Hogy miért beszélek ezekről? Mert talán az elmúlt hetek nehézségeit (gyenge játék, sérüléshullám, El clásico elbukása, stb.) leküzdve elindultunk újra a megfelelő úton. Persze még nem kell túldimenzionálni ezt, mert lesznek még nehéz pillanatok, amikor helyt kell állnia a Blancóknak, és persze még lesz két összecsapás a matracosokkal, ami lehetőséget adhat arra, hogy megmutassuk: tényleg komolyan gondoljuk a Bajnokok Ligája cím megvédését! Egy erényt már sikerült megcsillogtatni szerda este, amikor is nagyrészt gyenge játékkal, nehéz helyzetben, de nyerni tudtunk; ezt pedig csak az igazán nagy csapatok tudhatják magukénak. És akkor most, nézzük mi is volt ezen a Rayo elleni összecsapáson. Hajtás után Összefoglalunk!
Talán Sultan kolléga jegyezte meg mérkőzés előtt igen helyesen, hogy a párharc időzítése veszélyes és kétélű fegyver. Mindig kissé óvatosan kell hozzáállni, ha egy csapat felszállóágban találkozik egy kellemetlen ellennel. Egyrészt lehet pozitív és hasznos, abban az esetben, ha nyerünk. Ez sokat dobhat egy tím lendületén. Ugyanakkor roppant könnyen meg is törheti azt.
Az első 10 perc kiegyenlített játékot hozott: meg voltak a lehetőségeink, kis szerencsével a vezetés is kalapban lehetett volna. De egyes jelek arra utaltak, hogy ez nem lesz egy sima futam, mivel a Rayo is igen bátran és veszélyesen futballozott. Aztán a 15. perc környékén szinte teljesen átvette a kezdeményezést az ellenfél. Ki lehet emelni közülük Kakutát, aki agilisen játszott és sok gondot okozott, valamint Buenót és Manuchót. Sokszor csak Casillason múlott, hogy nem kaptunk be egyet-egyet, be kellett azért mutatnia 1-2 amolyan ikeri bravúros védést. Egyébként Real oldalon a leggyengébb láncszem talán Varane volt, aki nem egyszer igencsak kérdéses módon passzolt haza. Mindenesetre 0-0-lal, és Rayo dominanciával zárult az első félidő.
Az első félidőben brutál Rayo fölény volt a statisztikák alapján is!
A szünetben Carletto összekapta kicsit a társaságot és mintha nagyobb kedvvel futottak ki a gyepre. Sajnos röpke 10 perc alatt kaptunk 3 sárgát, és mondjuk úgy, hogy a bíró kérdéses módon ítélte meg a helyzeteket. Ronaldónak mindenképp elmaradt egy tizi, de talán ezek miatt valami helyrepattant az együttesben és mindenki elkezdte mozgósítani magát – még Bale is. Ahogy egyre nagyobb fordulatszámba kapcsoltunk, úgy jöttek sorra a helyzetek. Végül a 68. minutumban Carvajal indult meg Bale labdájával, levitte az alapvonalig, és -ahogy tanítják- visszapasszolt az ötösre, ahol Ronci várta és köszönte szépen, egy csukafejessel megszerezte a vezetést. Hogy is szokták mondani? Addig üsd a vasat még forró, így alig 6 perccel rá James révén érkezett a második találatunk is.
Itt megállnék egy pillanatra, hiszen a kolumbiai sérüléséből visszatérve remekül helytáll. Az elöző mérkőzésen is jól játszott, és ezen talán még inkább! Innentől már nem volt kérdés a meccs végkimenetele, teljes mértékben átvettük az irányítást… Persze a végén még volt egy Casillas bravúr is, de 2-0-val bezsebeltük az oly fontos pontokat!
A meccs végére javult a helyzet a statok terén is, de azért még mindig kiolvasható a Rayo fölénye!
Végül néhány konzekvenciát említenék meg. Azzal, hogy Ramos besegített a középpályán, és hogy átálltunk 4-4-2-re sokkal stabilabb volt a gárda. Ezt gondolom Carlo is látta, és remélhetőleg ennek tudatába határozza meg a szerkezetet az ATMA ellen. Viszont intő jel lehet, hogy az első félidei magasabb fokú presszió nagyon nem ízlett a Real játékosainak, és egy komolyabb csapat ellen nem lesz elég 20-30 percnyi játék. Másrészt az is figyelemre érdemes, hogy nem igazán jöttek össze a kontráink. Kevés volt belőle ugyan, de ezen alkalmakkor pontatlanok voltunk. Jah, ami Kroos és Ronaldo eltiltását illeti, talán jól jött, hogy mindketten pihenhetnek a BL meccsek előtt – bár utóbbi nem biztos, hogy kihagyja a hétvégi fordulót. Feltételezem, mindenki tűkön ülve várja a folytatást. Szerencsére felgyorsulnak az események, hiszen hétvégén jön az Eibar, majd kedden a városi rivális következik. Ahogy mondtam az elején, elindultunk egy úton, meglátjuk meddig jutunk. Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…