Nincs minden nap 93.

Azt sajnálom most leginkább – a Liga elbukásán túl -, hogy a BL elődöntő visszavágóig már csak 4 nap van. Ha már egy frontosak maradtunk, lehetett volna egy kicsit több idő a pihenésre – különösen egy ilyen második félidő után. Nem beszélve a sérültjeinkről, akikhez most csatlakozott Kroos is, akiknek jól jött volna további pár nap. De először nézzük, mi is történt a Valencia ellen!

Biztos tudjátok miről beszélek, amikor már alig van hátra valami, és többet nézzük az órát, mint magát a meccset, várjuk a csodát, hogy a szemünk láttára megtörténjen. Azért várjuk annyira, és azért várjuk joggal, mert időnként tényleg megtörténik. Mint a rulettkeréknél a szerencsejátékos, vagy a pókeres amikor csak egy lap jó a nyitott sorba, és néha, de tényleg csak néha, Modric szöglete és Ramos fejese után a labda a hálóban köt ki, a számunkat kipörgeti a krupier, és felfordítja az osztó riverre azt a drága treff királyt. Tudjuk, milyen érzés, de ma nem élhettük át!

1997., Kumamoto, Japán, kézi vb bronzmeccs a franciák ellen. A második igazán nagy generációnk Szabó Péterék után. Csoknyai, Éles, Gulyás, Kertész, Mezei, Pásztor, Rosta Sótonyi, Szathmári, Zubjuk… 15 mp van hátra, 27-26 a franciáknak, Éles Józsi kezében a labda, saját térfélről vezeti fel, kígyózik az ellenfelek között, és tudod, hogy itt passz már nem lesz, 13 méterről ugrik fel, ketten ugranak vele, de elhajol, és elsül az a jobb kéz, amilyen azóta sincs, góóóóóóóóóóóóóól! Ugrálok, mint a bolond, de mi történik, vészkapussal támadtunk, Szathmári a padon, a franciák rohannak a középkezdéshez, és mi csak nézzük, ahogy a vége előtt 2 mp-cel üres kapus gólt szereznek. Így buktuk a bronz lehetőségét, mintha ma lett volna! Azóta se tudok napirendre térni felette (pedig, akik akkor születtek, az idén érettségiznek), hogy az a válogatott nem nyert akkor (és máskor sem) érmet. Hihetetlen mód megérdemelték volna!

Valami hasonló szomorúságot éreztem a tegnap esti meccs után. Talán megérdemeltük volna, hogy az Atletico-Barca meccsen dőljön el a bajnokság. Legalábbis, mint a drámai végjátékok nagy kedvelője, így gondolom. Persze Maverick kollégának is igaza van, a 3 nagy ellen a lehetséges 18 pontból 4-et szereztünk. Gonoszak ezek a számok, nehéz velük vitatkozni. Ezek után megérdemeltük volna a bajnokságot? Mindenki döntse el maga!

A Sevilla ellenében elrabolt három pont után a riválisaink előszeretettel használták a szerencse szót. Most mit mondanak? Van egy szakajtó kapufánk, egy kihagyott büntetőnk, egy megsérülő Kroosunk. Plusz két erőteljesen elkerülhető bekapott gólunk. Ez a foci, ezt is ugyanolyan hozzáállással kell viselnünk.

Néhány vonatkozást érdemes talán kifejteni. Carlo. Egész szezonban ignorálta a rotációt, erre most mindkét szélső hátvédünket padoztatja. (Mert fontosabb a BL?) Aztán szarban a haza, és esküszöm ittam rá gyorsan egy felest, a második félidőre kettőt cserél, naná, hogy a két szélső hátvédünk az! Kizárólag azért nem küldtem el neki a selyemzsinórt, mert a második félidei játékunknak azért sok pozitívuma volt, amire lehet alapozni a Juve ellen. Ezen kívül először a BL-re koncentrálunk, aztán mégse, fárasszuk csak le nyugodtan azt a két embert, akinek elviekben a legtöbbet kell fel-alá rohangálni a szélen, de mint kiderült tök hiába az egész… (Ne feledjük, ha győztünk volna, fele ennyi fáradság sem maradt volna a lábakban. A győzelem az egyik legjobb regeneráló szer a világon!)

Ráadásul a Kroos-Illarra csere után nem maradt frissítési lehetőségünk, akár sérülés, akár piros jött volna, ő már nem nyúlhatott a csapathoz. A pánik szagát éreztem először a szezon során. Itt most konkrétan elbukhatunk valamit. Pl. Carlo az állását. (De, ahogy hallom, a Milannál tárt karokkal várják.)

