. Istenem, mit meg nem adnék, ha pár meccsen nézhetném őt középen, jobbján Jamesszel.
Nem akarok mindig róla beszélni, de halkan megjegyezném, hogy MotM nálam mindenképpen Navas. Érvénytelen gól ide vagy oda, több góltól mentette meg a seggünket, és ezzel nem kevesebb, mint 3 ponthoz segítette a csapatot. Na, valami ilyesmire gondoltam a beharangban.
Granadát még érdemes megdicsérni. Nagyon szervezetten és direkten játszottak. Szimpatikus volt, ahogyan hozzáálltak a mérkőzéshez. Több pofás támadást is indítottak. Nyomokban sem volt látható a 9-1-es mérkőzésről a csapat. Egyik oldalról sem. Ha nem ellenünk játszottak volna, még azt mondanám, hogy megérdemeltek volna egy döntetlent, így viszont azt mondom, hogy hízelgő számukra az 1-0.
Szóval nem volt ez olyan szörnyű, elég ha arra gondolunk, hogy az első fél órában beakad 2-3 ziccerünk, és már is egy 4 gólos sörmeccsről beszélünk. Ennyin múlik csupán, hogy élvezhető sörmeccset nézünk, vagy egy nézhetetlen szenvedést.
FT: Real Madrid – Granada 1-0 (Benzema 55′)
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…