Categories: La LigaÖsszefoglaló

Eggyel több lett, maradHAT?

Talán nem túlzás azt állítani, hogy erre a végeredményre még a legoptimistább Real drukkerek sem számítottak komolyan. Arra még végképp nem, hogy szombat esti állás szerint nem lesz a Ligában másik csapat, mely az eddigi fordulók alatt összesen több gólt szerzett volna, mint CR7 ezen az egy meccsen. Három forduló után a Real lesz az egyetlen csapat, mely még nem kapott gólt? Igen! De nézzünk a dolgok mögé, hogyan jött létre ez a barcelonai féltucat!

Egy biztos, ez a meccs nem alkalmas arra, hogy megcáfolja a leginkább a spanyol hon gránátvörös szegleteiben emlegetett frázist, miszerint az Espanyol rendre „lefekszik” a királyi gárdának.

A házigazdák az elején még megpróbálták elhitetni, hogy odateszik magukat, de nagyjából annyira volt hiteles, mint szinkronúszásban az egyéni arany. Ahelyett, hogy újraközvetíteném a gólokat, kiemelnék inkább néhány fontos vonatkozást a meccs kapcsán.

Nálunk Kroos pihent, James és Danilo sérült volt, így helyet kapott a kezdőben Casemiro, Carvajal és Isco.

Az Espanyolban igazából egy emberre kellett nagyon odafigyelni, az ecuadori Felipe Caicedóra, aki az egykor méltán népszerű erőcsatárok kései reinkarnációja. Néha azt gondolom, hogy hiányzik egy ilyen ember a Real Madridból. Nagyon jól mozgott, veszélyesen játszott, s ha egy kicsivel jobban kiszolgálják, nagyon közel kerülhetett volna a gólhoz. Hogy mennyire megbecsülik, az is mutatja, hogy egy Espanyolban tud 3 millió eurót keresni. Tisztességes összeg arrafelé!

Illik CR7-tel kezdeni. Nagy közhellyel ütök oda: ilyen a foci! Az első két meccsen is megvoltak a helyzetei, kimaradtak, most meg nagyon jó arányban rúgta be. (Ezalatt Casemiro lestoppolt pár Espanyol próbálkozást.) Más meccsen is van Cének 7-8 komoly lehetősége, most 5-öt gólra váltott.  Kiválóan mozog labda nélkül is, helyzetbe hozza magát, most az Espanyol passzívan asszisztált, rendre a közelében sem voltak. A hazaiak valamiféle abszolút nem működő zónát védekeztek, és az emberfogást kerülték, mintha büntetés járt volna érte. Így a keresztlabdáink a kapu előtt könnyedén találták meg a társat. Ők kihúzták a lesvonalat, egymásra figyeltek, miközben a Real támadói mélységi indulásokkal akkor kerültek mögéjük, amikor akartak. Ronaldo összességében nagy kedvvel játszott, első találata átszakított valami gátat, de ha levetkőzöm a 5 gól eufóriáját, szerintem ennyi energiát minden meccsbe beletesz. S meg lehet állapítani, hogy az Espanyoltól elhozott Casilla minőségi pótlása egyelőre nem megoldott. Raúl gólrekordja a múltté. Ez nagyban köszönhető a két játékos stílusában mutatkozó különbségeknek is. Raúl ettől még sokak szemében CR7 előtt van. Nálam is.

Szembeötlő volt, hogy az első félidőben Bale rendre a középső régió bal felén tűnt fel (közben Casemiro megasztott pár Espanyol támadást), és azt mondom dicsérhető volt a játéka. Az első gólpasszát is innen adta. Hogy mennyire szeret jobbal játékba avatkozni, jól mutatja, hogy a jobb oldalról adott gólpasszát is bal külivel nyeste be. Közben Casemiro újabb labdaszerzésekben jeleskedett. Bale a második félidőre átment a jobb oldalra, és nagyjából el is tűnt a mezőnyben. Nem hiszem, hogy szabad keze lett volna a pályán, inkább gondolom azt, hogy Benítez parancsolta át, mert a két félidőben mutatott teljesítménye között nagyságrendi különbség mutatkozott. Ezalatt Casemiro további passzokat csípett el.

Modric remekül mozgatta a támadósort Cé első góljánál (game winning goal) ő tette le a zsugát. A középpálya és nálam a meccs embere (pozitív meglepetése) Casemiro volt. Úgy hiányzott nekünk ez a srác, mint egy falat kenyér! Lehet, hogy kellett még neki az a portós év. Most érett, hasznos játékával szinte megfojtotta az Espanyol építkezéseit. Most a bajnoki hatása alatt azt mondom, hogy sok meccs lehet, amin az ő játéka fordíthatja javunkra a mérleg nyelvét. Igazából Makelele óta imádkozik a habfehér alakulat értő fele egy ilyen emberért.

