Carlo nem borzolta az idegeinket Khedira csapatba küldésével, és milyen jól tette. Így Isco ismét csilloghatott egy olyan poszton, ami ugyan nem az alap posztja, de ezt is első osztályúan oldotta meg. Mindjárt a második percben Bale úgy szívatta meg az Eibar teljes védelmét ahogy kell, de a végén elfogyott a lendület. A válaszra se kellett sokat várni, Saúl futotta le Carvajalt, majd a komplett védelmünk adott elő egy börleszket, „Hogyan nem szabad helyezkedni” címmel, és csak Manu del Moralon múlt, hogy ebből nem lett gól, mivel eltörte a labdát. Carlo feje megérne egy tanulmányt a kimaradt Eibar helyzet után. Maffiáéknál ez kb. az hogy megfogalmazhatod a végrendeletedet.
Aludtál már betoncipőben halakkal?
A védelmünk továbbra is vicc volt, főleg Ramos, aki felszabadítás helyett majdnem gólpasszt adott Capának. Majd jött Bale szabadrúgása, ami már önmagában is gólt ért volna, de Irureta bravúrral kapufára ütötte, és Ramos volt olyan hülye, hogy ahelyett hogy visszajátszotta volna a kipattanó labdát Ronaldónak, nullszögből kapura rúgta… Ramos folytatta ámokfutását, és be is gyűjtött egy lapot. És a 23. percben jött a gól. Egy labdaszerzés után Carvajal adta Roncinak, aki egy pimasz átemelős csel után beadta, csak éppen Benzema másfél méteres lesen kapta a labdát. És még el is törte, de a visszapassznak minősítendő lövést az alapvonal előtt Ronci még beadta, és Hamesz a hosszúnál befejelte. Maga az akció szép volt, csak az a brutális les ne lett volna… Hét perccel később San Ikernek megköszönhettük, hogy nem lett 1:1. Ramos vesztett labdát elöl, Capa megverte versenyfutásban, beadását pedig Saúl tette kapura – csak éppen Casillas is ott volt. Dani ezúttal is lemaradt róla mint a borravaló. A 36. percben egy ritka szép akcióból meglehetett volna a második, de Irureta ismét szívatott minket, Pepe visszafejelése után Ramos hiába lőtt kapura, azt is fogta. Sergio ettől annyira befrusztrált, hogy nem szándékosan, de kilőtte az egyik kamerát a felszabadítása során. Tegye fel a kezét, aki nem hajolt félre ösztönösen a zúgó bogyó elől. Kaszkadőrök és öngyilkosjelöltek leülhetnek.
És a 43. percben jött Ronaldo. Megint egy pofás kontra, ahol a védekezésben gyenge közepes, de támadásban ötös alá Dani adta a gólpasszt Bale zseniális sarkazása után, és bár Ronci nem találta el jól, így lett tökéletes. Újabb ellenfél kipipálva. Carlo gólöröme Ronaldo góljánál meg mindent vitt. És ismét bebizonyította, hogy jelenleg nekünk van a legeslegkúlabb edzőnk! Minden szempontból. Mekkora fazon, és ezt nem úgy érte el, hogy folyton ő akart a legjobb lenni. Csak végezte a munkáját, és azzá lett.
A szünetig már nem történt semmi, jött a második félidő.
Ahol is az 53. percben majdnem jött a harmadik gól, de Ramost aznap este a balsors üldözte, ugyanis a fejesét követően Irureta ismét kifogott rajta, Benzema meg már lesről próbálta a kipattanót rálőni. Tíz perccel később egy mértani kontra végén se jött össze, az amúgy remekül játszó Isco lőtt mellé. Aztán a 69. percben csak jött a harmadik. Marcelo érdeme a gól, aki megharcolt a labdáért, majd az alapvonal előtt Hamesz visszatette, Benzema pedig bevágta. Nehéz megmondani hogy Hamesz beadásának pillanatában kint volt-e a labda. Csendben csordogált a meccs, majd a 72. percben az eléggé indiszponált Ramost Varane váltotta, majd jött Konci is Hamesz helyett. Ekkor már egyértelmű volt Carlo célja: védeni az eredményt. A 82. percben Ronci elvégzett egy szabadrúgást, amibe Albentosa belekapott kézzel, a tizit meg Ronci persze hogy bevágta. 0:4. És akkor eljöve az Apokalipszis. Négy lovasát hátrahagyta, mert minek is? Megérhettük azt, hogy Ronaldo helyére Arbeloa érkezik. A Világvége ettől egy laza sétára lehet.
Na, ki a király?
Az eredmény maradt, és mi is elkönyvelhettünk egy újabb rekordot. 46 gól 12 forduló alatt. Most lehetne áradozni, de én inkább azt emelném ki, amit a meccs közben láttam. Mindegy hogy Isco, Hamesz vagy más veszített labdát, azonnal rohantak vissza védekezni és próbálták jóvátenni a hibájukat! Csapatként működünk! És ez a legfontosabb. Minden más csak adalék vagy hab a tortán. Lehet hogy lesznek rosszabb időszakok, amikor szidjuk majd a csapatot, de valamiben simán bízhatunk: ők mindig fel fognak állni a padlóról, mert az új „Special One” vezeti őket, és mert már ők is érzik, mit is jelent a Real mezét viselni. Örüljünk ennek a győzelemnek, mert a látszat ellenére nem volt könnyű.
Összefoglaló itt:
A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…
A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…
A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…
Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…
Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…
Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…