Casillas…, már paranoid vagyok vele kapcsolatban. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy ha a meccs két kapusát kicseréljük, akkor 5-0-ra nyertünk volna. Minden tiszteletem az övé a korábbi évek miatt, de most már ő lesz a mintapéldája annak, hogyan kell egy nagyszerű pályafutás nimbuszát lerombolni. Vannak még jó pillanatai, de a zsűri kegyetlen, mindig a legszarabb meccseire fogunk a legtovább emlékezni. És ezzel együtt a sokat emlegetett velejáró, hogy a Navas szép lassan visszafejlődik a padon, és legszebb éveiben parkolópályán van.

Innentől durva spekuláció, de nem lehet, hogy Navas legalább az egyiket megfogja ezek közül? Mert akkor mi nyerünk, és ha a leggenyóbb álarcom mögé bújok, és a despota jelmezemet is a kezem ügyébe helyezem (és a Barca nem nyer az AtMa ellen), kimondhatom, ezen ment el a bajnoki címünk? Persze, hogy nem, de két további feles után már igen! Ah, mindenképp sajnálatos, hogy egy többszörös BL győztes, világ- és Európa-bajnok karriernek így kell végetérnie. Olyan ez mint a hollywoodi sztárok sorozatos plasztikai műtétei és botoxozásai. Az időt akarjuk átverni? Hollywoodban még fent lehet tartani a látszatot a mimikáit elvesztő arccal, de a futballkapuban ez nem megy. Tudni kell méltósággal, emelt fővel fogadni az elmúlást. Ha hadakozunk ellene, csak nehezebb lesz!

Ha már itt tartunk, hadd osszam meg a fiam egyik könyvéből Varró Dani által írt versikét.

Alves megint elképesztő formában védett. Amire oda lehetett érni, vagy amit megérzett ösztönből azt mind megoldotta. A 11-est viszont CR7 rontotta el. Messziről nekifutós, megtorpanós roham, majd lehajtotta a fejét a lövés előtt, mert egyébként látta volna, hogy Alves jobbra sasszézik egyet, hogy felkészüljön a jobb sarkos lövésre. Nem véletlen 11-es ölő a brazil. Nagyon profin csinálta.

Isco…, itt is a kisördög motoszkál bennem. Ha Cé nem hagyja ki a tizit, akkor Isco bombája „game winning” gól lett volna, és épp pajzson vinné a csapat a kis görbe lábú spanyol a szüzek elé ünnepelni. Tudja ezt a futtából felső sarkost mindkét oldalra, és remélem a következő edzője megérteti vele miért fontos, hogy meccsenként 2-3 alkalommal meg is próbálja.

A tény, hogy a Liga elúszott, sajnos elég későn derült ki ahhoz, hogy a BL elődöntő visszavágójára jobbára csak rossz hatással legyen. Jobbára, mert azért a második félidő hozzáállása épp elég lehet, hogy lássuk, megy ez nekünk egy Illarrával a középpályán is, és a motiváció az egyik legfontosabb eszközünk a betömörülő védelmek ellenében. (De azért nem árt egy-két Isco átlövés sem.) Cé képtelen volt a szerdai meccstől elvonatkoztatni, ő fejben oda pihent. Remélem meg fog mutatkozni! Dani és Marcelo, minőséget hozott, Ramosnak is csak egy  durva hibája volt, azt pont megúsztuk.

Tök jó lenne Chicharito alázatát és lelkesedését összegyúrni Bale sebességével és technikai tudásával. Így sajnos mindkettőből hiányzik valami.

Meccs előtt optimista becslésem alapján még volt öt erős tétmeccsünk a szezonból. Ebből maradt kettő. Igen, 2 mert ezt a Juventust szerdán ki kell söpörni az útból. Ez még nem a beharangozó, ott majd keményebb hangot is meg lehet ütni.

Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy nem minden hosszabbításban fogunk döntő jelentőségű gólt szerezni. Ez egész egyszerűen lehetetlen. A minuto 93. nem húzhat ki mindig a szarból. Úgy kell megérkezni a hosszabbításba, hogy már az ellenfél könyörögjön a sporinak, hogy legyen már vége! A közönség meg remélem átmenti az utolsó 5 perc formáját szerdára, mert az valami felemelő volt! Ha azt tudják hozni a meccs nagy részén, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne jussunk tovább! (Sajnos eddig Kroos állapotáról semmi hivatalos nem érkezett.)