Nem látványos feladat az övé, de egy szezont tekintve ki tudja hány olyan támadást akaszt meg, amiből amúgy gól lett volna, és hányszor tud a labdaszerzése nyomán kontrába fordulni a csapat, amiből meg gólokat szerzünk. Ez utóbbit majd össze lehet számolni. A jó pár be nem kapott gól és az elől bekontrázott találatok érdemben módosíthatják a gólarányunkat, és ez kiélezett meccseken fontos pontokat jelenthet. Esetleg azokat a pontokat, melyek tavaly hiányoztak. Egy apró piros pont Pereznek, hogy visszahozta.

Benzemának biztos jót tesz a gólja. Jól mozgott, ezen az estén kevésbé volt rá szükség. Majd, villog, ha a többieknek nem megy! Kovacic is újra lehetőséghez jutott és élt is vele, nem lehet rá panasz.

A kapuban Keylor továbbra is hibátlan (elképesztő, hogy ért le arra a fejesre!), látszik, hogy igazi profi, tesz az egész transzfer herce-hurcára (most hallottam, hogy fájdalomdíjként Perez megemelte a fizetését), elvégzi a dolgát: kiér a beadásokra, jól (emberhez) indítja el a támadásokat, és megteremti hátul azt a magabiztosságot, mely pozitív impulzusokat adhat a védelemnek.

Ha hihetünk a statisztikáknak, akkor évtizedek óta nem fordult elő, hogy az első három bajnokin nem kapott gólt Real kapus.

Ha valami nem teljesen pozitív vonatkozást is elő lehet venni, akkor két dolgot említenék. Ramosnak továbbra is vannak hajmeresztően rossz megoldásai. A Navas bravúrhoz is az kellett, hogy 30 mp alatt kétszer adja el a labdát, és le tudjon fordulni a hibájából az ellenfél.

A másik Isco. Nem volt rossz, de messze van attól a klasszistól, ami benne rejlik. Ezen a meccsen pedig úgy látszott, hogy abban a pozícióban játszhat, amit talán leginkább kedvel. James sajnálatos sérülése miatt most valószínűleg további lehetőségeket kap, remélem látunk tőle meggyőzőbb produkciót is.

Ha nem javul görbe lábú labdazsonglőrünk, akkor inkább előbb, mint utóbb, nem csak Jamesszel kell versenyeznie a pályára kerülés tekintetében, de Lucas Vasquez is a fejére nőhet. A srác a megilletődöttség legkisebb jele nélkül, kiválóan szállt be a meccsbe, és kis területen bemutatott cselei, pozíciós játéka meggyőző volt. A fejlődésében nagyon fontos lehet ez az év, reméljük minden fronton sokáig állva marad a csapat, és a Rotáló Benítez sokszor pályára küldheti.

Ezzel át is szőttük a gondolat fonalát a trénerünkre. Nekem most pozitív meglepetés. Az első bajnoki rossz meccselése után mintha már jobban ismerné a csapatot. Cserék az 55-60. perc tájékán? Jó, agyon nyert meccs, de mégis tud pihenni (Kroos eleve) Modric, Benya, sőt – talán kicsit a teljesítménye miatt – Ramos is. Ha belecserél majd a CR7-Bale párosba is néha, esküszöm egy rossz szavam nem lesz hozzá!

Ezen az estén az érzelmi tengerpartunk homokjába kis szivecskéket rajzolt a csapat, ne feledjük ezt a délutánt akkor sem, amikor nem megy majd olyan jól a játék!

Ezzel a meccsel beindul a sűrű szezon. Bő két hét alatt még öt meccsünk lesz:

Szept. 15. 20:45 RM – Shahktar

Szept. 19. 16:00 RM – Granada

Szept. 23. 21:00 Bilbao – RM

Szept. 26. 18:15 RM – Malaga

Szept. 30. 20:45 Malmö – RM

Ebből az első igazi erőfelmérő a Bilbao elleni idegenbeli meccs lesz. A tegnap este után úgy tűnik – akinek kétsége lett volna -, hogy a Ligában ismét a Barca lesz a nagy ellenfél.

Ott a színharmónia a Real mezzel. Nem lehet véletlen!

Végezetül engedtessék meg egy kis privát szál. A meccset több reálos szurkolótársunk mellett, öten a Madridi Merengués csapatából a Sugárban néztük meg. Madrildivel és Norma_va kollégával már nem ez volt az első eset, de nagy örömünkre csatlakozott hozzánk Kodex és Resid is. Mindketten remek fickók, igazi madristák! Resid megajándékozott valamennyiünket 1-1 FC DAC zászlóval, ami nekem különösen jól esett, mert elismeréssel követem a dunaszerdahelyi klub eredményeit. Remélem a legközelebbi közös meccsnézésen még többen ott tudtok lenni!

Sultan

Share
Published by
Sultan

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago