Őszintén szólva erős kétségeim vannak afelől, hogy Ancelotti szólt volna a fiúknak a mérkőzés előtt, hogy bajnoki forduló van, és nem egy laza edzőmeccs keretein belül labdázgatunk valami negyedosztályos csapat ellen. Ennek megfelelően játszottak a fiúk mind csapatszinten, mind egyénileg is. Semleges érzéseim vannak a mérkőzést illetően, hiszen az eddigi ellenfeleinkhez képest, most egy könnyebb falatra számítottunk, de mindenképpen hajtósabbnak ígérkezett. Ennek ellenére egy unalmas, egyoldalú meccset játszottunk, viszont olyan technikásan nyomtak a fiúk, és olyan gólokat rúgtunk, hogy talán maga Xavi is elismerően biccent egyet a fejével. Hajtás után összefoglalunk…

Annyira találó beharangot sikerült írnom, hogy annak a totál ellentettje történt meg. De kicsit sem sajnálom, hogy nem vagyok egy Paul a polip, mert a kedvezőbb forgatókönyvet osztotta ki ma a sors. Nézzük csak, hogy mondott ellent nekem a foci istene pontokba szedve:

1. „Első hallásra legyintünk csupán, hogy fél szemmel is kilőjük a pókhálót a hosszú felsőben..” – mondottam én, majd jött Hámesz és kilőtte a hosszú felsőt.

2. „Tavaly a Barcelonát igencsak meglepték harciasságukkal..” – harciasság? A legharciasabb Pepe volt. Olyannyira beleélte magát, hogy egykori favágó énje is előjött amikor beleszállt Ramosba.

3. „Az első gólig nem játszottak alárendelt szerepet” – az első gólig max a bemelegítésnél játszottak, mert 2. percben már jelzett Ronci, hogy nem csak 11-esből tud betalálni, bár mindenképpen magabiztonságot ad az a fehér pötty.

4. „A védelmükben…” – Volt olyan nekik? Lehet ezt védelemnek nevezni, ahol több sarkazás volt, mint Marcelo elbaszott beadásai?

5. „Nagyon nem lesz könnyű mérkőzés…”

6. „Hamar kell gólt szereznünk..” – Oké, ez pipa.


Összességében, nem mondanám azt, hogy jól játszottunk volna, mert ahhoz kellene egy ellenfél is, ami tegnap teljes mértékben hiányzott. Granadánál totál áramszünet, képszakadás. Védelmük foghíjas volt, támadásuk pontatlan, középpályájuk meg gyakorlatilag nem is volt. Nyilván ez a korai gól nem segített nekik, mert valami nagyon megtörhetett bennük. Volt pár ígéretes támadásuk, de olyankor rendszerint berobbant Pepe és rendet rakott. Ikernek is voltak védései, ne menjünk el emellett szótlanul, valamint Ramosnak is volt egy óriási mentése a végén.

Mi meg lubickoltunk mint hal a vízben. Nagyon szépen játszunk kicsiben, mentek a gyors passzok, kényszerítők. A tegnapi meccs látványra csillagos 5-ös. Úgy gondolom, hogy nagyon jól jött egy ilyen sörmeccs, mert húzós heteken vagyunk túl, nehéz sorsolásunk volt. Aki azt mondja nekem augusztus végén, hogy az első 10 forduló után, magunk mögé szorítjuk a két legfőbb riválisunkat, előbb aláírtam volna, mint Pérez újabb galaktikus igazolását. Ami nekem igen csak érzékeny pont, hogy most érzem azt hosszú idő után, hogy végre szépen is tudunk játszani! Persze, eddig is voltak szép góljaink, támadásaink, de az igazi balettet nem mostanában táncoltuk. Csak robotoltunk, csak belebikáztunk a labdába.

Karim balettozik

Rögtön az elején eldöntöttük a mérkőzést. Equinoxszal azt beszéltük, hogy ha nem rúgunk gyorsan egy gólt, akkor akár a végéig is kihúzhatják 0-0-val. gól. Hámesz gól. Ez tiszta sor, emlékszünk rá. Utána jött a labdatartás, passzolgatás, labda fényezése. (NEM, még véletlenül sem a tikitaka!) Második félidőre kicsit felszívta magát a Granada, próbált volna szépíteni, de Ronaldo úgy gondolta, kioszt egy sarkazós gólpasszt háttal a kapunak Benzemának.

Marcelo ismét nagyon élt a bal oldalon, több próbálkozása is volt, de James első gólja után szégyenkezett volna kis gólt rúgni, így inkább kilőtte a jobb felső szektort egyszer, a felső kapufát még egyszer. Kroos csendesen tette a maga dolgát, ismét hozta a tőle elvárt szintet.

Még mielőtt belenéztem volna a statokba, lejegyeztem ezt a pár betűt: „motm kb”. Nem akartam véletlenül sem hagyni, hogy valami félrevezessen, mert Benzema teljesítménye tökéletes volt. 2 gólpassza mellett 5 kulcspasszt is adott, gólt is szerzett, labdát is szerzett, tisztázott és 81%-os pontossággal passzolt. Helyzetkihasználása mondhatni 100%, egyetlen lehetősége volt még a gólszerzésre, rögtön a meccs elején ahol közelről beleálltak a lövésébe. Karimnak akkor megy igazán, amikor a csapatnak is megy. El lehet várni tőle, hogy ő legyen a döntő faktor egy kiegyenlített mérkőzésen, de felesleges. Októberben 7/7 a gól/meccs aránya, amiért mindenképpen dicséret jár. Isco, véleményem szerint gyengébb napot fogott ki, de eldöntöttem, hogy nem fogok senkit sem szidni, elvégre edzőmeccs után még sem illik…  

Nélküle is megy a szekér. Hiányzik valakinek a kezdőből?


Új oldalunk a Facebookon: itt elérhető.

Norma_va

Share
Published by
Norma_va

Recent Posts

La Liga 15/38: kapjuk az esélyeket

A La Liga 15. fordulójában a Getafe látogat a Bernabeu stadionba vasárnap délután. Mint tudjuk…

2 nap ago

BL csoportkör: mankóval Liverpoolban

A Real Madrid nincs egyszerű helyzetben a Bajnokok Ligája liga fázisában. A két kínos verességgel…

6 nap ago

La Liga 14/38: Leganesből kell a 3 pont!

A La Liga 14. fordulója zajlik a hétvégén, de a sajnálatos valenciai katasztrófa miatt, egy…

1 hét ago

La Liga 12/38: Osasuna a házban!

Figyelem korai meccs! Szombaton 14 órakor telik meg szokás szerint csordultig a Santiago Bernabeu stadion,…

3 hét ago

BL Liga szakasz: elbírunk a Milánnal?

Sebeink nyalogatása helyett komolyan át kell gondolni, miben kell a csapatnak javulni, milyen szerkezeteben lehetünk…

4 hét ago

La Liga 11/38: EC, az igazság pillanata?

Nagyon rég vártam már ennyire El Clasicót, és pont azért, mert rég volt ennyire megjósolhatatlan,…

1 hónap ago