Egy éve, 2014. februárjában… ugyanúgy Gelsenkirchen, Veltins-Arena, a Schalke csapata. Ugyanúgy a BL nyölcaddöntő első meccse. Nem ismerős? Dehogyisnem. És milyen fura humorérzéke van a Sorsnak (vagy a Pérez által előkészített hűtött golyóknak), a történelem ismétli önmagát. Legalábbis reméljük, hogy fogja. Van azért néhány dolog, ami viszont erősen változott, és ezek még bekavarhatnak. Tehát ismét a Schalke, akik ismét a Bundás élmezőnyében vitézkednek, és mi is ismét a bajnokság élén vagyunk. De a forgatókönyv lehet más, lapozás után beharangunk.

Bár minden környezeti előzmény (hely, idő, két csapat helyezése, stb.) előrevetítené ugyanazt a tavalyi 6:1-es alázást, azért néhány dolog változott. Többek között a két csapat formája. Míg a Schalke ugyan hétvégén kikapott a Frankfurttól, de előtte egy ötmeccses veretlenségi szériát nyomtak. Amelyben többek között idegenben ikszeltek a Bayernnel és legyőzték az előttük álló harmadik Gladbachot is, ami nem akármi. Tehát rossz formában semmiképpen nincsenek – szemben velünk. Mi az ami még azonos a két csapat keretében? Hogy a Schalke is lassan ifistákkal fog kiállni. Draxler, Farfán, Fährmann, Kolasinac (hálisten!), Goretzka, Obasi, Giefer biztos nem játszhat sérülés miatt, Huntelaar és Sidney Sam játéka is kérdéses. Így aztán Di Matteónak túl sok választása nincs. Ha nem akarnak déja-vu-t, akkor muszáj beparkolni a buszt. Ennek megfelelően vagy 3-5-2-ben, vagy a hírek szerint 5-3-2-ben fognak felállni. Szórakoztató meccsre lesz így kilátás… Mert ha a tavalyi Real Madrid játszana, buszozhatnának a bányászok ahogy akarnak (az ellenünk csak a matracnak megy igazán), előbb-utóbb bedarálnánk és felszecskáznánk őket. Ha a tavalyi Real lenne az ellenfél. De  – sajnos(?) – nem az.

Mert a mostani Real egy önbizalmát és játékát veszített, kulcsembereitől megfosztott (vagy általuk cserbenhagyott) Real, akik ugyan vezetik a bajnokságot, de nemrég egy méretes maflást szenvedtek el a városi riválistól, és lassan többen látogatják a játékosok közül az orvosi szobát, mint az edzéseket. Carlo ugyan kijelentette, hogy győzni megyünk, de nem lesz az olyan egyszerű. Draxler és Farfán hiányáért hálát rebeghetünk, hiszen nélkülük nincs kreativitás a Schalke támadójátékában. Ezért vélhetően arra fognak törekedni, hogy a szélen eljuttassák a labdát Huntelaarnak vagy CsupaMócsingnak Choupo-Motingnak, aztán ők valahogy elöl megoldják.

Ilyet ma nem szeretnénk látni…

Középen meg rombolni fognak, hogy megakadályozzák a labdakihozatalainkat – a Höger-Kirchhoff-Barnetta/Meyer tengely erre bizony a legalkalmasabb. És ha Ancelotti megint ragaszkodik a 4-3-3-hoz, el is fogják érni a céljukat, mert a Kroos-Illarra(Silva)-Isco középpálya minden, csak nem kemény és fáradhatatlan. A hírek szerint Carlo először szavazna bizalmat a kezdőben Silvának, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egyrészt kíváncsi lennék rá, inkább nézegetném mint Illarrát, ugyanakkor ez rosszul is elsülhet. Silva alig egy hónapja van a csapattal, a hétvégén kapott 20 percet. Nincs összeszokva a többiekkel, és Carlót ismerve nem egy BL-nyolcaddöntőben fog nekiállni kísérletezni – úgyhogy sanszos hogy Illarra fog kezdeni.

Te kit választanál?

Pepe visszatérhet a védelembe, ami a legjobb hír, a legrosszabb pedig hogy Benzema dátházs lett, így nem biztos a játéka. Ebben az esetben Jesé kezdhetne elöl, és mivel Kolasinac nem fog pályára lépni, így nem kell őt féltenünk.

Mindent összevetve, a tavalyi gálázást felejtsük el. Pokoli nehéz meccsnek nézünk elébe, játék várhatóan kevés lesz (a hírek szerint a Schalke pályája elég szar állapotban van a múlt heti fagyos időjárástól), úgyhogy egy-egy egyéni villanás dönthet. Oda kell figyelnünk a pontrúgásokra, mivel Hunti és CsupaMócsing Choupo-Moting is nagyon jól fejel. És kiemelten fontos lesz, hogy a támadók is kivétel nélkül (veszed az adást, Béla??) visszazárjanak labdavesztés esetén, hogy ne gyalogoljanak át a középpályánkon. Nehezebb lesz mint egy éve volt. De hogy kikászálódjunk végre a gödörből és megtaláljuk újra a saját játékunkat, ahhoz győzni kell!

Közvetítés: DigiSport1, 20:15
Aki sajnál a Digitől 600Ft-ot a stream-ért, az itt nézzen körül:
http://www.ronaldo7.net/video/real-madrid-live/real-madrid-live-stream.html

Illetve kommentben várjuk a további oldalakat.

IronRock

Share
Published by
IronRock

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

3 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago