A legnagyobb pozitívum, ami elmondható a tegnap esti BL találkozóról, hogy ha nehezen is, de begyűjtöttük a 3 pontot és bebiztosítottuk a csoport első helyét. Aki nem követi a Blancók meccseit és csak ezt a találkozót látta, az jogosan értetlenkedhet, hogy lett ez a csapat BL győztes, és miért dícséri a fél világ őket unos-untalan… Persze a tegnap esti mutatvány aligha fedi a valóságot, hiszen pompás sorozatot tudhatunk magunk mögött, parádés játékot produkálva és tömérdek góllal tömve ki az ellenfelek hálóit – szóval még egy ilyen erős csapatnál is belefér (sőt szükséges néha) a gyengébb játék. A nagy előrelépést az jelenti, hogy míg pár éve ezeket a meccseket bebuktuk, most be tudjuk húzni! A 15 meccs óta tartó győzelmi sorozat mellett Ronaldo gólja nem csak a 3 pontot jelentette, hanem beérte Raúl rekordját és tapad Messire. Hajtás után összefoglalunk!
A kezdőt majdnem pontosan eltaláltuk, mindössze egy poszton tévedtem, méghozzá Casillas helyett Navas jutott lehetőséghez. Az összecsapás (számomra) meglepetésszerűen kezdődött, mert a Basel igen intenzív letámadással rukkolt elő, ami látszólag nem ízlett habfehér társulatunknak. Ahogy megszokhattuk, Kroos diktálta (volna) a tempót, míg Isco és James szervezte a támadásainkat, illetve szervezte volna, de az említett letámadás miatt ölég kevés sikerrel. Arbeloa és Coentrao meg díszhuszárt alakítva kevésbé segítette az előrejátékunkat. Az első negyedórát követően a játék képe megváltozott, a Basel picit fáradni látszott (azért érted, negyed órát toltak meg…), s átvettük az irányítást. Előbb Bale fejese, majd Ronaldo lövése jelezte, hogy azért mi is a pályán vagyunk, és ha hagyják, jövünk is. A találkozó így csordogált, míg Benzema elő nem húzott valamit a tarsolyából és varázsolt. (halk Bravo Benya zúg fel a légtérben) Egy szép egyéni szlalomot megindulást követően tökéletesen tálalt középre a francia, amire Ronci lecsapott, ájnc null. (Azt hozzá kell tenni, hogy a svájci védők erőteljes asszisztálása mellett esett ez a gól, de jegyezzük meg hazai tudoraink Örök Igazságát – hibából lesz a gól. Teccikérteni?) Innentől kezdve csak akkor jutottunk el az ellenfél kapujáig, amikor az ellen koncentrációja kihagyott, a hazaiak viszont szépen passzolgatva alakítgatták ki helyzeteiket. Ezt a védelmünk néha egy-egy megingással segítette elő, kiváltképp Ramos nem volt elemében. (Annyira elgurult a gyógyszere csapatkapitányunknak, hogy még egy sárgát is begyűjtött, amivel kénytelen kihagynia a Ludogorec elleni meccset – vagy értelmezzük úgy, hogy lennullázta magát…)
A második játékrészben egyértelműen az eredmény megtartására, a játék jegelésére törekedtünk, nyilván Ancelotti kérésére. A talján mester jól olvasta le, hogy ehhez az ellenfélhez ma nem pörgünk eléggé. Ez a taktika egy darabig működött is, azonban a Basel (valószínűleg bemondták ott is a ‘pool eredményét) játékosainak leeshetett, ez az eredmény akár a kiesést is jelentheti, alzo sorra alakítottá ki helyzeteiket. Egyedül Navason múlott, hogy nem egyenlítenek ki, mivel a legnagyobb lehetőségnél parádés védéssel jelezte, hogy ő még mindig egy kiváló kapus. A középpályánk Iscóval, Hamesszel és Krosszal kevésnek bizonyult, hogy megszűrje és elbírja ezt a fokú pressziót, meg kell állapítanunk, igen, ennyire hiányzik Modric. Bale kis mértékben segített be a védekezésbe (nevezzük mikroszkopikusnak…), ami egyébként homály számomra, hogy ő nem képes védekezni vagy Carlo nem kéri tőle.
A 71. percben Benzema hagyta el a pályát, helyette Illa jött, akivel átálltunk 4-4-2-re, s ezzel újra biztosabbá váltunk a középpályán és visszanyertük a mérkőzés irányítását. Olyannyira feljavultunk, hogy két ziccert is kialakítottunk, de a befejezésbe már hiba csúszott, pedig mindkettő elég pofásra sikeredett. A találkozó végén még pár turista úgy gondolta, hogy körbenéz a pályán, ellenőrzi a gyep minőségét és miért ne alapon szállították az izgalmi forrást is, ha már a meccs leülni látszott. Az utolsó percekre Sousa legénysége mozgósítva minden energiáját, mindent egy lapra téve hajtottak az ikszért, de ez már nem jött össze (Le a kalappal a svájci csapat előtt, hősiesen harcoltak). Mi meg állapítsuk meg nyugodtan: A lényeg a három pont és a továbbjutás.
Ahogy az alábbi statisztikákból kiderült abszolút pariba voltak velünk, sőt egyes aspektusokban jobbnak is bizonyultak.
Példának okáért: többet támadtak, sokat lőttek kapura, és a legtöbb esetben Navasnak köszönhető, hogy nem lett belőle gól. Tehát az mindenképp leszűrhető a tegnapi teljesítményéből, hogy a második számú kapusunk készen áll, képes bármikor átvenni Casillas helyét, illetve az is tökéletesen látszik, hogy a védelmünk nem volt a helyzet magaslatán. (Ramos csapatkapitányként nem a legszebb teljesítményét hozta, begyűjtött egy sárgát is, és úgy látszik szokása maradt, hogy ősszel finoman szólva se képességeihez mérten játszik. Reméljük a kulcsmeccsekre, azaz tavaszra megint GOD módban tolja.) Varane hozta az elvárható szintet, viszont pár alkalommal Embolo fizikálisan fölé kerekedett. Ami a támadásainkat illeti, pontosan kirajzolódik, hogy lövés csak középről és bal oldalról indítottunk, a jobb oldalt ilyen szempontból egyáltalán nem használtuk ki, ami nem véletlen: indokként csak arra tudok gondolni, hogy Arbeloa szerepelt és nem Carvajal. Utóbbival ellentétben a spártai közel se annyira támogatja az offenzíváinkat, ugyanakkor nem lennék fair, ha csak az ő nyakába varnám, hisz Bale sem jeleskedett.
A walesi a második játékrészben több alkalommal részt vett a helyzeteinkben és volt egy bődületes kapufája is, de még mindig emberhátrányként tekintek rá. Mi a legfőbb különbség közte és Ronaldo között? CR legnagyobb hátránya, hogy szinte elenyésző mértékben védekezik, de ellensúlyozza a tömérdek góllal, és idén nagyon sokat vesz részt az összjátékban, remekül tud passzolni, ha akar. Vele ellentétben Bale nem segít be a védekezésbe (illetve csak keveset), a gólok és gólpasszok se jönnek tőle, de még inkább szembeötlő, hogy mennyire kimarad a „játékból”, 33-szor ért labdához és 18-szor passzolt! Összehasonlítva, Navas többet ért a játékszerhez és többet is passzolt. Nem akarom túlságosan ekézni, mert talán javul a formája, de mindenképp több kell tőle.
A fenti mozgásokból jól látszik, ki hogyan szerepelt tegnap. Aki kiemelkedik, az Kroos, láthatóan durva, mennyire bejátssza a pálya középső harmadát. Irányította és diktálta a tempót, mindezt rettentő pontosan. Egy kulcspasszt mutatott be, 3-szor szerelt, 80 passz és mindezt 91% pontossággal. A legtöbb pontos hosszú átadást is ő jegyzi (9). Isconak véleményem szerint ez a meccse picit gyengébbre sikerült: kétszer szerelt, egyszer blokkolt lövést, 65 passz 91%-os pontossággal. Nem rossz adatok, de tud ő még ennél jobbat, viszont látszik, hogy időre van szüksége, hogy összeszokjanak Tonival. A Basel által kifejtett nyomás még sok volt számukra, illetve Bale védekezésbéli hiánya is érződött. Biztató jelek még mindig vannak, de a Malaga ellen több kell. Jamesről sokan azt gondolják, hogy tegnap nem nyújtott megfelelő teljesítményt, azonban én pont ellenkezőleg látom. Nem túl látványos munkát végzett, mert robotolnia kellett, és kevesebb energiája maradt a támadásokra, viszont, amit végrehajtott, azért jár a taps neki. Egy kulcspassz szerepel a neve mellett, két szerelés, 4-szer szerzett labdát, egy tisztázás, 90 labdaérintés, 75 passz, 88%-os pontosság. Egyébként Benzema se volt túl látványos, átlagos meccset hozott volna. Egy megmozdulása teljes mértékben felülírta ezt, mivel a gól előtti egyéni megmozdulása klasszis volt, nálam ő a meccs embere.
Coentrao visszatérésének örültem, mert remekül játszott. A védelmi feladatokat jól látta el, és a második félidőben -miután 4-4-2-re álltunk át- a támadásokban is remekül részt vett. Ha megnézzük, látszik, hogy a legtöbb szerelés az ő nevéhez fűződik (4), 2-szer szerzett labdát, legtöbb tisztázás is hozzá fűződik (9), védő létére három sikeres cselt mutatott be, amivel CR (6) és Isco (4) mögött a harmadik. Ha már Illarra szóba került, ugyan csak 20 percet játszott, de rendkívül fontos láncszemnek bizonyult. Pályára lépésével lehetőség nyílt a 4-4-2-re, és stabilitást hozott a középpályára, amivel újra átvehettük a mérkőzés irányítását. (Valamint a kevés idő ellenére háromszor szerzett labdát).
A végére hagytam Ronaldót. Az ember gyarló, végleg megváltozni, rossz szokásait levetkőzni nem képes. A Basel ellen nem azt a CR-t láthattuk, akit az utóbbi időben talán mindenki megszeretett. Érződött rajta, hogy a rekord miatti gólszerzés rányomja bélyegét a teljesítményére. Egy hatalmas hibájára emlékszem, mikor az első félidőben egy igencsak kecsegtető kontra alkalmával csak Bale elé kellett volna tálalni, ehelyett szörnyen rosszul passzolt. A gólnál viszont jól mozgott és ösztönösen megérezte hova kell helyezkedni, így a találatával nyert habfehér gárdánk.
Az egyetlen negatívum, hogy kevésbé tudtuk pihentetni a kulcsjátékosainkat, pedig Kroosra mindenképp ráférne némi szuszi a további megmérettetések előtt. A hétvégén, már szombaton Malagába kell ellátogatnunk, ahol nagyon nem lesz könnyű dolgunk, hisz eddig veretlenek otthonukban, sőt, ami még nagyobb fegyvertény, hogy a Barcának is csak 0-0-ra futotta a La Rosaledában. Ezzel igen előkelő helyen, méghozzá a 6. pozícióban tanyáznak jelenleg. Meglátjuk, mennyire leszünk frissek. Hala Madrid!
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…