Van csapatunk?

Mint egy nem túl erős, de hozzáértéssel készült gyümölcspárlat ízkavalkáddal érkező melegsége, úgy áradt szét bennem valami jóleső érzés a csapatunkkal kapcsolatosan. A  Disaronno valóban lecsúszott, a hatása szép lassan múlik, viszont egy ilyen meccs jótékony hozadéka sokáig kitarthat. Ezúttal kicsit kevesebbet kívánok a statisztikákkal foglalkozni, s többet a helyzet pszichológiájával. Kissé rendhagyó összefoglaló következik.

Mielőtt a pozitív kicsengésű motívumokra rátérnék, hadd tudjam le az elején az ünneprontó tényt, hogy ez a Depor sajnos tényleg nem egy világverő alakulat. Csak egy kicsit érnek oda az emberre később, csak egy hangyányit gyengébb a befejezéseik hatékonysága, csak néhányszor történik fejvesztett felszabadítás okos támadás indítás helyett, csak egy kicsivel rosszabb a passzok pontossága, de ezek összessége egy olyan csapat ellen, mint a Real, megteremti a lehetőséget, hogy ütemmel tovább dédelgessük a labdát, hogy pont meg tudjuk várni, míg a társ bemozdul, hogy a hibáink egy részét megbocsátja az ellenfél körülményes támadás indítása, stb.

Ahogy a beharangozóban is említettem, a két csapat keretének minősége között komoly gap van, ami most látványosan megmutatkozott. A csapatunk érdeme, hogy már az első félidőben megtörte az ellenfelet, és a góloknak hála, kialakulhatott egy olyan szituáció, melyben bátran vállalkoztunk, és ezen az estén sült is minden.

Jöjjenek hát, a hasznos vonatkozások a teljesség igénye nélkül. A kezdőbe jósolt 22 játékosból csak egy nem ült. Én Carvajalt kezdettem volna jobb futóban, de Carlo Arbeolára szavazott. S annak ellenére, hogy játéka általában egyszerű, mint egy barlangrajz, ő csavarta első találatunk előkészítéseként Cé fejére a labdát. Persze meg kellett azt úgy, és oda fejelni, ahogy azt kevesen tudják. De ezen az assziszton felül is dicsérhető a Spártai, mert rég játszott ilyen határozottan a védelemben, s talán még régebben támogatta ilyen hatékonysággal a támadásainkat.

James kiválóan mozgott az utóbbi meccseken, s végre látványos választ adott azoknak is, akik a teljesítményét a vb-n is látott bombagólokban mérik. Remekül eltalált középtávoli lövése végleg megtörte a galíciai reményeket. Egy ilyen gól túlmutat önmagán. Romboló hatása van. Hiába kaptak egy félig-meddig ajándék 11-est, vagy fejeltek egy egész pofás gólt, üvöltött a képernyőről, hogy ki lesznek tömve, mint a döglött róka. James első liga gólját fogjuk még párszor linkelgetni. Nagyon fontos, hogy a mérkőzés alakulása lehetővé tette, hogy akár távolabbi lövésekkel is bátran próbálkozzunk. (Egyébként ezt a gátat Nacho Basel elleni megpattanó lövése törte át kedden.)

Cé ma zseniálisat alkotott, mert úgy vágott hármat, hogy közben esze ágában nem volt megszakadni ezért a meccsért. A Realban ez volt a 24. triplája, s túl 253 meccsen, már 260 gólnál jár. Ezen a találkozón az átlagnál kevesebbet futott, ellenben komoly hajlandóságot mutatott az összejátékra. Ebben általában fontos szerepet játszanak a góljai is. Ha beköszön egyszer-kétszer, utána már könnyebben szabadul a labdától. Ezt a progit kellene lementeni róla, és meccsek előtt visszatölteni.

Bale úgy vágott két szép gólt, hogy igazából nem játszott jól. Az első félidőben megint neki volt a legkevesebb passza, és egyáltalán semmi nem utalt arra, hogy duplázni fog. De ez a két gól tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy visszaterelje a walesit arra az útra, amin korábban járt. Amikor szidjuk, sem feledjük el, hogy nagy meccseket döntött már el nálunk, csupán magasra tesszük a mércét.

A középpálya ma szépen tette a dolgát, Modric 92%-os hatékonysága remek, nem villogott, de remekül helyezkedett és mozgatta a társakat. Ha Kroos bele tud szokni (és nem fásul bele) a kissé hátravontabb szerepkörbe, akkor a nyugis stílusából még sokat profitálhatunk Xabi megüresedett helyén.

Ancelotti megmozgatta a cseréit is, ismételve magam, az eredmény úgy alakult, hogy ezt nagyobb kockázat nélkül meg tudta tenni.

Chicharito első góljáról, és annak pszichológiájáról nagyon sokat tudnék írni. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy ezt az őrületes bombát nem a erősebbik lábával indította el, hanem a „buszraszállóval”.  Érdemes megnézni a gólörömét, és összehasonlítani sok korábbi gólörömével.

Talán már belemagyarázásnak tűnhet, de nem szaladt ki a világból, nem vesztette el az eszét azok után, hogy élete egyik legnagyobb góljával köszönt oda a Real szurkolóknak, nem csókolgatta a mezét, nem nagyképűsködött valami figurával (ami nélkül Cé elaludni sem tudna aznap este). Először mintha maga is csettintett volna egyet, hogy „ezt k..vára eltaláltam, srácok”, majd a közönség felé tett egy pár lépést, majd higgadtan fogadta a társak gratulációit. Nyilván benne volt ebben az is, hogy egy agyon nyert meccs végén esett a találata, de mégiscsak az első gólja volt fehérben.

Ez egy végtelenül magabiztos, ígéretekkel teli gesztus sorozat volt, amibe én hajlamos vagyok egy nagyon jó arányú személyiséget, és egy alázatos, bizonyítani akaró srácot belelátni. Az egész körítés üzenete az volt, hogy most nem kiszaladt belőlem ez egyszer gyerekek, hanem sok ilyen lesz még. Ha ez nem is igaz teljes mértékben – mert ekkora dugókat nem lehet minden nap a pipába zúdítani – nagyon örömteli ilyen hozzáállást látni! Külön kiemelhető, főleg a második találatának tudatában, hogy nagy hiba lenne Hernandezt beskatulyázni, vannak még benne tartalékok.

Isco ismét megmutatta, melyek azok a skillek, melyekben ő igazán erős, nagyon jól vette fel a ritmust, két gólpassza önmagáért beszél. Viszont Jamesszel összehasonlítva, lehetne gólratörőbb a játéka (ez egyébként Lukára is ráhúzható rendszeresen), mert ügyesen kerül lövőhelyzetbe, s időnként el is kellene vállalni!

Ami a legváratlanabbul ért, hogy hosszú idő után, Marcelo végre megmutatott valamit abból, miért szerettük őt mindig is a csapatban tudni. A meccse nem indult jól, vétett elöl is, hátul is, de fokozatosan javult, és – kimondani is furcsa -, jó beadásokkal, gólpasszokkal, kulcspasszokkal hozta az utóbbi hónapok legjobb formáját. Marcikám, írd fel, mit ettél ma, és fogyaszd gyakrabban!

Benzema. GH14 kolléga remekül megfogalmazta egy kommentben: „Mindent, amihez nem kell született csatárnak lenni, azt nagyjából jól csinált, azt a bizonyos faktort, ami miatt egy csatár csatár, azt ma sem láttuk tőle. Kiváló játékos, de csatárnak középszerű. Kár, hogy nincs olyan poszt még a fociban, ahova passzolna, mert nagyon szép dolgokat tud, csak középpályára darabos, csatárban meg olyan, mintha fakarddal mennénk a csatába.” Teljesen egyetértve, annyit tennék hozzá, hogy az ilyen vízilabda eredmények esetében, nagyon könnyen mondjuk azt, hogy „hasznos volt a mezőnyben”, viszont az Atleti ellen is hasznos volt, csak ott nem volt más sem, aki gólokat szerzett volna, s ilyen alkalmakkor nagyon látványosan kijön a gólszegénysége, és súlyos Liga pontokba kerül. Ennek fényében kell Chicharito önbizalommal teli játékát értékelni!

Ezen az estén nem akarom Ikert bántani, de ismét volt 1-2 hajmeresztő megoldása, s továbbra is hiányolom azokat a védéseket, melyekről egyébként azt mondanánk, hogy más kapusnál ez gól. Ő maga kényeztetett el bennünket hosszú évekig, s nem fogjuk tudni máshoz mérni a teljesítményét. Amikor a másik oldalon Hart, vagy Neuer áll a gólvonalon, mi sem adhatjuk alább. A Realnak nem lehet középszerű, vagy átlagos kapusa!

Ebből a nyolcból a három távoli extra gól volt. Több ilyet elindítunk minden meccsen, és tudjuk, hogy hány akad be belőlük. Enyhén szólva ritka, hogy egy meccsen három.  Ezen az estén minden összejött. Helyén kell kezelni ezt a győzelmet, nem elfeledve, hogy Lux sem tartozik abba szűk elitbe. Gondoljunk a szerencsétlen kijövetelére, s több gól előtt is kifogásolható volt a helyezkedése. A Real érdeme, hogy nem kegyelmezett.

Rövid távon kimondható, hogy a Basel meccs elindított valamit, amit jó lenne minél tovább magunk előtt tolni, s csak kicsiket harapni belőle, hogy minél tovább kitartson.

Végezetül megvan, hogy volt két jó tétmeccsünk egymás után?

Íme a meccs összefoglalója: