A Hetedik

„E világon ha ütsz tanyát, Hétszer szüljön meg az anyád:
Egyszer szüljön egő házban; Egyszer jeges áradásban;
Egyszer bolondokházában; Egyszer hajló szép búzában;
Egyszer kongó kolostorban; Egyszer disznók közt az ólban;

Fölsír a hat – de mire mégy: A hetedik te magad légy!”

Az Atletico Madrid elleni nehéz szülésekkel tele van a padlás. A szezonban már hatszor találkoztunk, ebből két döntetlen, és négy vereség született. A legutolsó, a szégyenletes 0-4, ami miatt lehajtott fejjel jártunk egy hétig. Itt az ideje, hogy a csapat felvegye a földről a megtaposott zászlót, s meglengesse a Vicente Calderón közönsége előtt! Lehetséges ez? Hát, legalább gondolkodjunk el rajta!

Az előzetes információkból, a nyilatkozatokból sajnos az domborodik ki, hogy Carlo Ancelotti fél. Kicsit sarkosabban fogalmazva, be van szarva. Egyébként most nincs mire mutogatni. Pihentek a kulcsjátékosok. Láttuk elégszer, mit játszik az ellen. Mindenki rendelkezésre áll. Ha most se fog menni, mindenki Ancelottira fog mutatni – joggal! Az, hogy a szurkolók egy része a sorsolás napján kijelentette, hogy kiestünk, talán nem meglepő, de az edző meccs előtti hozzáállása sokkal nagyobb probléma ennél. Trénerünk az interjúban háromszor, vagy négyszer jelentette ki, hogy nem kell győznünk. Nincs szükség feltétlenül a győzelemre, az ilyen kiélezett párharcok gyakran két döntetlennel érnek véget. Nem csak ma, idegenben nem kell győznünk, de otthon se fontos.

Kiesett pár másodperc, mire tovább csikordultak a tekervényeim. Még ha így is gondolja, akkor sem lenne szabad ezt a száján kiejteni. SOHA! Tudjuk, hogy Ancelotti nem egy nagy motivátor, ami sajnos tetemes hátrány az olyan csapatok ellen, mint az Atletico. Kifejezetten fizikai focit játszanak, abszolút dominál a kemény, test-test elleni játék. Az egy az egy elleni szituációkban óriási szerep jut az önbizalomnak, és a hozzáállásnak. Erre fel lehet tüzelni a játékosokat.

Tavaly Zidane megtette ezt helyette (sok alkalommal láttuk heves reakcióit a meccseken, abszolút ott a kép, ahogy elmond egy-két fontos mondatot az öltözőben meccs előtt). Az idén Hierro sokkal visszafogottabbnak tűnik. Nem vagyok ott a játékoskijáróban, de úgy érzem, nem állok messze az igazságtól, ha megállapítom, hogy Zidane hiánya érződik a mentális felkészítésben.

Továbbá ott a kezdő csapat kérdése. Nagyjából b@szhatjuk semmit nem érünk vele, hogy a teljes keret bevethető. Carlo gondolkodás nélkül felküldi megint a gála kezdőt, a reménykedők talán felteszik a kérdést nagyon halkan, hogy vajon James vagy Isco, de valójában ez sem kérdés, mert James fog kezdeni. Carlo SOHA SEMMIVEL nem lepi meg az ellenfelet. Olyan kiszámítható, mint egy baráti cégre kiírt EU-s pályázat.

Az egészséges keret előnyeit akkor élvezhetjük, ha nagy intenzitású meccs lesz, és hajlandó lesz 1-2 játékos a szokásosnál jobban kihajtani magát, és akkor a frissítő cserékkel kedvezőbb helyzetbe kerülhetünk. Ha Carlónak is eszébe jut a 80. perc előtt.

Ezt az Atleticót pokolian nehéz fizikailag megtörni, ezért is óriási dolog, hogy pont ezt tettük meg a BL döntőben. Igaz, hogy Simeone rosszat húzott, amikor Costát a kezdőbe tette, s hamar megvált egy kulcsemberétől, plusz bukott egy cserét, ami a végén nagyon hiányzott; de ezzel együtt, nem egy ember volt a csíkosoknál, aki már menni alig tudott a finálé vége felé. Nem egy cserén múlott. (A baj, hogy ebből Simeone tanult.)

Tehát még egy ilyen kifejezetten fizikai futballra felépített gárda, mint a matrac, sem bírja végig a megerőltető presszinget. A meccsnek szakaszai vannak, melybe hol több, hol kevesebb energiát tesz bele a csapat. Amikor extrát mozgósít egy gárda, akkor annak az eredményben is látszódnia kell, másként rosszul jöhet ki a meccsből. Erre láttunk szemléletes példát a Barcelona ellen legutóbb. Amikor letámadtuk őket, és az egész csapat lendületesen fordult támadásba, sorra jöttek a helyzetek. De ez nem lehet végig bírni. Akkor azokat nem értékesítettük, s az ilyen szituációt csak szerencsével lehet megúszni.  Kiegyenlített erőviszonyok esetében törvényszerű, hogy ezt követően az ellenfél kerül domináns helyzetbe, s egy ideig rá tudja erőltetni akaratát a másik csapatra. Ha eközben gólokat kapunk, akkor van nagy baj.

Azt szoktam mondani, hogy vannak csapatok, melyeknek nagyjából mindegy, ki az edzője. Extrém példa, de ilyen volt az Aranycsapat, vagy a világ- és Európa-bajnok francia válogatott, de a pár évvel ezelőtti, csúcson sziporkázó Barca kispadján is ülhetett volna jó pár meccsen Verebes mester is. Mindegy lett volna egy adott meccs eredménye szempontjából. Azokban a csapatokban a játékosok tudták a dolgukat, karizma volt, eltökéltség, és csinálták, amit kellett – s jöttek is az eredmények. Mi sajnos nem vagyunk ilyenek. A mi keretünkben ehhez túl sok az ego. Carlo tökei – attól tartok – megint hiányozni fognak. (Friss hír, hogy állítólag az utolsó edzést követően Carló négyszemközt beszélgetett el a BBC tagjaival. Leginkább a védekezésben betöltött szerepükről és a csapatjátékról.)

Amibe bele lehet kapaszkodni, hogy remélhetőleg a játékosokban jobban fog égni a tűz, hogy megmutassuk végre a matracosoknak, hogy a BL az egy más világ! Ancelotti Marcelót vitte magával a sajtótájékoztatóra, aki viszont folyamatosan pozitív volt, és arra fókuszált, hogy a múlt nem számít, fel vagyunk készülve, le kell győznünk őket!

A 7. meccs jön, pontosan tudjuk, hogy az idő nagy részében (főleg egy esetleges hazai gól után) busz lesz, tudjuk, hogy nem lesz hely futni, tudjuk, hogy a jól cselező labda-mágusok tudnának rést ütni a pajzson, de esély sincs arra, hogy esetleg Bale padozzon, és Iscóval kezdjünk egy kicsit más felállásban. Egyértelmű, hogy az Atletico játékosai egy pillanatnyi szünetet sem hagynak majd nekünk, nem lehet a labdát dédelgetni, gyors, pontos, kombinatív játékkal kell majd előre haladni. Egy-egy jól sikerült cselnek, kényszerítőnek fontos szerepe lesz, ekkor a védőknek ki kell váltani (ott kell hagyni valakit), s jó labda nélküli mozgással (és ilyenkor jó ütemű passzokkal) mögéjük lehet kerülni. A helyzeteinket könyörtelen pontossággal kell gólra váltani – máshogy nem fog menni.

Remélem az első cserénk Isco lesz, és nem valamelyik sárgalaposunk helyére kell kényszerből valakit behozni. A durvaságok, és a lapok is főszerepet játszhatnak, főleg, ha piros is lesz köztük.

Nem lesz ez szép meccs, az alapvető elvárásom az, hogy olyan eredmény szülessen, hogy a Bernabeuban majd nekünk legyen nagyobb sanszunk továbbjutni. Ebbe a képbe nem fér bele egy vereség.

Az álmom egy habfehér vezető gól, egy kinyíló matraccal, amikor a szituáció validálhatja a kezdőnket, s több helye lenne Bale-nek, Cének futni, s kontrából vernénk nekik még kettőt. (Igen, ott a bili, és a kezem is eléggé lelóg az ágyról.)

Ha csak egyet kívánhatok, akkor Ikernek legyen jó napja – akkor nekünk se lesz túl rossz.

S ha már a hetediknél járunk, jöjjön ide a végére életem egyik meghatározó koncert élményének vonatkozó száma. (Láttam Tátrait BB Kinggel is, de amit itt a ’95-ös Szigeten letett az asztalra, az magasan túltett rajta!)